Engem meglepne.
Hernádit meg majd meghívják egy sörre, hogy bocs haver, csak viccből rakattunk fel az Interpol honlapjára?
Lehet itt még normális együttműködés?
Nem lehetséges az, hogy a MOL is és a Horvátok is csak fenyegetőznek az oroszokkal, és végső soron mindkettőjük meg akar állapodni egymással?
Lásd ezt a gáz kiszervezést is.
Vagy a délutáni 2 milliárd kunás beruházásról szóló bejelentést.
Mintha közelednének egymáshoz.
Rájönnek, hogy egyiküknek sem lenne jó az orosz tulajdonos.
Zoran Milanovic miniszterelnök megerősítette, hogy az oroszok érdeklődnek az INA részvényei iránt, ami logikus befektetői magatartás, de véleménye szerint meg kell várni, hogy léteznek-e még más érdeklődők is, és annak a függvényében kell a kormánynak döntenie. A Mol tulajdonában lévő részvényekről a Molnak kell döntenie, míg a kormánynak a saját tulajdonrészével kapcsolatban kell eldöntenie, hogy mit akar és tehet. Az INA többségét már eladták, a magyar vállalat a részvényeket piaci áron vásárolta meg - idézik a lapok a kormányfőt.
Mi lesz ebből???
Én azt nem értem, hogy ha a MOL-nak opcióval együtt több, mint 49% van, akkor miért nem vásároltat strómanokkal, vagy az OTP-vel 1,5-2%-ot. Onnantól a horvátok bekaphatnák.
Itt valami nagy disznóság készül:)
és az oroszok is már a spájzban vannak,
valami öszvér megoldás lesz,a kecske is jól lakik,és a káposzta is megmarad...
én pozitív fordulatot várok,kár,hogy nincs tőkém a hígításra,de év végére jó lenne egy 2x.xxx-es molt látni,vagy egy tizedelás utáni 2.xxx-est:)
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.