Phylaxa, ez az a rész amiről nem beszélnek a PÁLYAELHAGYÁS esetén, helyette inkább az ALACSONY bért helyezik előtérbe!
Pedig nem az a első számú ok!
@
"Tulajdonképpen arról beszélek, hogy a szülők felelősségét eddig senki nem vizsgálta a szegregáció és integráció kérdésében. Tegyük fel a kérdést, hogy miért van az, hogy az emberek a szegregációt tartják megoldásnak?
@
Azért, mert vannak olyan a gyerekek, akik gyakorlatilag képtelenek betartani az iskolában a közösségi együttélés szabályait. Sokszor az alapvető higiéniás feltételeknek sem tudnak megfelelni, nem akarnak tanulni, nem hoznak füzetet, nem hoznak felszerelést, agresszívak. Nyilvánvaló, hogy ilyen helyre senki nem adja szívesen a gyermekét. Na de miért viselkednek így ezek a gyerekek? Azért, mert ezt hozzák otthonról, ezt látják, ilyen környezetben szocializálódnak. Éppen ezért a megoldást is itt kellene elkezdeni.
A szülői felelősséget kell végre firtatnia a kormánynak, merthogy a magyar gyermekvédelmi törvény is kimondja: a gyerek értelmi, érzelmi, erkölcsi és testi fejlődéséért a szülő a felelős. @ Tizenöt évig tanított. Milyen tapasztalati voltak ezen a téren? @ Tanárként azt tapasztaltam, hogy az a gyerek, akivel otthon foglalkoznak, azt lehet fejleszteni. Akivel nem, azzal sokszor szinte lehetetlen eredményt elérni. Tudomásul kéne venni azt, hogy az oktatási rendszer kétoldalú, akár tetszik, akár nem. Az egyik oldalon vannak a tanárok és az oktatási rendszer, a másik oldalon viszont van a befogadó. @Ha nincs befogadó és nincs mögötte szülői háttér, akkor megfeszülhet a tanár, akkor sem lesz komoly eredmény.@ Sokszor tapasztaltam, hogy a szülők otthon egyáltalán nem követték gyermekeik iskolai előmenetelét. Nem volt otthoni segítség és számonkérés. A szülők hozzáállását jól jellemezte, hogy a szülői értekezletek, fogadóórák sok esetben érdektelenségbe fulladtak. Volt rá példa, hogy osztályfőnökként meghirdettem a szülőit és nem tudtam megválasztatni a háromfős szülői munkaközösséget, mert csak ketten jöttek el a szülői értekezletre. A renitens gyerekek szülei sokszor külön értesítésre sem reagáltak. Tehát a szülők nemtörődöm magatartása vezet oda sokszor, hogy gyakorlatilag ezek a gyerekek folyamatosan elkallódnak.".
Mi lesz veled Magyarország?