Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
tözsdecapalit. 2022. 05. 25. 14:35
#25360
Nem indokolt ekkora esés egy részvénynek se a gazdasági válságnál 2008-ban nem voltak ekkora esések és kisebb háborúk zajlottak mindig valahol a világba .
Vicus2000 2022. 05. 24. 15:32
Előzmény: #25358  raus
#25359
Mitől lenne a nutex 200-300? Ugyan olyan rabló mint az összes kicsi. Vagy a jósnő mondta?😀
raus 2022. 05. 24. 15:25
Előzmény: #25357  Qwertzuio
#25358
Ez lesz 2-3 forint a nutex meg 200-300 forint!
Qwertzuio
Qwertzuio 2022. 05. 24. 14:46
Előzmény: #25356  omaha
#25357
Nutex Nord paritás😀😀😀
omaha 2022. 05. 23. 17:52
Előzmény: #25324  tözsdecapalit.
#25356
 Olyan repülő ez, amiben öngyilkos  légikalózok ülnek!  Beszállsz ?
omaha 2022. 05. 23. 17:49
Előzmény: #25351  tözsdecapalit.
#25355
  A vezetőséget kellene !
omaha 2022. 05. 23. 17:48
Előzmény: #25335  tözsdecapalit.
#25354
Szerinted meddig ? Ezt a szart nagyon befogtam  50-en ! 
tözsdecapalit. 2022. 05. 23. 01:19
#25353
Venni kell,amíg akciós 🌋
oxylant
oxylant 2022. 05. 20. 04:42
Előzmény: #25351  tözsdecapalit.
#25352

Te jó ég!
Nem tudsz alukálni?😎😴
Napfénynél subickoljad a rakettáidat!😊
Van még ide is municiód??😰😇
tözsdecapalit. 2022. 05. 20. 02:07
#25351
Ma felrántják! 🚀
Qwertzuio
Qwertzuio 2022. 05. 19. 10:41
Előzmény: #25345  tözsdecapalit.
#25350
Hol van a célárad🤯🤯🤯🙂🙂🙂😀
Vevő 10.6  ...igaz 100.000 , de krach szagú a tőzsde
Qwertzuio
Qwertzuio 2022. 05. 17. 15:07
Előzmény: #25345  tözsdecapalit.
#25349
11, nem 50. Miért? 
Qwertzuio
Qwertzuio 2022. 05. 17. 13:34
Előzmény: #25345  tözsdecapalit.
#25348
Attól, hogy ezt ide beírod mit vársz? Nem sokan hitték el neked ezt
Qwertzuio
Qwertzuio 2022. 05. 17. 12:34
Előzmény: #25345  tözsdecapalit.
#25347
Baromság celarozni
Donqatto
Donqatto 2022. 05. 17. 08:35
Előzmény: #25345  tözsdecapalit.
#25346
Jól van, tankolj még akkor 
tözsdecapalit. 2022. 05. 17. 01:51
#25345
Nagyon jó beszálló.! Új célár érkezett 56-ra! 🗽  🚀
hibaz 2022. 05. 13. 09:51
Előzmény: #25341  _Macika_
#25344
Az utolsó előtti mondat nagyon beszédes, ebből kiemeltem két részt: " a vállalkozás folytatásához kapcsolódó bizonytalanságok", illetve "konkrét, jövőbeni terveket nem tudunk bemutatni".
Most akkor, hogy is áll a cég ??? :)
hibaz 2022. 05. 13. 09:38
Előzmény: #25342  zöldfülescsésze
#25343
zöldfülescsésze
zöldfülescsésze 2022. 05. 13. 09:26
Előzmény: #25341  _Macika_
#25342
Ebben nem látom a befizetésről a tájékoztatást, viszont ezek a válaszok egyszerre viccesek és szánalmasak, jól tükrözve az eddigi történetet.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek