Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
BigProfit
BigProfit 2019. 05. 13. 12:28
Előzmény: #13431  hibaz
#13440
,,Az,hogy milyen kicsi a valós közkéz"  Ez a legfontosabb tényező!!:)
kimpaa
kimpaa 2019. 05. 13. 12:17
Előzmény: #13438  Estevan
#13439
kösz, az nem vészes
Estevan
Estevan 2019. 05. 13. 12:12
Előzmény: #13436  kimpaa
#13438
Dohány utca 12
hibaz 2019. 05. 13. 12:07
Előzmény: #13433  Estevan
#13437
Az,hogy Ner közeli emberek lehetnek itt,az látszik a charton is. 2017-ben ugyanolyan 4-szerezős árfolyam robbanások voltak itt is,mint Opus/Konzumban....5ft--20ft--80ft.De,mivel eddig nem volt telekom sztori,gondolom jegelik/jegelték.Opus/Konzumban 4 alkalommal játszották el,itt még csak 2-nél tartunk.:))
kimpaa
kimpaa 2019. 05. 13. 12:06
Előzmény: #13422  Estevan
#13436
hova kell menni hogy megnézhessem?
nekem is van "jelentős"  pakkom. Vagyis magamhoz mérten, mert gyanúsak a dolgok
Hopszi72 2019. 05. 13. 12:05
Előzmény: #13433  Estevan
#13435

Csak monogrammokat légyszi! :-)
Heinczi
Heinczi 2019. 05. 13. 12:04
Előzmény: #13432  Bumm5
#13434
Hát jól néznénk ki, hanem így lenne ;)
Estevan
Estevan 2019. 05. 13. 11:59
Előzmény: #13432  Bumm5
#13433
igen, de azért akadnak érdekes nevek a könyvben, nemis egy:)
Bumm5
Bumm5 2019. 05. 13. 11:58
Előzmény: #13430  Bumm5
#13432
szvsz egy részük fórumos lehet
hibaz 2019. 05. 13. 11:58
Előzmény: #13429  hibaz
#13431
Az,hogy milyen kicsi a valós közkéz,abból is láthatod,hogy mennyire le tud ülni a forgalom,ha ők nem kereskednek...
Bumm5
Bumm5 2019. 05. 13. 11:57
Előzmény: #13429  hibaz
#13430
igen-igen:)
hibaz 2019. 05. 13. 11:56
Előzmény: #13422  Estevan
#13429
Fórumosok között is van szvsz 4-5 ember,akinek közel milliós pakkja van(még mielőtt megkérdeznéd,én nem vagyok közöttük)....egyenlőre ők szórakoznak az árfolyammal..:)
Estevan
Estevan 2019. 05. 13. 11:21
Előzmény: #13426  Hopszi72
#13428
Nem írok be nevet
Estevan
Estevan 2019. 05. 13. 11:21
Előzmény: #13426  Hopszi72
#13427
Én 300.000 db felettieket számoltam annak, de vannak milliós pakkok is 
Hopszi72 2019. 05. 13. 11:17
Előzmény: #13422  Estevan
#13426

Mégha beírnád a fórumba a nevet akadna ki a részvény, csak vigyázz a személyiségi jogokra!
Mit jelent a jelentős darabszám? 50e, vagy 500e?
Törölt felhasználó 2019. 05. 13. 11:17
Előzmény: #13422  Estevan
#13425
Szvsz nyugodtan beírhatod a nevét,más topikokban is beszokták.
Heinczi
Heinczi 2019. 05. 13. 11:12
Előzmény: #13422  Estevan
#13424
Nahát!
Köszönjük az értékes infót, ez megint megerősíti az elképzeléseinket!
Vielen Dank!
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 13. 11:09
Előzmény: #13420  Törölt felhasználó
#13423
hárman voltunk rv könyvet nézni estben-ök ketten tudták csak
Estevan
Estevan 2019. 05. 13. 11:08
Előzmény: #13418  Heinczi
#13422
Sok részvényes van nagyon, nincsenek ilyen kamuk h 1 meg 100 darabbal rendelkezik a könyv fele mint máshol, nagyon szórt a részvényesi struktúra, kb 15 embernek van jelentős pakkja, a Beltav és az ügyvéd irodán kívül köztük vannak milliós rv számmal rendelkezők is, a többségük cégvezető, és van egy nagyon ismert Neres a könyvben, vagyis annak rokona jelentős pakkal:))
Heinczi
Heinczi 2019. 05. 13. 11:01
Előzmény: #13420  Törölt felhasználó
#13421
Jöjjön Nordba, jó hely :)

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek