Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
zöldfülescsésze
zöldfülescsésze 2022. 04. 01. 14:17
Előzmény: #25279  asztika
#25280
Kapuzárásos bennfentestől?
asztika 2022. 04. 01. 14:02
Előzmény: #25278  Qwertzuio
#25279
lehet venni dögivel............
Qwertzuio
Qwertzuio 2022. 03. 29. 13:19
Előzmény: #25277  kupec
#25278
A kispapír bukta mindig ?
kupec 2022. 03. 29. 10:56
Előzmény: #25276  csova
#25277
Ha elsőre sikerül! :-)
csova 2022. 03. 29. 09:56
Előzmény: #25275  oxylant
#25276
Vajon lesz valami meglepi?
kupec 2022. 03. 28. 15:49
Előzmény: #25273  KC_
#25274
Nálam nem (CIB eBroker). De érdekesnek találom...
KC_ 2022. 03. 28. 10:36
#25273
Sziasztok!
A névérték csökkentés miatti módosításra nektek is vontak le tranzakciós költséget?
Nálam igen, erstés vagyok.
Köszi a válaszokat előre is! 
kupec 2022. 03. 25. 07:16
Előzmény: #25271  Törölt felhasználó
#25272
Akár meg is kérdezhettek volna ezt tegnap. Illetve két hét múlva lesz rá módod, ha részt veszel a kgy-n.
Törölt felhasználó 2022. 03. 24. 18:48
Előzmény: #25270  kupec
#25271
Nem tudjuk, de ez nem zarja ki, h ne lenne…
kupec 2022. 03. 24. 18:18
Előzmény: #25268  zöldfülescsésze
#25270
Ezzel két hetet nyertek, mi értelme lenne? 
Törölt felhasználó 2022. 03. 24. 16:59
Előzmény: #25268  zöldfülescsésze
#25269
Sunyi Gacsi, remelem most vakarod a fejed. 
zöldfülescsésze
zöldfülescsésze 2022. 03. 24. 16:48
Előzmény: #25239  zöldfülescsésze
#25268
Úgy tűnik mégiscsak a határozatképtelen közgyűlésért, időhúzásért dobták szét egymásközt a Beltáv pakkot.
Törölt felhasználó 2022. 03. 20. 11:16
Törölt hozzászólás
#25267
Törölt felhasználó 2022. 03. 20. 11:16
Törölt hozzászólás
#25266
Törölt felhasználó 2022. 03. 20. 11:16
Törölt hozzászólás
#25265
Törölt felhasználó 2022. 03. 20. 10:55
Törölt hozzászólás
#25264
Törölt felhasználó 2022. 03. 20. 10:55
Törölt hozzászólás
#25263
Törölt felhasználó 2022. 03. 20. 10:55
Törölt hozzászólás
#25262
Törölt felhasználó 2022. 03. 20. 10:55
Törölt hozzászólás
#25261

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek