Topiknyitó: Törölt felhasználó 2006. 10. 25. 21:52

Orbán elzárná az uniós pénzeket  

Ezermilliárdos uniós támogatási forrásoktól fosztaná meg Magyarországot Orbán Viktor, legalábbis ezt szorgalmazta Strasbourgban néppárti képviselők előtt. Arról megfeledkezett, hogy a támogatásokat nem az általa hazugnak titulált kormány, hanem térségi fejlesztések, vállalkozások, önkormányzatok, civilszervezetek kapják utólagos kifizetés, és igen szigorú ellenőrzés mellett. Az MSZP szerint Orbán egy nap alatt tönkretette a magyar EP-képviselők kétéves munkáját. A Fidesz magyarázatot ígért elnöke kijelentéseire.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2006. 11. 02. 12:22
#229
Ennek iskolapéldáját tanulmányozhatjuk a most folyó MSZ(M)P kormány legújabb hazugsága alapján.

Fogalmazzuk át Orbán Viktor leírt és nyilvános kijelentését, kiragadva egy mondatot, de nem az ő eredetijét idézve, hanem az átfogalmazottat közöljük az elhülyített embereknek, elárasztva a médiákat, majd kérjük fel OV-t, hogy, azt amit nem ő mondott, azzal szemben védje meg saját magát.
Valóban itt tartunk? Mintha a Tanú című filmet látnánk élőben!

Idézet kanyisztól:
” A témához. Elolvastam, mit mondott részleteiben Orbán. Burkoltan ugyan, de egyértelműen arra szólított fel, hogy vonják meg Mo. támogatását.
Nem azért értelmezem így mert, azt gondolom a kormányról, amit Te bele kivánsz magyarázni, hanem azért, mert tudom, hogy Ti és OV mit gondol és mit terjeszt.”

Holott erről van szó:

OV egész Európa kommunista örökségéről beszélt és kérte az EU szolidarítását, hogy ahol a kormányok ezzel az örökséggel: „hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó” politikát folytatnak, azokat a „kormányzatokat” (többes szám) ne támogassa. („nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból sem”)

TEHÁT NEM MAGYARORSZÁG ÉS NEM AZ ANYAGI (PÉNZ), HANEM EURÓPAI KORMÁNYZATOK ÉS POLITIKAI TÁMOGATÁSOK. (Ez világos beszéd, ezt nem lehet félremagyarázni, csak átfogalmazni)

„A kommunizmus a saját országaiban évtizedekre intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat, és a politikai hazugságokat. Az unió bővítésével ezek közös örökséggé váltak. Ezekkel most már az egész Európai Uniónak szembe kell néznie úgy, mint a saját területén belüli saját problémáival. „

És milyen érdekes, ezt az egész Európára érvényes történelmi megnyilatkoztatást, és az ebből következő szolidarítási felkérést a magyar kormány azonnal magára vette, ebben saját magát felismerte, hát nem nevetséges?

link

Orbán Viktor strasbourgi beszéde
Orbán Viktor 2006. október 24-én ünnepi beszédet mondott az Európai Parlament néppárti frakciójának strasbourgi tanácskozásán. A beszéd szó szerinti leirata az alábbiakban olvasható.
Budapest, 2006. október 24.

„Kedves Barátaim!

Az egyik kihívás, amellyel szembesülnünk kell, egy közös örökség. Magától a kommunizmustól ugyan sikerült megmenekülnie Európának, de a kommunizmus örökségétől nem. Ma már egész Európa küzd a kommunizmus örökségével, és a jelek szerint küzdeni is fog még jó ideig. A kommunizmus ugyanis az általa megszállt közép-európai országokban intézményesített, úgy is mondhatnám, hogy államosított, szinte minden rosszat, ami ellen a XIX. és XX. században az európai nemzetek küzdöttek. A kommunizmus a saját országaiban évtizedekre intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat, és a politikai hazugságokat. Az unió bővítésével ezek közös örökséggé váltak. Ezekkel most már az egész Európai Uniónak szembe kell néznie úgy, mint a saját területén belüli saját problémáival.

Azt hiszem Tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy a németek ezt talán hamarabb megtapasztalták, mint Európa más népei rögtön az újraegyesítés után. Nem tudom mitől nehezebb megszabadulni? Magától a rossz rendszertől, vagy annak terhes örökségétől. Egy azonban biztos, mindkét feladat nehéz, és embert próbáló kihívás. De a történelem arra tanít bennünket, hogyha szolidárisak vagyunk egymással, egyik sem lehetetlen. Ezért kell az Európai Uniónak világossá tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból sem a hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak. „
Törölt felhasználó 2006. 11. 01. 22:54
Előzmény: #227  Törölt felhasználó
#228
Az utolsó mondatod nem világos számomra, de amúgy pont ezekre gondoltam én is a "segédkezet" kifejezés alatt.

Szerintem csúful kiforgatták OVI szavait. Pedig nem fogalmazott rébuszokban.
Törölt felhasználó 2006. 11. 01. 21:11
Előzmény: #226  pampa
#227
Kedden (okt. 30-án) volt Orbán Viktor meghallgatása, ezért írok erre a topicra. Azt hiszem, amikor OVI szóvá tette, hogy az EU Bizottság négy nappal az őszi önkorm. választások előtt közölte a konverg. program jóváhagyását, vagy hogy ugyanez a Bizottság a tavaszi parlamenti választások végéig türelemmel várt az új konvergencia-programra – nos, ebben igaza van Orbánnak, ezzel a Bizottság segített a szocialista kormánynak. Tavaszi „türelmével” ráadásul ártott az országnak, hiszen az információk késlelteni engedésével megnehezítette a közvélemény tájékozódását, ezzel a demokratikus választást. Ha azonban a választások után OVI azt sugallná az EU-nak, hogy most már aztán kutya keményen kérje is számon a konvergencia-programot ezen a kormányon, azzal már ő ártana az országnak.
pampa 2006. 10. 29. 12:10
Előzmény: #225  Törölt felhasználó
#226
Meg lehet úgy támogatni,hogy a 4 hónapos határidőt 8 hónapra módosítjuk...
(az új konvergencia program esetében)
Törölt felhasználó 2006. 10. 29. 10:52
Előzmény: #222  Törölt felhasználó
#225
Kanyisz,
Az első, hogy vagy nem olvastad el rendesen a magyarul elmondott szövegek, vagy nem figyeltél oda. OV nem beszél országokról, ő kormányokról beszél. És amennyire én tudom, az EU támogatásokat nem kormányoknak, hanem országoknak ítélik oda.. EZ az első csúsztatás.
A második az az, hogy OV nem arról beszél, hogy a M kormányt ne támogassák, hanem arról, hogy csaló, hazug bolsevik kormányokat ne támogassanak, legyen az naciolista. libsi, vagy külön kiemelve, a bolsevik múlttal nem szakító kormány. Természetesen itt OV GYF kormányára is gondol. DE!!!!!!
Egy kormánynak lehet úgy is segítő kezet nyújtani, hogy egy kampányban meglátogatjuk, meghívjuk, elsunnyogjuk a számonkérést. Mert akkor lehetősége van ebbe takaródzva hazudni saját népének. Nagyon jól emlékszem, amikor egy senki Haider pártjából képviselők kerültek a az osztrák kormányba a szoclibek európa szerte bolykottálták a kormányt, pedig annak egytelen tagja sem volt pufajkás, adócsaló, hazug. És az osztrák demokrácia azt hiszem fényévekkel előttünk van. És nem mellesleg Ausztria egyik legjobb kormánya lett, és a kiátkozott párt által delegált Benita Ferrero-Waldner ma az EU külügyminisztere... Ennyit arról, hogy ki miért, mennyire ragaszkodik a hatalomhoz, milyen lehetőségek vannak a "segítő kéz nyújtásra", és mennyire két mércével mér a ballib társadalom....

nem logikus, amit írsz, ugyanis egyik állításoddal cáfolod a másikat. Hiszen csak az gondolhatja, hogy OV m
Törölt felhasználó 2006. 10. 28. 22:22
Előzmény: #222  Törölt felhasználó
#224
Kedves kanyisz!

"...Ezért kell az Európai Uniónak világossá tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból sem a hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak."

Az EU majd eldönti, hogy Magyarországot fedik-e a fenti kritériumok, és ha ezért pl. megvonná a támogatásokat én nem Orbán felelősségét firtatnám.
mezuska
mezuska 2006. 10. 28. 22:21
Előzmény: #222  Törölt felhasználó
#223
Kanyisz egyetértek veled.
Az urak nem veszik észre a lényeget.
UNJUK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4
Törölt felhasználó 2006. 10. 28. 22:12
Előzmény: #221  Törölt felhasználó
#222
Kedves Utazo1!

Csak, hogy nehogy valami újabb téveszme megint megzavarjon.
Pusztán azért nem válaszolok, mert unom.
Unom a szavak állandó kiforgatását.
Unom a fekete-fehér megközelítést.
Unom a Ti bolsi stílusotokat.

A témához. Elolvastam, mit mondott részleteiben Orbán. Burkoltan ugyan, de egyértelműen arra szólított fel, hogy vonják meg Mo. támogatását.
Nem azért értelmezem így mert, azt gondolom a kormányról, amit Te bele kivánsz magyarázni, hanem azért, mert tudom, hogy Ti és OV mit gondol és mit terjeszt.
Részemről az itélet egyértelmű. OV-nak semmi sem drága saját hatalma érdekében. Hajlandó elárulni hazája érdekeit is. Méltó utóda a 20. század magyar politikai vezéreinek: Horthynak és Kádárnak. Ők is így tettek, most OV is így tesz.

Egyébként csak röhögök. Most olvastam Martens úr Kádár seggét nyaló szövegeit, a 80-as évekből. Megtalálta zsák a foltját. Szuper, hogy most Ő a nagy nemzetközi támogató, megérdemlitek.:)

Ja, és nem fogok válaszólni, előre jelzem.
Törölt felhasználó 2006. 10. 28. 15:56
Előzmény: #220  Törölt felhasználó
#221
Gri, tecc amiket írsz. Sokszor mintha én írnám:)
Érdekes a tegnapi hsz-einkre ("mintha minden szdsz-es és mszp-s hazugnak és csalónak érezné saját kormányát") nem is válaszoltak :)
Törölt felhasználó 2006. 10. 28. 11:13
Előzmény: #218  Törölt felhasználó
#220
Ja és még valami. Többek szerint az is baj, hogy ekkora teret kapott a politika ezen a fórumon, így szerintem még lightosan is kezelik a dolgokat.

Ha pedig olyan címet adtál a topikodnak, ami esetleg nem tűr nyomdafestéket, nem csodálom, hogy nem engedik ott díszelegni a címlapon.
Törölt felhasználó 2006. 10. 28. 11:11
Előzmény: #218  Törölt felhasználó
#219
Mit tiltottak le? Én még nem vettem észre.
Törölt felhasználó 2006. 10. 28. 10:47
#218
ÉRDEKES KOMCSI BÉRENC A TISZTELT CENZÚRA EZEN A FÓRUMON...MINDENT LETILTANAK , AMI MSZP BÍRÁLÓ....HÁT EZ A DEMOKRÁCIA.....SZERINTÜK
csuloktata 2006. 10. 27. 16:12
Előzmény: #216  Törölt felhasználó
#217
Németeknél a 31 is, az a reformátusok ünnepe.
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 16:05
Előzmény: #215  BuySell
#216
jó ez egy.
BuySell 2006. 10. 27. 16:04
Előzmény: #214  Törölt felhasználó
#215
Szerda halottak napja
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 16:03
Előzmény: #211  csuloktata
#214
milyen ünnepnapok vannak a jövő héten?
csuloktata 2006. 10. 27. 16:02
Előzmény: #212  Törölt felhasználó
#213
Igan Orwell: Állatfarm, csak nem a téren, hanem a parlamentben.
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 16:01
Előzmény: #208  BuySell
#212
már ott vannak a disznók sajnos régóta...
csuloktata 2006. 10. 27. 16:00
Előzmény: #209  BuySell
#211
Péntek van, jövő héten ünnepnapok, szerintem sokan zárnak. Longgal ráérnek.
csuloktata 2006. 10. 27. 15:59
Előzmény: #206  Törölt felhasználó
#210
Igen állarcos rendőrök lövöldöznek a malacokra, lovasroham a tehenek ellen, majd könnygáz a szamarakra.
BuySell 2006. 10. 27. 15:58
Előzmény: #208  BuySell
#209
gazd, brutálabb bika a BÉT-re kéne...
BuySell 2006. 10. 27. 15:57
Előzmény: #206  Törölt felhasználó
#208
sőt, egyenesen disznókat be a parlamentbe !!! egyből minden a helyére kerülne és megszűnne a képzavar!
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 15:56
Előzmény: #206  Törölt felhasználó
#207
meg kellene a tehenek mellé egy-két brutálabb bika is annak menjen neki a rohamrendőr:-))))
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 15:55
Előzmény: #205  BuySell
#206
hehe, kergetőznének a rendőrséggel a malacok meg tehenek.....
BuySell 2006. 10. 27. 15:54
Előzmény: #204  Törölt felhasználó
#205
vagy szamarak helyett még jobb kép lenne:
DISZNÓK A PARLAMENT ELŐTT!
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 15:42
Előzmény: #203  csuloktata
#204
meg a kaszás felvonulás sem lenne rossz.....befigyelnék a rendőrökre amikor nekik mennek.
csuloktata 2006. 10. 27. 15:41
Előzmény: #200  Törölt felhasználó
#203
Gazdák traktort nem hoznak, akkor mit?
Kapát?
Kaszát?
Egyébként meg ahol megállítják őket, ott kell maradni, azt a Ford mondeoikkal nyomják le őket (ja vízágyú is mehet)
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 15:41
Előzmény: #201  BuySell
#202
ez a másik, nem fogják, inkább blokádolnak a pestre bevezető utakon.
de amúgy az állatokkal felvonulás jobb poén lenne, teheneket, disznókat és egyebeket a belvárosba!
szamarakat a parlament elé!
1-2 hét tüntetgetés után takaríttathatna gabi.
BuySell 2006. 10. 27. 15:39
Előzmény: #200  Törölt felhasználó
#201
gazd, igen én is kíváncsi vagyok adnak e be kérelmet traktor nélkül.

mokuka akkor a gazdáknak malacokat vagy teheneket kellene felterelniük :))))
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 15:37
Előzmény: #197  Törölt felhasználó
#200
körül kell nézni a világban, ahol a demokrácia működik és demonstrálnak a gazdák, azt mezőgazdaságigépeikkel teszik.
egyébként meg mindenki azzal demonstrál amilye van....a taxisok taxival, a fuvarozók kamionnal, a gyógyszerészek,orvosok fehérköpenyben, sztetoszkóppal.... AHOL A DEMOKRÁCIA MŰKÖDIK !!
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 15:34
Előzmény: #198  BuySell
#199
ugyan.
lassan minden műveleti terület, lásd a kossuth térieket.
egyenlőre várjuk meg hogy traktor nélkül beadják-e a kérvényt és arra mit szól a rendőrség, de van egy fogadásom hogy elutasítják.
BuySell 2006. 10. 27. 15:29
Előzmény: #197  Törölt felhasználó
#198
azt nem tudom lehet e, ha jól tudom a gazdák traktormentes tüntetését egyelőre senki nem korlátozta.

te mit tudsz erről?
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 15:27
Előzmény: #195  BuySell
#197
napersze, csak éppen a városban sehol senkinek nem lehet lassan még gyalogosan sem tüntetni.
BuySell 2006. 10. 27. 15:25
Előzmény: #195  BuySell
#196
vagy nincsen gazda traktor nélkül?
BuySell 2006. 10. 27. 15:24
Előzmény: #194  Törölt felhasználó
#195
gazd. nincs betiltva csak traktort ne hozzanak.
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 15:04
#194
Betiltott gazdatüntetés...
alakul e forradalmi helyzet.
Egyre butább lépései vannak a kormánynak, a fővárosnak és a rendőrségnek.
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 15:01
Előzmény: #192  Törölt felhasználó
#193
Kanyisz!

"Ne kapjanak EU-s támogatást a hazug és csaló, a demokratikus jogállamiságot be nem tartó, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatok" - javasolta minap Orbán.
Gondolom, ezzel azért mindenki egyetért. Az EU-ban elvégre van egy demokratikus minimum, amit a tagállamoknak be kell tartaniuk.

Csak az nem világos, miért gondolsz itt Te rögtön Magyarországra? Csak nem feltételezed, hogy Magyarországon rejtett kommunista, antidemokratikus kormányzás menne? És ha nincs, akkor miért gonoolod, hogy a NEKÜNK adandó EU-támogatás is veszélyben lehet???

Ám legyen: ha már felmerülnek ilyen (ál)vádak, amiket a Fidesz mostanában terjeszt, hogy bemószerolja a jelenlegi kormányt, leghelyesebb, ha egy független EU-bizottság tényleg kivizsgálja az ügyet.
Igen, nézzen csak körül az EU nálunk!

Derüljön ki végre az igazság! Hadd szívjon a Fidesz és OV, mert akkor bizony kiderül, hogy mekkora hazugság az, hogy nálunk sérülnének a demokratikus jogok, hogy itt pl. tömegesen békés civileket vernének vagy korlátozzák a gyül. jogot stb.

Sőt egy ilyen vizsgálat végre ország-világ előtt egyértelműen kimutathatná, milyen fasisztoid, antidemokratikus, rákosista diktátor is valójában Orbán, s ez csak növelné Gyurcsánynak, a demokrácia védelmezőjének az érdemeit. A kormány dícséretet kap, az ellenzék beég, és mindenki örülhet a demokráciának.

És mivel nincs gond a demokrácia háza táján, nincs miért tartania senkinek az EU-s támogatás felfüggesztésétől sem.

Számotokra egy ilyen vizsgálatnál jobbat kívánni sem lehetne!
Nem is értem, miért aggódsz hát az EU-támogatás miatt.
Hm?
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 14:59
#192
Nem szép dolog kiteregetni a szennyest. Nekem ilyenkor mindig a teregető a kevésbé szimpatikus, mindegy igaza van-e.
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 14:37
Előzmény: #180  Törölt felhasználó
#191
Ez a helyzet elég furcsa. Úgy tűnik, mintha minden szoclib politikus egyszerre hazugnak és csalónak érezné a saját kormányát. Persze mindent csak a pártállami keretek között, ott is csak ők mondhatták ki, ha valami nem működött, mert persze akkor egyből meg is jelölték magukat, mint a reformok , változás örökösei. Kísértetiesen változatlan a helyzet ma is. 6hónapja GYF lehazugozza OV egy nyilt tévéműsorban, mert a vizitdíjról, és a gazdaság rossz állapotáról beszél, és most azt várja el, hogy szentté avassák amikor ezt beismeri, és egyben a pozitív változások egyedüli letéteményese i legyen(hiszen most ő volt olyan bátor, hogy bevallja, amivel fél éve vádolták...).
Sztem Kanyisz logikád bukfencet vet.
OV most nagyon okosan beszélt, hiszen az cáfolhatatlan, hogy egy egységes kulturális morális minimummal rendelkező Európa nem nyújthat segítő kezet csaló, hazug bolsevikoknak. Mert ez erkölcsi alaptétel.
És az, hogy a magyar ballib társadalom a kijelentés által támadva érzi magát (és nem az országot!!!!!!!), az semmi másról nem árulkodik, minthogy a saját kormányát, és annak vezetőjét maga is csalónak és hazugnak tartja.
Régi magyar mondás: Kinek nem inge....
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 11:49
Előzmény: #183  tokos.
#190
Tokos!
Off
Kösz egész jól, bár pár hülyeséget leírtam.:o)
Arra is reagálni fogok, de ahhoz gondolkodni is kell arra meg mostanában kevés időm van.
On
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 09:34
#189
Sokaknak igaza van, vannak olyan fórumok, amik ide nem valóak, mert
- nem a portfólió cikkéből indul ki,
- nem valóságra (esetleg hivatkozott hírre, álhírre) épül, hanem véleményre,
- csak provokáció,

