Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
hibaz 2022. 03. 18. 13:00
Előzmény: #25217  atyaégadjamég
#25220
Szerintem ma már csak 2 FT a névérték.
tibsi 2022. 03. 18. 12:36
Előzmény: #25218  tibsi
#25219
64 466 125 db 10 Ft.
tibsi 2022. 03. 18. 12:35
Előzmény: #25217  atyaégadjamég
#25218
10 Ft.
atyaégadjamég
atyaégadjamég 2022. 03. 18. 11:04
#25217
Mennyi most a Nordtelekom értékpapír névértéke?
asztika 2022. 03. 18. 10:16
Előzmény: #25215  zsolti78
#25216
erre is pont kerül hamarosan
zsolti78 2022. 03. 18. 10:05
Előzmény: #25212  Lafotex
#25215
ez meg a Nutex lóg a levegőben, megvehetné már ezeket is valaki, végre feltámadna a kispapír szekció
minden más kicsit megvettek
Heinczi
Heinczi 2022. 03. 17. 18:22
Előzmény: #25212  Lafotex
#25214
Bizony 
Addig hígítunk 
maxrisk007 2022. 03. 17. 17:32
#25213
Z 18,75
Lafotex 2022. 03. 17. 15:31
Előzmény: #25211  oxylant
#25212
Meglátjuk!De történhetne már valami izgi ezekben a kispapirokban!:-)
oxylant
oxylant 2022. 03. 17. 15:22
Előzmény: #25210  Lafotex
#25211
Kevés a forg. ahhoz...
Lafotex 2022. 03. 17. 15:18
Előzmény: #25209  oxylant
#25210
A végén belebújik valaki a nord köntösbe!?
oxylant
oxylant 2022. 03. 17. 15:12
Előzmény: #25208  Lafotex
#25209
22.03.24??
Lafotex 2022. 03. 17. 15:07
#25208
18.8
maxrisk007 2022. 03. 17. 13:49
#25207
R 18.5
asztika 2022. 03. 17. 13:35
Előzmény: #25205  Lafotex
#25206
18
Lafotex 2022. 03. 17. 13:25
Előzmény: #25204  oxylant
#25205
:-)
oxylant
oxylant 2022. 03. 17. 13:22
Előzmény: #25203  Lafotex
#25204
+
Lafotex 2022. 03. 17. 13:18
#25203
17.4
maxrisk007 2022. 03. 16. 17:48
#25202
Z 16,5
zöldfülescsésze
zöldfülescsésze 2022. 03. 13. 11:01
Előzmény: #25200  maxrisk007
#25201
Akkor  szerdától már zsákolod is ugye? Új tulajra várt itt évek óta mindenki, csak mára már legfeljebb az adósságukat és a sarukat vehetik meg. Éppen a következő közgyűlésen kezdik kiönteni a bilit. Annyi pénzük nem maradt hogy a BÉT díjat fizessék. A tőzsdehely az Xtend óta pedig már csak minimális érték.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek