"
. Műholdfelvételeket és koordinátákat tett közzé a nyugati döntéshozatali központokról a Roszkozmosz orosz állami űrvállalat kedden a Telegram-csatornáján, a madridi NATO-csúcstalálkozót megelőzően.
.
„Amikor a szövetség 30 országának képviselői, valamint a partnerek és a jelöltek a 2030-ig szóló stratégiai koncepcióval fognak foglalkozni, a Roszkozmosz műholdképeket tesz közzé a csúcstalálkozó helyszínéről és éppen azokról a döntéshozatali központokról, amelyek az ukrán nacionalistákat támogatják” – hangzott az orosz állami vállalat közleménye.
.
A Reszursz-P műhold által készített képeken a washingtoni Fehér Ház és a Pentagon, a június 28-30-i NATO-csúcstalálkozónak otthont adó madridi IFEMA kongresszusi központ, a brit védelmi minisztérium, a berlini Reichstag és a szövetségi kancellári hivatal, valamint a párizsi Elysée-palota, a francia elnöki hivatal látható.
.
Dmitrij Rogozin, a Roszkozmosz vezérigazgatója a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy a NATO vezető, nyugati magán műhold-üzemeltetői, köztük a Maxar – az általa kialakított – egységes adatfelhőben összegyűjtött adatokat adnak át az ukrán hadseregnek. Rogozin korábban azt mondta, hogy amerikai magáncégek az ukrán rakéták célravezetéséhez szükséges vizuális és radaradatokat gyűjtenek.
.
Az orosz tisztségviselő szerint az összes vezető operátor, aki a Föld felszínéről folyamatos és nagyfelbontású képeket készítő algoritmusokkal foglalkozik, főleg a Pentagonnak dolgozik. A RIA-Novosztyi úgy értesült, hogy az amerikai Maxar Technologies cég kereskedelmi műholdjai három nappal a Rosztov megyei novosahtyinszki olajfinomítót ért dróntámadást megelőzően a létesítmény környezetét fotózták.
.
A hírügynökség szerint a vállalat tízéves, 3,24 milliárd dollár értékű szerződést kötött a Pentagon egyik ügynökségével. Az orosz védelmi tárca korábban kilátásba helyezte, hogy az Oroszországban elkövetett ukrán diverzáns-akciókat a döntéshozatal központjaira, egyebek között Kijevre mért csapásokkal fogja megtorolni.
.
"
OROSZ-UKRÁN háború