Nem tud ez semmit, látszik, hogy ez egy összerakott interjú, nem a paraszt nákolós gázszerelő válaszolgatott. Túl jól sikerült ahhoz képest mekkora sültparaszt ez a faszi :) Ha és amennyiben egy nagytulajdoson 350ft ra értékeli a tulajdonát akkor minden szabad pénzén vennie kellene a 230 as papírt mert iszonyat jó kockázat mentes dolog lenne, hiszen ki lát többet a cégről mint Ő maga kamu az egész cikk
Erősebb Opus-részvényt szeretneVisszatérve a válság hatásaira, tőzsdei cégük, az Opus Global Nyrt. 2020-ban jól teljesített, ugyanakkor ez nem tükröződik a részvényárfolyamban annak ellenére sem, hogy jelentős energiaipari akvizíciókat jelentettek be. Több kritikát is kapott ez ügyben. Miben látja ennek okát?
Noha az ellenzék és a sajtó egy része szeret mindent a nevemhez kötni, szeretném jelezni, ahogyan utalt is rá, az Opus egy tőzsdei cég, én pedig egy vagyok csak a részvényesek között. Jóllehet a részvények többségével én rendelkezem, befolyásom a napi ügymenetre nincs. Az az igazgatóság dolga. Engem ugyanolyan jogok illetnek meg, mint a többi részvényest.
Ami a jelenlegi részvényárfolyamot illeti, a 2017-es, 760 forintos rekordszinthez képest valóban alacsony, a tavaly márciusi, a világjárvány okozta tőzsdei zuhanáskor prognosztizált 129 forintos mélyponthoz képest viszont magas, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a visszapattanás mértéke a többi részvényhez képest az Opus-papírok esetén magasabb volt.
MOST AZT GONDOLOM, HOGY A PIACNAK 350 FORINTRA KELLENE ÁRAZNIA A PAPÍRUNKAT.
Ezt erősíti meg az Equilor legutóbbi, áprilisi elemzése is. Én részvényesként hosszú távon vagyok elkötelezett az Opus papírjai iránt, bízom a papírban.
Ez nem zavarja a másik topik hősét KKr-t ez utolsó benyögése súlyos szintről árulkodik.:-)Vagy csak a részvényeseken röhög ezzel nagyokat.Érdekes a lölöéket soha eszébe nem jut szidni.Neki ez normális ami van??!Ááá ennyire hígult nem lehet senki.Ilyen nincs.Ezen röhög magában, csak ezért irogat.
Két dolog lehet vagy kamu az egész vételi sorozata amit leir, vagy felbeszélő a kolléga, Gyuri az utobbi, ő broki...papírja nincs ,csak próbálja tartani a lelket ,az ujjakat meg vételre ösztönzi ez a dolga a nap 24 órájában ha kell.idönként eltünik, aztán jön az ujjabb szöveggel.aki hisz neki bármikor vesz, pár nap vagy aznap bukik.mindig van akit beetet..sajnálom őket ez van
Aki fogalmatlan a tőzsdéhez és csak passog, mint hal a szatyorban, az bukik. Ő a remek példa, hogyan tudják lehúzkodni a tudatlan kisbüfiket. Majd 200 alatt eltűnik ám.
Szisztematikusan adják ,nyomják le nap mint nap,pár forinttal hogy ne legyen túl feltűnő.Érdekes de hihetetlen manipulált papír..és sehol senkinek nem tűnik fel évek óta,már akikhez tartozik a manipulálás felügyelete,de öszintén ki mer itt bármit is tenni ellenük?? Feljelentést tenni ? Hol?? Kinél?? A velencei tavat is elrendezik, hiába visznek a Budai villàhoz nádat meg cölöpöt.
Ennél rosszabb már a nyílt diktatúra lenne.Szétbombáznak egy természetvédelmi területet a busás haszonért falusi meggazdagadott gyökerek - ez már a legalja nálunk szerintem.Persze léphetünk még egyet-kettőt lefelé simán ha ennyire leszarunk mindent és nem éri el tömegek ingerküszöbét...
Semmi köze a részvények ML gazdagodásához,csak annyi hogy létrehozták a semmiből az opust,hogy legyen hova cégekeket pakolni,a lóvét meg kiszedni.Ezért van.Fedez.
Jaaa gumicsiznas ki? 204- lefele lehet veszek De itt sem mukodik a TA sem !! Átvertek mindenkit ha választásig nem húzzák vissza igaz már késő buknak sok ismeros millióit vittek opussal el sajnos!!!
Majd megint elmondja ez a gumicsizmás paraszt hogy bátorok legyetek, okosok, meg legyen szerencsétek, akkor ti is gazdagok lesztek 😂 Anno az apja inkább verte volna a falra ,aztán a döglegyek köpték volna meg😃
pénteken reggel exkluzív interjút közöl az Index Mészáros Lőrinccel, a Mészáros Csoport tulajdonosával. A leggazdagabb magyar az interjúban beszélt vagyonosodásáról, cégbirodalmáról, a válság hatásáról is. Kérdeztük banki-, és agrár befektetéseiről, válásáról, új kapcsolatáról.
232. de ez csak morális felkötés. harmatgyenge még felfelé. még... 225 és alá is fog menni. amerre mennyiség van a könyvben, arra fog húzni. sajnos kell még egy pánik és kemény fal felfelé. ezért esélyes a 200, mert ott tényleg bepánikolnának sokan és fal lenne felfelé a könyvben végre, ami által mennyiséggel lehetne elindulni, AMIRE most így jelenleg még nincs lehetőség.
én úgy vélem hogy maximum a TL10 certit nyírják ki. vagy az lesz az alja, vagy éppen nem ütik ki. oldalazó csatornában van 200-300 közt. 223 kétszer is pattanási pont volt. ha elejtei akkor 90% hogy TL10ig már lemegy.
Ez így van, de már láttuk milyen, ha Gyurcsány vezető - akár a frontvonalból, akár a háttérből - a kormányt, annak előbb-utóbb katasztrófa lesz a vége. Nem véletlenül választották nemzetközi közgazdászok a világ egyik legrosszabb vezetőjének.
én mondjuk lassan már kétlábonálló program nélkül is szavaznék valaki másra csak ne a fidesz. az se zavar ha orrtúró "egyes matekból" Pistike az "egyéb" opció.
És nem is lesz az, mert nincs azonos értékrendjük, azonos identitásuk, azonos programjuk (még programjuk sincs, csak a papírra vetett ötletelgetésük), ergo nincs kormányképes alternatíva. Karácsony alkalmatlan. Jobb lenne, ha 2026-ra készülnének.
Valamelyik opi-tulaj mondja már meg, miért van még részvénye? Kíváncsi lennék a véleményre. Mert hogy ez nem lesz ebben az évizedben még 400 ft sem, az tuti!
Opus real.