'44-ben Magyarországot nem az oroszok erőszakoltak meg 400 ezer magyar nőt, és lőtték rommá Budapestet, hanem az első, második, harmadik és a negyedik Ukrán front.1956-ban se orosz küldte Budapestre a Vörös Hadsereget, leverni a forradalmat, hanem egy Ukrán: Hruscsov!…".... Egy újabb tweetelő birka... Ilyen alapon a második világháborúért az osztrákokat kellene felelősségre vonni. Hihetetlen mennyi idióta van.
Szerintem is ezért nem támadták meg. Összességében ez egy nyerhető egyéni hely és most csak 1 ellenzéki jelölt lesz, amelyet remélhetőleg támogat az, hogy mindenhol lesz szavazatszámláló és ellenőr is
4 évvel ezelőtt kb ugyanez ment csak még annyival több is, hogy a migránshordák-brüsszeliták is velünk voltak. Plusz a gazdasági mérőmutatók szintén jók voltak, infla szinte nulla, már ment a CSOK, adókedvezmény stb. Ennek tükrében kifejezetten jó eredménynek tartom most már az akkori széteső ellenzék eredményét. Nem tartom reménytelennek egyáltalán a mostanit főleg a fentiek figyelembevételével, a jelenlegi realitás egy múltkorinál jóval szűkebb fidesz győzelem.
Inkább azért nem támadták meg, mert ebben az választókerületben (Somogy3), a fideszes 52 %-át vitte a szavazatoknak, Steinmetz pedig csak 37 %-át. Ez szavazatokban 6200 szavazat, matematikailag nem volt esély, hogy fordítsanak. Steinmetz pedig bekerült listáról. Pedig lehet, hogy összejött volna egy precedens értékű eset belőle. . A legvalószínűbbnek egyébként azt tartom, hogy ebből a 118 szavazóból a fidesz 60-nál már a választás előtt elvégezte a "meggyőzést", a szavazás napján pedig elvégeztette velük a szavazást, nyilván ellenőrzés és utólagos befenyítés ígérete mellett, ha "nem jól" szavaznak. Vidéken ez máshogy van, mindenki olvashatott róla. És valószínűleg az idén is így lesz sajnos.
Az egész 2018-as választási eredményt meg kellett volna semmisíteni a sorozatos csalások miatt, ha ez egy demokratikus ország lenne, ilyen és ehhez hasonló csalások nem furdalhatnának elő, a demokrácia azóta tovább romlott, még nagyobb, több csalást prognosztizálok, ami most megy fidesz propaganda, egyoldalú tájékoztatás, ez mind csalás, az utak teli vannak az aljas fidesz plakátokkal, a YouTube-n bármire kattintok a fidesz aljas propagandája ugrik fől elsőre, ez a választás sem lesz tiszta, az erdélyiek már szavazhatnak levélben, a nyugaton élők meg nem, a nép meg hagyja, a nyakukat kellet volna már tudjátok mit csinálni. Néha belenézek az m1-be hírekbe, csak kíváncsiságból, orbán propagandával kezdődik, hol kampányol a miniszterelnök, az ellenzéket hazugságokkal illetik, ha MZP mond valami faszságot, akkor azt egyfolytában nyomatják szakértői szinten is, semmi esély gyerekek, ekkora ellenszelet nem lehet legyőzni a birkatábor hatalmas, sajnos ez van.
Megnéztem, idén is lesz itt szavazókör. Egyébként ahogy éve is, most is teljesen szokványos, azaz csak a lakcimkártyások szavazhatnak / Steinmetz itt úgy leszerepelt az akkori ellenzéki társulattal együtt, mintha háborús bűnt követett volna el, vagy nem is tudom... Na erre varrjunk gombot...itt vajon mi történhetett, illetve legfontosabb, hogy 2 hét múlva mi lesz...
Nem tudok arról, hogy megtámadták volna. 118 fő szavazhatott ebben a szavazókörben, a település lakossága 1800 körül volt. A többi szavazókörben a realitáshoz közeli eredmény volt - azaz ahogy egy kistelepülésen a realitás. De ez kb olyan, mintha valamilyen VIP szavazókör lenne, ahol csak fideszesek szavazhattak volna.
Ez az eredmény már másnap ismert volt. Steinmetz Ádám és a még rajta és a fideszesen kívül induló 10 jelölt közül senki sem tartotta érdemesnek megtámadni?! . Rákerestem, ezt az eredményt egy 7 tagú bizottság számolta (röhej a 118 fős szavazókör, az országos átlag 1000 fő - ezt csak megjegyzem), név szerint ismertek és most is megnézhető a kézzel írt, mindegyikőjük által aláírt 2 db jkv (egyéni és listás, összesen 4 oldal), a valasztas.hu-n. (oldalt az ikonra kell kattintani). Ezt szintén láthatta az összes jelölt, párt és bárki, aki felment erre az oldalra. 1-2 nappal a választás után, mikorra beszkennelték. Megtámadták vagy nem, nálam csak ez a kérdés. https://static.valasztas.hu/dyn/pv18/szavossz/hu/M15/T200/szkjkv_003.html
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!