Ezeken a fórumokon jogos, ha az indítóját támadják (bizony én is indítottam már vélemény, álláspontkutatási, provokációs céllal fórumot!), de ha már egy működő fórum lesz túlpolitizált, arról mindkét oldal tehet, azaz ha a másikra mutogatunk azzal, hogy k.anyját enne-annak csak fokozza mindkét oldal az indulatokat.

Javaslom én is, maradjunk a híreknél, és ha valaki eltér (a szükségesnél jobban) a következő (ellenvéleményen, vagy azonos véleményen levő) reagálója ezt jegyezze meg neki...
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 08:47
Előzmény: #151  csuloktata
#188
Gergényi: Leesett az azonosítójelvény az egyenruháról

A budapesti rendőrfőkapitány szerint leesett a rendőrök ruhájáról az azonosítójelvény október 23-án - írja az index.hu. Az internetes portál azon kérdésére, hogy a rendőröknek kötelező-e ez azonosítójelvény használata, Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány nem adott egyértelmű választ.
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 08:46
Előzmény: #174  BuySell
#187
Ha Szlovákiában szélsőjobb van hatalmaon, akkor különösen meglepő, hogy kizárták a szocilista intrenacionáléból... ;)))
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 08:44
Előzmény: #181  Törölt felhasználó
#186
Ugyanaúgy a hazug és a csaló kormány önkéntes távozását várnám el, és ugyanúgy elfogadnám, ha az ellenzéke azt várná el az úniótól, hogy nem támogassa azt a kormányt!!!

De nem fordítva van a helyzet, ami persze nem jelenti azt, hogy egyszr nem lehet majd fordított helyzet, de akkor ugyanaúgy el fogom ítélni azt az embert, aki ilyen tetteiért lebukik, amikor cinkostársaival megosztja bűneit!
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 08:41
Előzmény: #180  Törölt felhasználó
#185
Hazug és csaló...
Ezt még maga gyurcsány is így mondta magáról!!!

Szóval ez a célzás minden kétséget kizáróan a gyurcsány-kormányra is vonatkozik!!!
Viszont egyértelműen nem vonatkozik az EU-s pénzekre, hiszen azt nem a kormány kapja!!! (Gondolom, megfogalmazott gondolatában a hazug és csaló kormányok legitimizációját akarja megkérdőjeleztetni!)

Hol kezdődik a hazaárulás? Jó kérdés!
Minden bizonnyal nem ott, ahol egy lebukott hazugság után elfogadjuk igazmondónak a tettest! Mert mi árt többet egy országnak? Ha hazug és csaló a kormány, vagy ha elvárjuk, hogy a hazugokat és csalókat ne támogasság erkölcsileg...?
Laci70 2006. 10. 27. 08:26
Előzmény: #181  Törölt felhasználó
#184
Természetesen idiótának, de kizártnak tartom, hogy ez megtörténhetne.
tokos. 2006. 10. 27. 08:16
Előzmény: #181  Törölt felhasználó
#183
Én baromnak, de ez független lenne attól :-).

Hogy állsz a valószínűségekkel?
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 07:30
Előzmény: #181  Törölt felhasználó
#182
Szeressétek Orbánt, én imádom link
Törölt felhasználó 2006. 10. 27. 07:28
Előzmény: #180  Törölt felhasználó
#181
Fordított felálásban, ha OV kormány lenne és Gy beszélne az EU szocialistáinak arról, hogy ne adjanak segédkezet a hazug és nacionalista kormányoknak, akkor minek neveznétek Gy-t?

Topik gazda

mama
4 3 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek