Topiknyitó: mama 2006. 10. 25. 21:52

Orbán elzárná az uniós pénzeket  

Ezermilliárdos uniós támogatási forrásoktól fosztaná meg Magyarországot Orbán Viktor, legalábbis ezt szorgalmazta Strasbourgban néppárti képviselők előtt. Arról megfeledkezett, hogy a támogatásokat nem az általa hazugnak titulált kormány, hanem térségi fejlesztések, vállalkozások, önkormányzatok, civilszervezetek kapják utólagos kifizetés, és igen szigorú ellenőrzés mellett. Az MSZP szerint Orbán egy nap alatt tönkretette a magyar EP-képviselők kétéves munkáját. A Fidesz magyarázatot ígért elnöke kijelentéseire.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
racional 2006. 11. 02. 12:22
#229
Ennek iskolapéldáját tanulmányozhatjuk a most folyó MSZ(M)P kormány legújabb hazugsága alapján.

Fogalmazzuk át Orbán Viktor leírt és nyilvános kijelentését, kiragadva egy mondatot, de nem az ő eredetijét idézve, hanem az átfogalmazottat közöljük az elhülyített embereknek, elárasztva a médiákat, majd kérjük fel OV-t, hogy, azt amit nem ő mondott, azzal szemben védje meg saját magát.
Valóban itt tartunk? Mintha a Tanú című filmet látnánk élőben!

Idézet kanyisztól:
” A témához. Elolvastam, mit mondott részleteiben Orbán. Burkoltan ugyan, de egyértelműen arra szólított fel, hogy vonják meg Mo. támogatását.
Nem azért értelmezem így mert, azt gondolom a kormányról, amit Te bele kivánsz magyarázni, hanem azért, mert tudom, hogy Ti és OV mit gondol és mit terjeszt.”

Holott erről van szó:

OV egész Európa kommunista örökségéről beszélt és kérte az EU szolidarítását, hogy ahol a kormányok ezzel az örökséggel: „hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó” politikát folytatnak, azokat a „kormányzatokat” (többes szám) ne támogassa. („nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból sem”)

TEHÁT NEM MAGYARORSZÁG ÉS NEM AZ ANYAGI (PÉNZ), HANEM EURÓPAI KORMÁNYZATOK ÉS POLITIKAI TÁMOGATÁSOK. (Ez világos beszéd, ezt nem lehet félremagyarázni, csak átfogalmazni)

„A kommunizmus a saját országaiban évtizedekre intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat, és a politikai hazugságokat. Az unió bővítésével ezek közös örökséggé váltak. Ezekkel most már az egész Európai Uniónak szembe kell néznie úgy, mint a saját területén belüli saját problémáival. „

És milyen érdekes, ezt az egész Európára érvényes történelmi megnyilatkoztatást, és az ebből következő szolidarítási felkérést a magyar kormány azonnal magára vette, ebben saját magát felismerte, hát nem nevetséges?

link

Orbán Viktor strasbourgi beszéde
Orbán Viktor 2006. október 24-én ünnepi beszédet mondott az Európai Parlament néppárti frakciójának strasbourgi tanácskozásán. A beszéd szó szerinti leirata az alábbiakban olvasható.
Budapest, 2006. október 24.

„Kedves Barátaim!

Az egyik kihívás, amellyel szembesülnünk kell, egy közös örökség. Magától a kommunizmustól ugyan sikerült megmenekülnie Európának, de a kommunizmus örökségétől nem. Ma már egész Európa küzd a kommunizmus örökségével, és a jelek szerint küzdeni is fog még jó ideig. A kommunizmus ugyanis az általa megszállt közép-európai országokban intézményesített, úgy is mondhatnám, hogy államosított, szinte minden rosszat, ami ellen a XIX. és XX. században az európai nemzetek küzdöttek. A kommunizmus a saját országaiban évtizedekre intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat, és a politikai hazugságokat. Az unió bővítésével ezek közös örökséggé váltak. Ezekkel most már az egész Európai Uniónak szembe kell néznie úgy, mint a saját területén belüli saját problémáival.

Azt hiszem Tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy a németek ezt talán hamarabb megtapasztalták, mint Európa más népei rögtön az újraegyesítés után. Nem tudom mitől nehezebb megszabadulni? Magától a rossz rendszertől, vagy annak terhes örökségétől. Egy azonban biztos, mindkét feladat nehéz, és embert próbáló kihívás. De a történelem arra tanít bennünket, hogyha szolidárisak vagyunk egymással, egyik sem lehetetlen. Ezért kell az Európai Uniónak világossá tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból sem a hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak. „
rider 2006. 11. 01. 22:54
Előzmény: #227  pakozdi_imre
#228
Az utolsó mondatod nem világos számomra, de amúgy pont ezekre gondoltam én is a "segédkezet" kifejezés alatt.

Szerintem csúful kiforgatták OVI szavait. Pedig nem fogalmazott rébuszokban.
pakozdi_imre 2006. 11. 01. 21:11
Előzmény: #226  pampa
#227
Kedden (okt. 30-án) volt Orbán Viktor meghallgatása, ezért írok erre a topicra. Azt hiszem, amikor OVI szóvá tette, hogy az EU Bizottság négy nappal az őszi önkorm. választások előtt közölte a konverg. program jóváhagyását, vagy hogy ugyanez a Bizottság a tavaszi parlamenti választások végéig türelemmel várt az új konvergencia-programra – nos, ebben igaza van Orbánnak, ezzel a Bizottság segített a szocialista kormánynak. Tavaszi „türelmével” ráadásul ártott az országnak, hiszen az információk késlelteni engedésével megnehezítette a közvélemény tájékozódását, ezzel a demokratikus választást. Ha azonban a választások után OVI azt sugallná az EU-nak, hogy most már aztán kutya keményen kérje is számon a konvergencia-programot ezen a kormányon, azzal már ő ártana az országnak.
pampa 2006. 10. 29. 12:10
Előzmény: #225  gri
#226
Meg lehet úgy támogatni,hogy a 4 hónapos határidőt 8 hónapra módosítjuk...
(az új konvergencia program esetében)
gri 2006. 10. 29. 10:52
Előzmény: #222  kanyisz
#225
Kanyisz,
Az első, hogy vagy nem olvastad el rendesen a magyarul elmondott szövegek, vagy nem figyeltél oda. OV nem beszél országokról, ő kormányokról beszél. És amennyire én tudom, az EU támogatásokat nem kormányoknak, hanem országoknak ítélik oda.. EZ az első csúsztatás.
A második az az, hogy OV nem arról beszél, hogy a M kormányt ne támogassák, hanem arról, hogy csaló, hazug bolsevik kormányokat ne támogassanak, legyen az naciolista. libsi, vagy külön kiemelve, a bolsevik múlttal nem szakító kormány. Természetesen itt OV GYF kormányára is gondol. DE!!!!!!
Egy kormánynak lehet úgy is segítő kezet nyújtani, hogy egy kampányban meglátogatjuk, meghívjuk, elsunnyogjuk a számonkérést. Mert akkor lehetősége van ebbe takaródzva hazudni saját népének. Nagyon jól emlékszem, amikor egy senki Haider pártjából képviselők kerültek a az osztrák kormányba a szoclibek európa szerte bolykottálták a kormányt, pedig annak egytelen tagja sem volt pufajkás, adócsaló, hazug. És az osztrák demokrácia azt hiszem fényévekkel előttünk van. És nem mellesleg Ausztria egyik legjobb kormánya lett, és a kiátkozott párt által delegált Benita Ferrero-Waldner ma az EU külügyminisztere... Ennyit arról, hogy ki miért, mennyire ragaszkodik a hatalomhoz, milyen lehetőségek vannak a "segítő kéz nyújtásra", és mennyire két mércével mér a ballib társadalom....

nem logikus, amit írsz, ugyanis egyik állításoddal cáfolod a másikat. Hiszen csak az gondolhatja, hogy OV m
foldhozragadt 2006. 10. 28. 22:22
Előzmény: #222  kanyisz
#224
Kedves kanyisz!

"...Ezért kell az Európai Uniónak világossá tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból sem a hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak."

Az EU majd eldönti, hogy Magyarországot fedik-e a fenti kritériumok, és ha ezért pl. megvonná a támogatásokat én nem Orbán felelősségét firtatnám.
mezuska
mezuska 2006. 10. 28. 22:21
Előzmény: #222  kanyisz
#223
Kanyisz egyetértek veled.
Az urak nem veszik észre a lényeget.
UNJUK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4
kanyisz 2006. 10. 28. 22:12
Előzmény: #221  Utazo1
#222
Kedves Utazo1!

Csak, hogy nehogy valami újabb téveszme megint megzavarjon.
Pusztán azért nem válaszolok, mert unom.
Unom a szavak állandó kiforgatását.
Unom a fekete-fehér megközelítést.
Unom a Ti bolsi stílusotokat.

A témához. Elolvastam, mit mondott részleteiben Orbán. Burkoltan ugyan, de egyértelműen arra szólított fel, hogy vonják meg Mo. támogatását.
Nem azért értelmezem így mert, azt gondolom a kormányról, amit Te bele kivánsz magyarázni, hanem azért, mert tudom, hogy Ti és OV mit gondol és mit terjeszt.
Részemről az itélet egyértelmű. OV-nak semmi sem drága saját hatalma érdekében. Hajlandó elárulni hazája érdekeit is. Méltó utóda a 20. század magyar politikai vezéreinek: Horthynak és Kádárnak. Ők is így tettek, most OV is így tesz.

Egyébként csak röhögök. Most olvastam Martens úr Kádár seggét nyaló szövegeit, a 80-as évekből. Megtalálta zsák a foltját. Szuper, hogy most Ő a nagy nemzetközi támogató, megérdemlitek.:)

Ja, és nem fogok válaszólni, előre jelzem.
Utazo1 2006. 10. 28. 15:56
Előzmény: #220  foldhozragadt
#221
Gri, tecc amiket írsz. Sokszor mintha én írnám:)
Érdekes a tegnapi hsz-einkre ("mintha minden szdsz-es és mszp-s hazugnak és csalónak érezné saját kormányát") nem is válaszoltak :)
foldhozragadt 2006. 10. 28. 11:13
Előzmény: #218  canmatsca
#220
Ja és még valami. Többek szerint az is baj, hogy ekkora teret kapott a politika ezen a fórumon, így szerintem még lightosan is kezelik a dolgokat.

Ha pedig olyan címet adtál a topikodnak, ami esetleg nem tűr nyomdafestéket, nem csodálom, hogy nem engedik ott díszelegni a címlapon.
foldhozragadt 2006. 10. 28. 11:11
Előzmény: #218  canmatsca
#219
Mit tiltottak le? Én még nem vettem észre.
canmatsca 2006. 10. 28. 10:47
#218
ÉRDEKES KOMCSI BÉRENC A TISZTELT CENZÚRA EZEN A FÓRUMON...MINDENT LETILTANAK , AMI MSZP BÍRÁLÓ....HÁT EZ A DEMOKRÁCIA.....SZERINTÜK
csuloktata 2006. 10. 27. 16:12
Előzmény: #216  Törölt felhasználó
#217
Németeknél a 31 is, az a reformátusok ünnepe.
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 16:05
Előzmény: #215  BuySell
#216
jó ez egy.
BuySell 2006. 10. 27. 16:04
Előzmény: #214  Törölt felhasználó
#215
Szerda halottak napja
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 16:03
Előzmény: #211  csuloktata
#214
milyen ünnepnapok vannak a jövő héten?
csuloktata 2006. 10. 27. 16:02
Előzmény: #212  Törölt felhasználó
#213
Igan Orwell: Állatfarm, csak nem a téren, hanem a parlamentben.
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 16:01
Előzmény: #208  BuySell
#212
már ott vannak a disznók sajnos régóta...
csuloktata 2006. 10. 27. 16:00
Előzmény: #209  BuySell
#211
Péntek van, jövő héten ünnepnapok, szerintem sokan zárnak. Longgal ráérnek.
csuloktata 2006. 10. 27. 15:59
Előzmény: #206  Törölt felhasználó
#210
Igen állarcos rendőrök lövöldöznek a malacokra, lovasroham a tehenek ellen, majd könnygáz a szamarakra.
BuySell 2006. 10. 27. 15:58
Előzmény: #208  BuySell
#209
gazd, brutálabb bika a BÉT-re kéne...
BuySell 2006. 10. 27. 15:57
Előzmény: #206  Törölt felhasználó
#208
sőt, egyenesen disznókat be a parlamentbe !!! egyből minden a helyére kerülne és megszűnne a képzavar!
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 15:56
Előzmény: #206  Törölt felhasználó
#207
meg kellene a tehenek mellé egy-két brutálabb bika is annak menjen neki a rohamrendőr:-))))
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 15:55
Előzmény: #205  BuySell
#206
hehe, kergetőznének a rendőrséggel a malacok meg tehenek.....
BuySell 2006. 10. 27. 15:54
Előzmény: #204  Törölt felhasználó
#205
vagy szamarak helyett még jobb kép lenne:
DISZNÓK A PARLAMENT ELŐTT!
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 15:42
Előzmény: #203  csuloktata
#204
meg a kaszás felvonulás sem lenne rossz.....befigyelnék a rendőrökre amikor nekik mennek.
csuloktata 2006. 10. 27. 15:41
Előzmény: #200  mokuka
#203
Gazdák traktort nem hoznak, akkor mit?
Kapát?
Kaszát?
Egyébként meg ahol megállítják őket, ott kell maradni, azt a Ford mondeoikkal nyomják le őket (ja vízágyú is mehet)
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 15:41
Előzmény: #201  BuySell
#202
ez a másik, nem fogják, inkább blokádolnak a pestre bevezető utakon.
de amúgy az állatokkal felvonulás jobb poén lenne, teheneket, disznókat és egyebeket a belvárosba!
szamarakat a parlament elé!
1-2 hét tüntetgetés után takaríttathatna gabi.
BuySell 2006. 10. 27. 15:39
Előzmény: #200  mokuka
#201
gazd, igen én is kíváncsi vagyok adnak e be kérelmet traktor nélkül.

mokuka akkor a gazdáknak malacokat vagy teheneket kellene felterelniük :))))

Topik gazda

mama
4 1 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek