Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Lafotex 2022. 05. 12. 13:02
Előzmény: #25319  Stiv
#25320
Itt is itt van a 10db-os tetű!
Stiv
Stiv 2022. 05. 12. 13:00
Előzmény: #25318  Lafotex
#25319
Hihetetlen szívás lett ez is....
Lafotex 2022. 05. 12. 12:56
Előzmény: #25317  Stiv
#25318
Kivégzik!Sajnos nagyon úgy néz ki!:-(
Stiv
Stiv 2022. 05. 12. 12:54
Előzmény: #25316  Stiv
#25317
8.18
Stiv
Stiv 2022. 05. 12. 12:40
#25316
10 alatt a papír...Szép teljesítmény....
Heinczi
Heinczi 2022. 05. 11. 17:06
#25315
HODL 
Ennyi 
Megvárjuk 
Vicus2000 2022. 05. 11. 14:57
Előzmény: #25313  raus
#25314
Mindenhova beírod ?
raus 2022. 05. 11. 14:29
Előzmény: #25312  hibaz
#25313
Itt a dupla oboára sajna akik bent ragadtak örökre lásd keg 
hibaz 2022. 05. 11. 14:21
#25312
Itt most már a duplaaljra sem nagyon lehet számítani 12 Ft-nál.......
zöldfülescsésze
zöldfülescsésze 2022. 05. 10. 11:30
Előzmény: #25309  Sehmet
#25311
Amíg fel vannak függesztve, addig se esnek ezekben a vérzivataros időkben, aztán amikor mindent rendeztek és visszaengedik őket, a dupláján nyitnak mint az EHEP. (ha rendezik és visszaengedik)
Törölt felhasználó 2022. 05. 09. 15:46
Előzmény: #25309  Sehmet
#25310
De miert jelented be? Valaki kerdezte?
Ja, a josag. Bocsi. 
Sehmet
Sehmet 2022. 05. 09. 14:56
#25309
Hát, ebből Set-effektus lehet, ha nem lépnek! Most még van idő kiszállni. Én nemrég vettem, de dobom is.
zöldfülescsésze
zöldfülescsésze 2022. 05. 08. 14:27
Előzmény: #25307  raus
#25308
Ezt mondták itt az EHEP-re is, aztán egy hosszú felfüggesztés után, az utolsó utáni pillanatban a sírból hozták vissza és rallizott 500 ft-ról 20 000-re náhány hónap alatt. Ej akik füge előtti napon 500-on eladták és a visszakerüléskor esélyük sem volt visszavenni, mert 2000-ig nem lehetett belőle rendes tételt venni...
raus 2022. 05. 08. 08:11
Előzmény: #25306  Törölt felhasználó
#25307
Sajna ennek is kuka!!
Ej akik benne ragadtak!! 
Új niemand cegek mint vivetecj, ezek a jó cegek meg tönkre lettek téve!!
Törölt felhasználó 2022. 05. 07. 20:20
#25306
kupec 2022. 05. 07. 19:46
Előzmény: #25304  zöldfülescsésze
#25305
Nem csak a nagyok... :-))
zöldfülescsésze
zöldfülescsésze 2022. 05. 07. 16:43
Előzmény: törölt hozzászólás
#25304
Az éves közgyűlési jegyzőkönyv szerint rendezték a BÉT tartozást. Ha igaz, akkor erre is van keret. Remélhetőleg rendezik a sorokat és átadják valakiknek a céget, mert egy csőd-felszámolással mindenki mindent bukna. A legutóbbi közgyűlések szerint pedig már így is eléggé dühösek a nagyobb részvényesek.
Donqatto
Donqatto 2022. 05. 07. 11:38
Előzmény: törölt hozzászólás
#25303
Akkor ezt az 5 milla büntetést hogy fogják fizetni? Csőd, felszámolás 
oxylant
oxylant 2022. 05. 07. 03:15
#25302

oxylant
oxylant 2022. 05. 07. 03:14
#25301

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek