1. Meggyanúsították, őrizetbe vették és beosztásából felfüggesztették azt az öt rendőrt, akik a gyanú szerint megerőszakolták a Hooligans együttes gitárosának barátnőjét.
2. Kommandósok csaptak le 13 mutyizó rendőrre
3. A móri fegyverek beszállítója a vérengzés idején a rendőrség soraiban szolgált.
4. Gergényi Péter Pintér Sándor utazási irodájában folytatja
5.A Széna téri OTP helyszínelője 23 darab húszezrest csent el
Ildikó szerint 2001. július 25-én este fél 11-kor egy fehér színű rendőrautó fékezett előtte. A rendőrként szolgáló Miklós egyedül jött, a lány személyi igazolványát elkérte, zsebre vágta és megkérte, hogy üljön be az autóba, mert kéjelgés miatt elő kell állítania a XIII. kerületi Rendőrkapitányságon.
Miklós azonban nem a Szabolcs utca, hanem a Duna-part egyik elhagyatott IV. kerületi szakaszára vitte, ahol az autó utasterének kapaszkodójához bilincselte, megerőszakolta, majd visszavitte a Váci útra. A lány személyi igazolványát nem adta vissza.
A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Ildikó a kerületi rendőrkapitányságon még azon az éjjelen, egészen pontosan július 26-án fél egykor feljelentést tett, és előadta a fenti történetet. A tanúkihallgatásán nem változtatott vallomásán és a rendőrrel való szembesítés után is kitartott az eredeti történet mellett.
És most lássuk, mi történt Miklós szerint azon az estén.
A szolgálatban lévő rendőr elkanyarodott a Váci útra, hogy prostituáltakat igazoltasson, akik azon a placcon szoktak kuncsaftra várni. A Forgách utca sarkánál megállt Ildikó előtt, elkérte személyi igazolványát, és rádión beszólt a központnak, nem áll-e a lány körözés alatt. A prostituáltat távozásra szólította fel, de ellenőrizni már nem tudta, mert helyszínelni hívták a Reitter Ferenc utcába. A rendőr határozottan állította: a lány nem ült be az autójába, a személyi igazolványt pedig visszaadta.
Az ügyészségi nyomozás kiderítette: a lány minden kétséget kizáróan ült a fehér rendőrautóban. Ezt a következő tények bizonyítják:
1. A szagazonosításról készült jegyzőkönyv szerint a nyomkereső kutyák 5-5 esetben az autó jobb első üléséről rögzített szagnyommal azonosan jeleztek.
2. Miklós alsónadrágján és az autóban biztosított anyagmaradványok között talált sötétkék-fehér női, viszkóz anyagú textilszálak Ildikó trikójáról vagy azzal megegyező elemi szálakat tartalmazó textíliáról származnak.
3. Egy, a benzinkút presszójában ücsörgő tanú szerint Ildikó este fél tizenegy és háromnegyed tizenegy között beszállt egy fehér autóba.
4. Egy másik tanú Ildikót 11 óra után látta kiszállni egy fehér autó jobb első üléséből 11 óra után.
A rendőr és Ildikó útjának és az esetleges erőszakos közösülésnek tanúja nem volt.
Szemtanú híján az ügyészség a szakértői jelentésekre hagyatkozott.
A rendőr alsónadrágján ondószennyeződést mutatott ki a vegyszakértői és a hemogenetikai vizsgálat. A rendőr erről azt mondta, hogy az éjszakát otthon, házastársával töltötte. A nyomozás mindezt nem cáfolta meg.
A nőgyógyászati vizsgálat nem mutatott ki külsérelmi nyomot a lányon, a bilincselés bizonyításához nem maradt alkalmas nyom.
A rendőr még azon az éjszakán, amikor Ildikó feljelentést tett, egy zászlós kollégája azonosítójával jogellenesen kétszer is belépett a rendőrség számítógépes bűnügyi nyilvántartásába, és megnézte Ildikó személyes adatait, lakcímét, bűnügyi előéletét.
A rendőr ellen majdnem két év után, 2003. június 18-án, bizonyítékok hiányában a következő vádakat ejtette a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal: erőszakos közösülés bűntette, aljas indokból hivatalos eljárás színlelésével elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette, közokirattal való visszaélés bűntette.
Az ügyésznő indokolása szerint "nemcsak a közösülés megtörténte kétséges, hanem az is, hogy erre erőszak alkalmazásával, illetve a sértett védekezésre képtelen állapotát kihasználva került sor".
Az ügyészség jogosulatlan adatkezelés és különleges személyes adatokkal visszaélés miatt vádindítványt nyújtott be a bíróságra. (A számítógépes nyilvántartásba való jogtalan belépés miatt.) Az ügyész pénzbüntetést, valamint a későbbiekben felmerülő perköltségek megtérítését indítványozta.
A rendőrt a bíróság végül felmentették ezek a vádak alól is, az ítélet 2004. április 19-én lett jogerős.
A lány még mindig prostituált, nyilatkozni nem akart. Környezete szerint azért tett feljelentést, mert "túlságosan fejlett az igazságérzete", ha sérelem éri, akkor nem nyugszik bele. A történethez tartozik, hogy ügyvédet nem fogadott, akkoriban még ügyészségi forrásaink szerint nem volt divat, hogy a feljelentő sértettnek is legyen jogi képviselője.
Miklós még mindig a XIII. kerületi kapitányságon dolgozik.
Nahát... Ki gondolta volna? Pedig amikor kitüntették a gratulációk özönében egy nagyon kedves antipatikus hölgy azt mondta: Gergényi úr megvédett minket... egy igazi úriember! Most akkor nem az?
Te vagy az ConqI?
Azért mert a hazaáruló vinnyogó komcsi csürhét gyűlölöm, az nem azt jelenti, hogy szélsőjobboldali vagyok.
Nagyon el vagy tájolva. Ne velem difiniáltasd az általad használt cimkét! Tehát, ha mát használtad, akkor mit értesz TE a szélsőjobboldalin?
Madmax azon kívül hogy permanensen leszélsőjobbozol bárkit aki nem veled van egy véleményen, sajnos roppant kevés konstruktív hozzászólásod van. Jelenleg a nullával egál.
Na most ha ez téged nem zavar itt , akkor viszont nem szép dolog az iq kérdését szóbahoznod......
Nem szoktam más fórumokba írni.
De belétek olvastam .
Fel merült bennem a kérdés.
Néha rejtjelezve milyen papíroktól is irtok?
Mert még annak a feltételezése is számomra bűn, hogy esetleg piszkos politikai kampányolás folyik eme tiszteletre méltó oldalon.
Szeretném megkérdezni a baj és a jobb papírokat hol lehet jegyezni illetve elemzéseket hol olvashatok róluk.
10 millió adót fizetek effektive évente, nem dolgozom állami cégnek, sőt akiknek dolgozom azok sem, és a z ostobaság akár jobbról, akár balról, akár középről szól akkor is baromság.
jancsika
Köszöntelek téged is a f@szkalapok táborában.
Én eddig nem szóltam hozzád, de kénytelen vagyok reagálni. Te kinek az igéjét hirdeted sajátodként.
Ha DLPH-ét, akkor rossz lóra tettél: ő elutazik és nem jön vissza.
Rendőrség topik - Szolgálunk és védünk?
2. Kommandósok csaptak le 13 mutyizó rendőrre
3. A móri fegyverek beszállítója a vérengzés idején a rendőrség soraiban szolgált.
4. Gergényi Péter Pintér Sándor utazási irodájában folytatja
5.A Széna téri OTP helyszínelője 23 darab húszezrest csent el