Sok helyről azt hallani (főleg hullámelmélet alapon), hogy lesz még egy, max. kettő nagyobb rally mostanában (nyár közepéig, végéig), majd azt követően a szabad esés.
Ennek tényleg megvannak a hullámelméleti alapjai a mosani állás szerint?
Az alábbi hír nagyon tanulságos abból a szempontból , hogy az elemzők előrejelzései nem Szentírás . A VONAL FÉLE ROMBOLÓ ELEMEK HA NEM LENNÉNEK , NEM LENNE PUSZTÍTÁS SEM ,HANEM ÉPÜLÉS,
ÉS NORMÁLIS KERÉK VÁGÁS .
Az európai tőzsdéken is 1% körüli emelkedések bontakoztak ki a délután folyamán. A BUX követte a nemzetközi hangulatot, a kereskedést 0.9%-os erősödéssel fejezte be az átlagosnak megfelelő forgalom mellett. A főbb részvények közül az OTP ANNAK ELLENÉRE EMELKEDETT, hogy negatív elemzői vélemények láttak ma napvilágot a papírokkal kapcsolatban.
Elég vicces is lenne, ha a kapitalizmusban mindent a tulaj állna:)
Most komolyan, ezekkel a politikusokkal mindig az a baj - na persze a lopáson kívül -, hogy túlzásba esnek és némelyik azt hiszi, hogy egy uralkodó gazdasági világrendszer fölé is nőhet.
Bár lehet, hogy Vitya csak érzi egy új gazdasági világrend előszelét:)
Megoszlanak a vélemények, hogy igazán mi a fő indikátora egy ilyen válságnak, de ha azt vesszük, hogy mondjuk az USA-ban élők nem az általuk előállított produktumnak megfelelő színvonalon éltek, akkor ez áttételesen egy spekulánsra hatványozottan vonatkozik:)
Nem miattam lesz újabb válság, ha lesz... Nem az én hibám lesz. Ha 1-2 millióval shortolok és bejönne, vagy szerintetek ha bejön úgy a pokolra fogok jutni?
Kisbüfi vagyok és rajtam csattan az ostor, nem értelek titeket... nah mind1 léptem is mára ennyi elég volt bőven :)))
Ránkhárítják a bankadót?
forrás: FN-Hírfolyam - mindenevőknek
Az UniCredit kelet-európai térségi igazgatója szerint a magyar kormány által tervezett bankadó 200 milliárdos összege igen magas, és elkerülhetetlen, hogy az extra költséget részben a fogyasztókra hárítsák.
Ahogy korábban kifejtettem már, 10 - 30 %-os ingadozások mellett is sokan tudnak keresni munka nélkül jó kis pénzt a tőzsdén.
Amiről pedig én szóltam előbb, az pedig egy újabb válság, amely viszont sokkal súlyosabb és hosszabb kihatású lehet, mint amit most élünk (remélem élhettünk) meg.
Amennyiben Te egy újabb válságot szeretnél ezerrel, mert szarrá akarod magadat keresni rajta, úgy ezzel a szemlélettel nem tudok azonosulni.
Sajnos én nem vettem túlzottan komolyan egy tippet 2009. elején vagy legalább is nem tudtam kellően reagálni a szituációra, így elment mellettem a Lottó 5-ös, pedig nüansznyin múlott. Tulajdonképpen visszakaptam volna a sorstól az elmúlt 15 év túlzott becsületeség (normális adófizetés) miatti hendikepemből eredő veszteséget, amely igaz a szüleimre is.
Viszont eme keserűség ellenére - hogy lemaradtam a buliról - amondó vagyok, hogy nem szeretnék egy újabb komoly válság szituációt, mert szerintem az sokkal keményebb lenne, sőt lehet, hogy olyan következményei lennének középtávlatban, amely globális katasztrófát eredményezne akár egy világháború formájában.
Természetesen a válságot előidéző tényezőkből tanulni kellene, de a világ sajnos nem ilyen, s valószínűleg egy újabb válsággal az emberek nagy része nagyon rosszul járna, akik közül sokan pedig jó emberek.
OTP részvényesek ide!