Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2022. 03. 20. 10:10
Törölt hozzászólás
#25260
Törölt felhasználó 2022. 03. 20. 10:10
Törölt hozzászólás
#25259
Törölt felhasználó 2022. 03. 20. 10:10
Törölt hozzászólás
#25258
Törölt felhasználó 2022. 03. 20. 09:29
Törölt hozzászólás
#25257
Törölt felhasználó 2022. 03. 20. 09:29
Törölt hozzászólás
#25256
Törölt felhasználó 2022. 03. 20. 09:29
Törölt hozzászólás
#25255
Törölt felhasználó 2022. 03. 20. 09:29
Törölt hozzászólás
#25254
Törölt felhasználó 2022. 03. 20. 06:01
Törölt hozzászólás
#25253
Törölt felhasználó 2022. 03. 20. 06:01
Törölt hozzászólás
#25252
Törölt felhasználó 2022. 03. 20. 06:01
Törölt hozzászólás
#25251
Törölt felhasználó 2022. 03. 20. 06:01
Törölt hozzászólás
#25250
Törölt felhasználó 2022. 03. 20. 06:01
Törölt hozzászólás
#25249
hibaz 2022. 03. 19. 20:42
Előzmény: #25247  zöldfülescsésze
#25248
Igen, 2016/2017 fordulóján először a Csődbiztos vásárolt 500 M Ft értékben Opimus részvényeket valahol 10 Ft környékén, és Buda-Cash Brókerháztól is vettek át nagy tételeket (azokat szerintem ingyen kapták vádalkuért cserébe).
No, de most az a kérdés, hogy itt lesz-e valami nagyobb átrendeződés ???
zöldfülescsésze
zöldfülescsésze 2022. 03. 19. 19:33
Előzmény: #25246  hibaz
#25247
Opimus mélypont: 2015.12.04 nyitó: 3,50 Ft max: 3.90 min: 3.10 záró: 3.30. (Én úgy emlékeztem hogy 2.60-ért is vettem, de ezek szerint csak 3.60-ért sikerült.) Egy nyilvánosságra tartozó részüket valóban később 47-ért.:-) Nem véletlenül nyomták be 10 alá és forgott 5 Ft körül egy ideig, lebegtetve a csőd lehetőségét.
hibaz 2022. 03. 19. 16:27
Előzmény: #25240  zöldfülescsésze
#25246
Tisztázzunk valamit !!!
Anno az Opimus mélypontja 3 Ft-on volt, majd duplaaljat követően indult fel 50 Ft-ig. A teljes részvényszám 316 M db volt, tehát a csőd árazása idején 1 Mrd Ft-ig csökkent az Opimus értéke.
Lölő 47 Ft-on vette át a részvényeket.....
Törölt felhasználó 2022. 03. 19. 15:20
Előzmény: #25243  Vicus2000
#25245
Eselyes. Kiprovokaljak. 
Törölt felhasználó 2022. 03. 19. 15:19
Előzmény: #25240  zöldfülescsésze
#25244
De az hosszabb folyamat lenne.  Es itt mar van egy kelloen nagy, megfelelo kozkez. Olcson lehet mar higitani. Ami fontos, ez a sunyi Gacsi tunjon el a cegbol, mert amig ez itt van, garantalt a nihil. Minek ennek az embernek egy tozsdei ceg. A hosszu evek alatt bebizonyitotta sz alkalmatlansagat. 
Vicus2000 2022. 03. 19. 15:16
Előzmény: #25239  zöldfülescsésze
#25243
Egyenes út az elkülőnítőbe?
Törölt felhasználó 2022. 03. 19. 15:12
Előzmény: #25239  zöldfülescsésze
#25242
A megismetelt mar hazarozatkepes lesz. 
Törölt felhasználó 2022. 03. 19. 15:12
Előzmény: #25239  zöldfülescsésze
#25241
Kenyszerbol, igaz, de ez egyben alap is lehet egy olcso higitasra, nem igaz?

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek