MI HAZÁNK MOZGALOM -zászlóbontás- Minden magyar felelős minden magyarért!
A következő hónapokban elkészítik a Mi Hazánk Mozgalom programját. Társadalmi vitára bocsátják a szervezet alapító nyilatkozatát, melyet a tervek szerint az államalapítás ünnepére, augusztus 20-ra véglegesítenek.
Kb. az a kategória, amit Vazsmegyei mond, mint akik azzal mentegetik Gyurcsányt, hogy ő legalabb beismerte, hogy hazudott. A francokat, Gyurcsány lebukott, hogy hazudott, ahogy ezek meg történelem hamisítással buktak le, az hogy a bírósag döntésére leveszik Dózsa László nevét, nem változtat ezen, bár az hogy simán lemeszelik és még csak elnzést sem kérnek, még undorítóbbá teszi, és ahogy már írtam, mutatja mennyire egyenes gerincűek a nemzetietlen oldalon.
Elég matkáns véleményt fogalmaztál ehhez képest. És érdekes, amikor mas politikai oldalról ítélkezel, akkor nem maszatolsz sokáig, egyből kimondod, amit gondolsz.
Amikor valaki valamilyen módszerrel értékel egy vállalatot, az nem jelenti azt, hogy az árfolyam oda is fog menni. Főleg ha sokan spekulálnak is az adott részvénnyel. (Nem olvastam amúgy a topikot.)
Én sem mondtam mást a véleményemben! Megvártam a történet végét! Akkor lett volna itt "történelemhamisítás", ha az eredeti feliratok és képek maradtak volna! Ám ha neked ilyeneken bukik a történelemhamisítás, az nem kicsit erőltetett belemagyarázás!
Nem csak azért tiltottak ki, hanem azért mert olyan következtetést vontál le a 0,78 Ft-os véleményeddel, ami a mai napig nem valósult meg, de a tőzsdei folyamatban a mai napig is áll az a 0,78 Ft-os érték, mégsem ott tart az a bizonyos részvény árfolyama! Gondolkozz már és ne a felháborodásod vezessen!
A Fővárosi Törvényszék pontot tett a másfél éve húzódó Pruck/Dózsa-ügyre, az ítélet szerint a Terror Háza megsértette a néhai Pruck Pál kegyelethez való jogait, írja az Index. Schmidt Máriáékat bocsánatkérésre kötelezték, ezen felül pedig a Dózsa Lászlóra utaló feliratokat el kell tüntetniük, helyére pedigaz 56-os fénykép alá Pruck Pál nevének feltüntetésére kötelezte. Történelemhamisító gépezet!!!
A hozzászólásod első részével egyetértek! De amit a Dózsa Lászlóval kapcsolatban kikövetkeztettél az már nem az események történeti, hanem a manipulált feltételezése, részedről!
Óh, azt hiába. Engem az Est média topikból 1 hónapra kitiltottak, mert le mertem írni, hogy jelen állapotában 0,78 Ft-t ér, amely valamilyen módszerrel alátámasztható, és vártam, hogy mutassanak olyan módszert, amellyel többet ért. Nem sikerült, inkább kitiltottak.
Én megvártam az ügy végét! Sem most sem akkor nem nyilvánítotam politikai véleményt, mert ezt nem "történelemhamisító" eseménynek tartom! Van saját véleményem, amit ma megismerhettél! Mondtam nincs szükségem olyan tanácsadókra, akik a nevemben félrevezetnének egy olyan vitát, ami nem rólam szól! Egyébként, ha tehetném sem adnám el az "országot"! - Az meg, hogy neked a mai Fideszes politikusok eladhatják az országot az a hazugság kategóriáját meríti ki részedről! Túl messze mentél az "ország" értékelésével! Látszik, hogy nem ismeretlen számodra sem az ország kiárusítása! Mondhatnál történelmi példákat is!
A Dózsa vs. Pruck ügy amúgy azért érdekes, mert a történelem idealizálása a fő töréspont, az idealizált képbe ugyanis nem fér bele a véletlenül oda keveredett srác, aki nem is tudta pontosan miért harcol. Holott a történelemben sokkal több nem hős volt mint hős, hétköznapi emberek, akik belekeveredtek valamibe, de nem ő formálták. A történelmet idealizalóknak viszont az kell, hogy mindenkit hősként mutathassanak be, Pruck Pál viszont a saját egykori nyilatkozatai miatt alkalmatlan egy ilyen szerepre, szemben a mesehős Dózsa Lászlóval. Ez persze nemzetietlen duma lehet pampáéknak, mert milyen már bármennyire is árnyalni a hősies történelmünket. Szerintem meg az is hozzá tartozik a történelmünkhöz, sőt a Dózsa László féle legendák valószínűleg annyira kiszínezettek, hogy jó ha töredéke igaz.
MI HAZÁNK MOZGALOM -zászlóbontás- Minden magyar felelős minden magyarért!