Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Bpali 2023. 05. 14. 21:45
#25480
na ebben meg már én nem hiszek pedig volt belőle de eladtam mert nem történt semmi ..illetve sok volt a pár éves sár..
Törölt felhasználó 2023. 05. 14. 21:23
Előzmény: #25478  Kosto769
#25479
 elöször menjen le a nutex ,aztán mehet ez is csak elötte veszek még
Kosto769
Kosto769 2023. 05. 14. 19:58
Előzmény: #25476  Qwertzuio
#25478
Legalább akkora
Törölt felhasználó 2023. 05. 04. 19:31
Előzmény: #25476  Qwertzuio
#25477
ha itt lesz valami akkor 100 plusz hamar
Qwertzuio
Qwertzuio 2023. 05. 04. 18:16
Előzmény: #25474  Kosto769
#25476
Akkora sztori, mint a nutex vagy ez jobb?
Törölt felhasználó 2023. 05. 04. 16:51
#25475
20 230 db 10,50 HUF 11,15 HUF 4 138 db
6 500 db 10,45 HUF 11,20 HUF 15 000 db
2 500 db 10,40 HUF 11,25 HUF 14 000 db
10 000 db 10,30 HUF 11,30 HUF 10 000 db
10 000 db 10,10 HUF 11,40 HUF 32 604 db
Kosto769
Kosto769 2023. 05. 04. 13:32
Előzmény: #25473  Kosto769
#25474
👍
Kosto769
Kosto769 2023. 05. 04. 09:39
Előzmény: #25472  Lafotex
#25473
Múlt év őszén változott a cég tulajdonosi szerkezete, jó irányba!!Megváltozott a cég sajáttőke mértéke, eladósodottsági mutatói, szintén pozitívan!Nézd meg ezeket, különösen az elsőt!😊
Lafotex 2023. 05. 04. 09:26
Előzmény: #25471  Kosto769
#25472
Elmondod?Vagy nem publikus!?
Kosto769
Kosto769 2023. 05. 04. 09:21
Előzmény: #25469  Lafotex
#25471
Sztem fognak.2 erre utaló jelet is látok.
Törölt felhasználó 2023. 05. 04. 08:54
Előzmény: #25469  Lafotex
#25470
10 éve nem kezdenek semmit eután sem fognak
Lafotex 2023. 05. 04. 08:33
Előzmény: #25468  Kosto769
#25469
Ideje lenne már valamit kezdeni vele!Mert ennek így nem sok értelme van!
Kosto769
Kosto769 2023. 05. 04. 08:19
Előzmény: #25463  Lafotex
#25468
Május 1 pedig hétfő volt!😉Kíváncsi vagyok mikor kerül eladósorba a N.😉
Törölt felhasználó 2023. 04. 30. 16:03
#25467
00.
oxylant
oxylant 2023. 04. 17. 17:00
Előzmény: #25465  Lafotex
#25466

😂
De nem lesz ám 2.féle.
[ Így  járnak....]
Lafotex 2023. 04. 17. 16:57
Előzmény: #25464  oxylant
#25465
Vasárnapi húsleves után,megbeszélik kinek hogy ízlett,mi hiányzott belőle! :-)
oxylant
oxylant 2023. 04. 17. 16:53
Előzmény: #25463  Lafotex
#25464
Az biza az!!!!!
Lafotex 2023. 04. 17. 16:52
Előzmény: #25460  oxylant
#25463
Április 30. az vasárnap!
oxylant
oxylant 2023. 04. 17. 16:51
Előzmény: #25461  Lafotex
#25462
Nézz a Bét-re,  2,2   a forg.......
Lafotex 2023. 04. 17. 16:50
Előzmény: #25460  oxylant
#25461
Szia!Most láttam én is!Szánalmas szenvedés az egész!:-(

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek