Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
ner18
ner18 2019. 05. 13. 15:20
Előzmény: #13457  Estevan
#13460
jó lesz ez, mint írtam a Ner már a szekrényben:)
Törölt felhasználó 2019. 05. 13. 15:16
Előzmény: #13457  Estevan
#13459
Az ido penz...
Törölt felhasználó 2019. 05. 13. 15:15
Előzmény: #13454  Hopszi72
#13458
Az idejet csak az tudja, aki csinalja, de ki fogunk torni, szvsz tuti. 
Estevan
Estevan 2019. 05. 13. 15:13
Előzmény: #13456  hibaz
#13457
jó csapat van bent, nem úgy néztek ki mint akik vegetálni akarnak tovább:)
hibaz 2019. 05. 13. 15:12
Előzmény: #13451  Estevan
#13456
Hát igen,2018 januárjában egy erős pletyka indult el a piacon,ami elsöprő erejű volt,de akkor ez csak egy pletyka maradt.Itt lehet az idő,hogy most már pontot tegyenek a dolgok végére.
Estevan
Estevan 2019. 05. 13. 15:09
Előzmény: #13452  Törölt felhasználó
#13455
így van, aki meg még teheti az gyűjtögessen szépen, még mindig olcsó a papper és bármelyik tevékenység jön ide, (azis lehet, hogy mindkettő) menni fog az árfolyam szépen:)
Hopszi72 2019. 05. 13. 15:05
Előzmény: #13451  Estevan
#13454

Hát ez a jelentés kérdéskör is olyan, mint Pató Pál Úr. Ej ráérünk arra még! :-(
Hopszi72 2019. 05. 13. 15:05
Előzmény: #13449  hibaz
#13453

Miért Te nem szeretnéd, ha kitörne ?:-)
Végülis mindegy mikor :-)
Törölt felhasználó 2019. 05. 13. 15:01
Előzmény: #13451  Estevan
#13452
Ulni kell nyugodtan a papirokon. 
Mozi. 
Estevan
Estevan 2019. 05. 13. 14:59
Előzmény: #13448  Hopszi72
#13451
 azt gondolom amit láttam  az alapján hamarosan bejelentésnek kell érkezni, persze kérdés, hogy még meddig akarnak gyűjtögetni vagy mikor akarják megvenni a Beltávot
Törölt felhasználó 2019. 05. 13. 14:57
Előzmény: #13447  Estevan
#13450
Szepen utanajarsz a dolgoknak, grat. 
hibaz 2019. 05. 13. 14:56
Előzmény: #13448  Hopszi72
#13449
Te ki akarod töretni a papírt ??? Legyen csak doji a mai nap..)) 1-2 napot még várhatunk.
Hopszi72 2019. 05. 13. 14:53
Előzmény: #13447  Estevan
#13448

Olyan titokzatosak vagyok, most már lassan be is írhatnátok kik azok :-)
Estevan
Estevan 2019. 05. 13. 14:38
Előzmény: #13446  Törölt felhasználó
#13447
4 nagyon érdekes név van a könyvbe (egyik cég) nagy pakkal ( lehet van több is, ők csak amire én figyeltem fől) ebből 2 egyértelműen erősíti a nertelkos vonalat, a harmadik pedig a maga üzletágában a legeredményesebb céget vezeti( ő is Ner közeli) és nemrég volt itt az Nyrt-ben a tevékenységhez köthető változás ami pedig ezt a vonalat erősítheti, de ez teljesen más mint a telkó, a 4dik (cég) ő pedig azért érdekes mert egy másik Nyrtben volt ig tag
Törölt felhasználó 2019. 05. 13. 14:27
Előzmény: #13441  hibaz
#13446
Udv mindenkinek!
Koszi a munkadat, hozzaallasodat. 
Egyebkent, nehany nagyobb forumos borsot torhetett a nem forumos nagyok orra ala,, mivel csokkentettek a konnyen megszerezheto reszvenyyek szamat, az arat meg toltak fel vasarlasaikkal. De hat, ilyen a tozsde. :)
hibaz 2019. 05. 13. 13:25
Előzmény: #13444  BigProfit
#13445
Kitört a Bitcoin ! 2018-as támasza fölött az árfolyam.Nordnak 50ft-on volt a támasza 2018 elején....mi még nem törtünk ki ! :)
BigProfit
BigProfit 2019. 05. 13. 12:57
Előzmény: #13441  hibaz
#13444
Szép megközelítés!Nagyon sokat elárulna,ha tudnánk,hogy ténylegesen mekkora lehet a valós közkéz,ahogy írtad.Szerintem is nagyon kicsi.Márpedig ha így van,akkor ez nem egy speka felrántás és borítás képlet lesz.Szvsz...
Estevan
Estevan 2019. 05. 13. 12:55
Előzmény: #13441  hibaz
#13443
jó helyen vagyunk:)
Heinczi
Heinczi 2019. 05. 13. 12:50
Előzmény: #13441  hibaz
#13442
szép
hibaz 2019. 05. 13. 12:39
Előzmény: #13440  BigProfit
#13441
http://keptarhely.eu/view.php?file=20190513v00pyraqa.png
Van egy fordított fej-váll alakzat 40 ft-os nyakvonallal.(zöld).
Október 17 óta emelkedő minimumok.(piros).
A korrekciós időszakok egyre rövidebbek,a legutolsó már csak 1,5 nap volt 50ft-ról 42 ft-ig..(fekete).
Lehetséges LPPL model ??? (lila).
A 2017-es emelkedés 7 hónapig tartott,a mostani emelkedés kezdete a dupla aljból,talán nem október 17,hanem Karácsony környéke......ebből lehet számolni...))).
Természetesen ez csak egy lehetőség !!

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek