Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
zöldfülescsésze
zöldfülescsésze 2022. 05. 13. 09:10
Előzmény: #25338  tözsdecapalit.
#25340
Nem látom a linket se a vételeidet...
zöldfülescsésze
zöldfülescsésze 2022. 05. 13. 06:04
Előzmény: #25338  tözsdecapalit.
#25339
Ezt honnan veszed Pál? Kérlek linkeld a forrást had örüljünk!
tözsdecapalit. 2022. 05. 13. 02:03
#25338
Kifizették 5 milkot, tehát rallyzhat ma!  🚀
Qwertzuio
Qwertzuio 2022. 05. 12. 16:52
Előzmény: #25335  tözsdecapalit.
#25337
Minek? Gagyi minden kispapír
Qwertzuio
Qwertzuio 2022. 05. 12. 16:52
Előzmény: #25333  Qwertzuio
#25336
Nutex előzte a Nordot
tözsdecapalit. 2022. 05. 12. 16:44
#25335
Venni kell és tartani.! 🚀
hibaz 2022. 05. 12. 16:27
Előzmény: #25330  Qwertzuio
#25334
Még ezen az árszinten sem kell senkinek.
Qwertzuio
Qwertzuio 2022. 05. 12. 16:26
Előzmény: #25332  tözsdecapalit.
#25333
Ezerszer ennyin zár vagy ma lesz nulla? 
tözsdecapalit. 2022. 05. 12. 16:25
#25332
Felrántják záróra! 🚀
Qwertzuio
Qwertzuio 2022. 05. 12. 15:30
Előzmény: #25329  hibaz
#25331
Befizetik a büntit? 2 Ft a névérték?
Qwertzuio
Qwertzuio 2022. 05. 12. 15:29
Előzmény: #25329  hibaz
#25330
Üres váz nem kelendő?
Dippp HODL, nordkoin, 1 és X között 🙂🤯🤯🤯
hibaz 2022. 05. 12. 15:22
Előzmény: #25328  Qwertzuio
#25329
Itt nem a csődöt árazzuk, az 15 Ft környékén volt, itt már a jogutód nélküli kivezetést szerintem.....
Qwertzuio
Qwertzuio 2022. 05. 12. 15:18
Előzmény: #25324  tözsdecapalit.
#25328
Ez az alja? Vagy innen zúzzák le 2-re a névértékre? 
Qwertzuio
Qwertzuio 2022. 05. 12. 15:15
Előzmény: #25326  Qwertzuio
#25327
Minden kispapír maga a csoda?
Qwertzuio
Qwertzuio 2022. 05. 12. 15:05
Előzmény: #25324  tözsdecapalit.
#25326
Mi a fsz van itt? 🤫🤫🤫
Qwertzuio
Qwertzuio 2022. 05. 12. 14:54
Előzmény: #25312  hibaz
#25325
A Nordba mi jön? Erről kell értekezni, 10 körül már csak nem esik 99%-ot🤔😀
tözsdecapalit. 2022. 05. 12. 13:47
#25324
Ezen a szinten jó beszálló 🚀
Lafotex 2022. 05. 12. 13:44
Előzmény: #25321  Donqatto
#25323
Azért ne temessük még szerintem!
Stiv
Stiv 2022. 05. 12. 13:43
Előzmény: #25321  Donqatto
#25322
És mindig van olyan kis papír amivel behúzzák az embereket...Egyre több keg színvonalú cég van a tőzsdén...
Donqatto
Donqatto 2022. 05. 12. 13:06
Előzmény: #25319  Stiv
#25321
Ez csőd kivezetés, aki benne van köszönjön el a pénzétől

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek