MI HAZÁNK MOZGALOM -zászlóbontás- Minden magyar felelős minden magyarért!
A következő hónapokban elkészítik a Mi Hazánk Mozgalom programját. Társadalmi vitára bocsátják a szervezet alapító nyilatkozatát, melyet a tervek szerint az államalapítás ünnepére, augusztus 20-ra véglegesítenek.
Ez eleve nem ilyen egyszerű, mert még a személyes érdek sem feltétlenül egyezik az ország érdekével. Pl. egy belterjes közegben jól élő vallalkozónak nem érdeke a nyitottabb piac, a teljes gazdaságnak meg lehet az, hiszen a belterjes közeg gátja lehet a fejlődésnek. Ezek az emberek meg nemzetesdit játszanak egy szűk körben, mert nem akarják elfogadni a nemzet diverzitását, hogy nem mindenki úgy gondolkodik mint ők. Innentől kezdve rosszindulattal bánnak bárkivel, aki nem velük van. De inkább rákérdezek, szerinted pl. Rákosi őszintén jót akart, csak máshogy hitte a megvalósítását, mint egy demokrata politikus. Szerinted a kommunistáknál nem volt rosszindulat is abban, mikor a szerintük gazdagok vagyonát elvitték? Mikor kuláknak minősítettek valakit, akinek épp hogy csak több földje volt az átlagnál? Mikor ma a kocsmában ülve ugyanazt a zsidógyűlölő szöveget nyomja a neonáci, mint az egykori nyilasok, szerinted a jó szándék dolgozik benne? Ha a jó szándék dolgozna mindenkiben, akkor pl. az uszító plakátok is célt tévesztettek volna. Nem mondom, hogy a Fidesz szavazók többsége ilyen lenne, mert sokaknál játszott az egykulcsos adó (amit mindig el is ismerek, hogy jó döntés volt), a szegényeknél a közmunka, a böske utalvány, de azért van egy réteg, aki csak gyűlölni, rombolni akar, és inkább látják romokban az oktatást is, mert ne okoskodjanak itt holmi értelmiségiek, inkább látják romokban az egészségügyet, de a kedvenceik legyenek hatalmon.
Az, hogy "eléggé szélsőséges eszméik voltak" nagyon finom megfogalmazás. Nyugodtan nevezhetők szélsőjobboldali nacionalista, neonáci eszméknek. Ezeket fogja továbbvinni ez a lyukas zászló mozgalom (már megint egy jelkép kisajátítása !), közvetlenül a magyar gárda undorító szellemiségét folytatva.
Én még leragadtam a naivitásnál. Abból indulok ki, hogy aki itt él, az nem akarhat ártani a környezetének, hiszen rá is visszahat. A saját közérzetére, életminőségére, egészségére. Tényleg szeretném hinni, hogy a többség ennek tudatában van, és a viták, akár alpáriak valóban abból fakadnak, hogy máshogy látják az emberek a boldoguláshoz vezető utat.
Egyébként az is érdekes volt 2002-ben, hogy voltak naiv miépes ismerősein, akik tényleg azért szavaztak a miépre, mert úgy gondoltak, az a nemzeti érdekeket képviseli, aztán akkor fordultak el Csurkáéktól, amikor Csurka a választás után magukra és a Fideszre értve kijelentette, hogy a nemzeti oldal vereséget szenvedett. Ezek az emberek meg nztek, hogy mégis milyen nemzeti oldal bazdmeg, épp annyira rühelltk a Fideszt, mint az MSZP-t. (Mondom úgy, hogy én magam sosem szerettem a miépet, kezdetektől fogva eléggé szélsőséges eszméik voltak, egy nem radikális nemzeti-liberális pártot viszont tamogatnék)
Tőlem azt hisz, amit akar, mint korábban leírtam, ezek a férgek nem tévednek, nagyon is tudják mit akarnak: ártani. Régebben naiv voltam, azt gondoltam, hogy bárki, aki politizál, jót akar az országnak, a népnek, csak azért vannak vérbe menő vitak, mert mindenki mashogy gondolkodik, másban látja a megoldást. Már nem gondolom így, mert egyaránt vannak olyanok, akik a maguk módján jót akarnak az egész orszagnak, vannak olyanok, akik egy-egs rétegnek, és vannak, akik mindenkinek ártani akarnak. Ezek a kommentelők az utóbbiak közé tartoznak.
De épp az a baj, hogy nem a nemzeti érzelem kimutatására használtátok, hanem aktuálpolitikai jelképnek. Aki hazafi, az 2002 óta nem lehet Fideszes. Történelemhamisítás? Az nem zavar, hogy 2002 előtt minden magyar büszkén hordta március 15-én a kokárdát, politikai oldaltól függetlenül, erre ezt sikerült szétbaszbotok, és még van pofátok az áldozatokra mutogatni? Mondom, ha nem rdekel a magyarság sorsa, húzz haza orosz hazádba, féreg.
Én nem tudok nemzetben gondolkodni, miközben te minősíted azokat az embereket, akik az aljas kokárdás kampány óta nem hordanak kokárdát? Bazdmeg, a te elvtársaid indítottak el egy folyamatot, igyekeznek a hazafiasságot egyre cikibbnek beállíta i, és felcserélni a pártpolitikával. Én leírtam egy problémát, ami komoly probléma, te simán lepattintod azzal, hogy csakis azok az emberek tehetnek róla, akik emiatt nem hordanak kokárdát. Te faszkalap, a Nemzet nem csak a Fidesz szavazóiból áll, közel 10 millió magyar él az országban, 4-5 millió a határon túl, ezek az emberek alkotják a Nemzetet, nem pusztán ti komcsik. Amíg nyíltan ilyeneket vallassz, addig bizony a nemzeti egység ellen dolgozol, ésbizony hazaárulónak nevezlek, mert az is vagy, mocskos komcsi féreg!
Ja, és miért kell megint hazudni? Ha az itteni tevékenységed 100%-ban a Fidesz fényezése, az ellenzék fikázása, akkor bizony Fideszes vagy. Minimális egyenességet azért egy fideszestől is elvárnéky hogy legalabb ne tagadja a hovatartozását.
Az általad felsoroltaknál sokkal fontosabb dologról volt, a nemzettudat szándékos szétveréséről, amiért bizony bocsánatot kellene kérniük, ha valóban a nemzeti egysrg érdekli őket, és nem pusztan a politikai haszon. Nagyjából ennyi, én sem várom, hogy bocsánatot kérjen a kormány azért, hogy 6-8 év vilaggazdasági fellendülést nem tudtak kihasználniy mert nem is artól beszéltem, hogy melyik kormány teljesítménye volt rosszabb, egyébként nem olyan egsszetű ezt eldönteni, mindegyik katasztrófa volt, csak más volt a környezet. Hanem arról, hogy a Fidesz nemzetinek hazudja magát, közben mindent megtesz a hazafiasság teljes kiirtására. Ugyganúgy, mint szellemi elődeik, a kommunisták.
E topik címében szereplő mozgalom vezetője, aki felbujtóként és vezéralakként helyszínen intézte az akkori káoszt, bocsánatot kért-e valaha a békés ünneplőktől?
MI HAZÁNK MOZGALOM -zászlóbontás- Minden magyar felelős minden magyarért!