Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 05. 15. 00:54
Előzmény: #13636  martin36
#13640
Nagy penzt csak forumos sejteseken kereshetsz, ugyanis, ha konkretumra varsz, az arat mar  itt ne keresd. 
Törölt felhasználó 2019. 05. 15. 00:49
Előzmény: #13637  martin36
#13639
Hogy nincs alapja azt nem tudhatod, kijelentese is csak feltetelezes lehet. 
Hogy mas fejeben van e konkretum csak sejtjuk, mig a konyvek mar mutatjak. Minden nap mas a konyv, a kereskedesi is es areszvenyek konyve is. Ki melyiket nezi nem tudhatom, de aki kerdez, azon latom. 
Törölt felhasználó 2019. 05. 15. 00:34
Előzmény: #13633  ner18
#13638
Es nem is az ismeretlenbe. Atgondoltan, tervezetten, kiszamitott modon halad az utjan. Neha megall, van aki fellep, van aki leszall. A nagy nyertesek mar itt vannak, nincs mas dolguk, mint varni, a tomeg is tegye a dolgat. 
martin36
martin36 2019. 05. 15. 00:18
Előzmény: #13619  Törölt felhasználó
#13637
Egyelore nem tudom elkepzelni az 500-at,semmi alapja sincs a spekin kivul.
Ahhoz vmi egeszen utos konkretum kellene.
Jelenleg a fantaziam 70-100- ig tart.
Es az is csak azert,mert csak.
martin36
martin36 2019. 05. 14. 23:56
Előzmény: #13617  Törölt felhasználó
#13636
Volt papirom az elmult masfel evben.
24,5-tol majd kesobb joval magasabbrol,talan 60 felettrol.
Jo nagy bukoval adtam el a 2. csomagot.
Mint emlitettem,mar megvettem amit akartam.
Nem all szandekomban tibbet venni.
Ha meg majd megis,azt biztos nem forumos sejtetesekre alapozva.
ner18
ner18 2019. 05. 14. 23:51
Előzmény: #13634  Törölt felhasználó
#13635
:)))
Törölt felhasználó 2019. 05. 14. 23:44
Előzmény: #13630  ner18
#13634
Jok ezek a jelek is,  kifejezoek, folyamatot mutatjak amiben vagyuk. Az elejen  a gondolkodas, merlegeles, Vasut!!!! euro kp, dollar zsakban, repulo penz. :)
ner18
ner18 2019. 05. 14. 23:24
Előzmény: #13632  Törölt felhasználó
#13633
:))) ugyerzem ez a vonat nem a semmibe fog vezetni 😉
Törölt felhasználó 2019. 05. 14. 23:13
Előzmény: #13631  ner18
#13632
Dehogy, csak egy kis vicc.
Koszi. :)
ner18
ner18 2019. 05. 14. 22:46
Előzmény: #13628  Törölt felhasználó
#13631
Na ez a költészet! 👏😂
ner18
ner18 2019. 05. 14. 22:45
Előzmény: #13628  Törölt felhasználó
#13630
⚖️🚃💶💶💶💰💰💰💸💸💸
Törölt felhasználó 2019. 05. 14. 22:40
Előzmény: #13624  ner18
#13629
:))
Törölt felhasználó 2019. 05. 14. 22:39
Előzmény: #13624  ner18
#13628
Kapaszkodik a kisvasut a Neredek  domb oldalan, a Felcsuti stadion tombol, a tomeg rank var. 
ner18
ner18 2019. 05. 14. 22:38
Előzmény: #13625  AIDA64
#13627
Úgy legyen! Szépen kússzunk fel legalább 100ig mire jön a hír aztán jöhetnek a limites hetek! 😎
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 14. 22:34
#13625
holnap 50 felett zárunk
ner18
ner18 2019. 05. 14. 22:31
#13624
Jó helyen vagyunk, kitörés alatt állunk, meredek dolgok zajlanak a háttérben vagy inkább azt is mondhatnám, hogy NERedek dolgok:)
Törölt felhasználó 2019. 05. 14. 22:30
Előzmény: #13622  oxylant
#13623
Ide egy hir is eleg es kilo...
oxylant
oxylant 2019. 05. 14. 22:17
Előzmény: #13621  hibaz
#13622

Uraim!
Ehhez nagyon sok friss tőkét/forgalmat kellene generálni ebbe a senyvedő bétbe. OV fényezhetné a magyar piacot szerte e világon, ovális és szögletes palotákban adna kedvet a minősítőknek is, hogy végre ránktaláljanak, nagyokra, kicsikre!!
😊👍😁
No majd holnap...
hibaz 2019. 05. 14. 22:08
Előzmény: #13619  Törölt felhasználó
#13621
Basszus ezen még nem is gondolkodtam,hogy 500 ft-nál 10k az 5 milla....de jól hangzik..:D

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók