011. április 20.-tól Masterplast Nyrt. néven működik tovább a Masterplast Group Zrt., a váltás része a társaság középtávú stratégiájának. A vállalat az első negyedévben 13,1 millió eurós bevételt ért el, amely megfelel az előzetes terveknek.
Nyilvánosan működő részvénytársasággá alakult át 2011. április 20.-tól a Masterplast Group Zrt. A működési forma váltással együtt átalakult a vállalat legfelső vezetése is. Létrejött az Igazgatótanács, amely ellátja az igazgatóság és a felügyelőbizottság feladatait. Az Igazgatótanács elnöke Tibor Dávid, alelnöke pedig Ács Balázs. Létrejött az Audit bizottság is, amelyben az Igazgatótanács független tagjai - Bojár Gábor, Dr. Gara Iván, és Andrew Szőnyi - kaptak helyet.
"A jelenlegi átalakulás szerves része a vállalat középtávú stratégiájának" - jelentette ki a változással kapcsolatban Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. Igazgatótanácsának elnöke. "A cég fejlődése már évek óta ezen stratégia alapján történik, és amint elérkezettnek látjuk az időt újabb jelentős lépést teszünk a tőzsdei bevezetés irányába" - tette hozzá Tibor Dávid.
A Masterplast Nyrt. 2011. első negyedévében 13,125 millió eurós bevételt ért el, amely megegyezik az előzetes célkitűzésekkel, és csak minimális mértékben marad el az egy évvel korábbi, 13,302 millió eurós forgalomtól. "Elégedettek lehetünk az első három hónappal, hiszen annak ellenére, hogy az elmúlt évben végrehajtott racionalizálás miatt kevesebb leányvállalattal dolgoztunk, sikerült megismételni a tavalyi bevételt" - közölte az első három hónap eredményeivel kapcsolatban Tibor Dávid.
Háttérinformáció:
Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió egyik vezető építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 12 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal. A vállalat 2010-es árbevétele 85,2 millió euró volt. A társaság 2008 óta tagja a Budapesti Értéktőzsde Tőzsdeképes Cégek Klubjának.
Ma kiderül merre megyünk tovább az 549-es jegyzési árfolyamról. Bár az is igaz, hogy a jegyzés során eladott mennyiséget nem lehetett volna ilyen árfolyamon megvenni, mert egyszerűen nincs ennyi papír a könyvben. Igaz, eladni sem lesz egyszerű majd.
A MASTERPLAST Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (8143 Sárszentmihály, Árpád utca 1/A., a továbbiakban
„Társaság”) értesíti a tisztelt Befektetőket, hogy Tibor Dávid és Ács Balázs, a Társaság részvényesei és vezető
tisztségviselői bejelentésükben a 2015. május 12-én közzétett és 2015. június 2-án módosított Értékesítési
Ajánlat szerinti, a Budapesti Értéktőzsde Zrt. aukciós modulján keresztül megvalósult, 2015. június 3-i Aukció
eredményéről az alábbiak szerint tájékoztatták a Társaságot:
„A MASTERPLAST Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 100.- Ft névértékű, ’A’ sorozatú,
dematerializált, a Budapesti Értéktőzsde terméklistáján a részvények ’Standard’ kategóriájában
nyilvántartott, legalább 100.000 darab és legfeljebb 400.000 darab törzsrészvényére vonatkozó
részvényértékesítés alkalmával - melynek során Eladókként Tibor Dávid és Ács Balázs, Aukciós
ajánlattevőként a Concorde Értékpapír Zártkörűen Működő Részvénytársaság jártak el - hét befektetési
szolgáltatótól mint Tőzsdetagtól összesen 1.174.464 db részvényre vonatkozó Aukciós ellenajánlat
érkezett.
Az aukció keretében értékesített részvénymennyiség az aukciós algoritmus szerinti elosztás alapján
399.999 darab, az értékesített törzsrészvények darabonkénti átlagára 549 Ft. Az Eladók az aukcióban részt
vett Befektetők bizalmát és az Aukciós ellenajánlatokat benyújtó Tőzsdetagok részvételét ezúton is
köszönik. Az Eladók az aukciót eredményesnek és a kitűzött célok szempontjából sikeresnek értékelik,
mivel az értékesítési adatok alapján a lakossági befektetők aránya bővült, a részvényforgalom növekedése
és likviditása alappal várható.”
Masterplast Nyrt.
én csak nullákat látok a könyvben (erste), pedig elvileg megy az ajánlatgyűjtési szakasz
valaki lát esetleg ajánlatot?
"A Masterplast két fő tulajdonosa, Ács Balázs (31,26%) és Tibor Dávid (40%) szerdán a BÉT aukciós rendszerében legfeljebb 400 ezer darab részvényt értékesít (a kibocsátott papírok közel 3%-a.) Az aukció fontosabb részleteit gyűjtöttük össze.
Mennyit?
Az aukció keretében minimum 100 ezer darab, maximum 400 ezer darab részvényt értékesítenének, mely rendre 0,7%-a illetve 2,9%-a a kibocsátott részvényeknek. A két tulajdonos legalább 50-50 ezer legfeljebb pedig 200-200 ezer darab részvényt értékesít.
Mikor?
Az aukcióra június 3-án, szerdán 9:30 és 16 óra közt kerül sor a BÉT aukciós rendszerében. A vételi ajánlatgyűjtési szakasz 9:30-tól 15 óráig tart, az ügyletkötési szakasz pedig 15 órától 16 óráig.
Mennyiért?
Az értékesítésre részvényenként 520 forintos minimumáron kerül majd sor. A papírokra legutóbb 535 forinton született kötés, a 180 napos forgalommal súlyozott átlag 454 forint.
Kik vásárolhatnak?
A papírokat külföldi és belföldi természetes személyek illetve külföldi és belföldi intézményi szereplők, jogi személyek vásárolhatják meg."
"ALAPSZABÁLYA - Masterplast
www.masterplast.hu/?p=downloads&parent=2554&did=2554
módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltam és ellenjegyzem: Sárszentmihály, 2012. május 24. Dr. Papócsi Katalin ügyvéd
Szánalmas egy papír 2011.november.29.e óta nem kellett szinte a kutyának se.Most úgy verik nagy dobra mint a B-telt,még a grafikon,chart is szinte egyezik.A vezír még prémiumba is akar kerülni a sztori is hasonló,ezt 1000huf ig akarják pumpálni a kurzust.Nem tetszik nekem a vezír nagy kutyaprotkója. A tetőfólia drága a normális,amúgy meg gyúlékony,nem elég,hogy a fa ég akkor még az is égjen + még gyorsítja is az égést függöny elv alapján,Szigetelőanyag Eps is ég mint állat vakoltan is! még a tulajdonsága is egy kalap szar,Kőzetgyapot a nép 80% megfizethetetlen.Gerincalátét elemükkel se vagyok kibékülve Tondachtól igen elüt a minősége.Pl: szakítószilárdság.ez csak szerény magán vélemény,nem vagyok kereskedő.vagy konkurencia.
1-2% részvény értékesítésre ez a nagy felhajtás? Azt hittem, komolyabb értékesítésről van szó, ez így minimális. Persze ha pár speka is belevesz, lehet majd játék benne.
a papír komolyságát az is tükrözi,hogy 9 db felhúzzák és a papír életében soha nem látott óriási pufferrel betámasztják 10k a büdös életben nem volt még egy áregységnyi helyen,mutyi előtti varázspálca ütésre növekvő forgalom ez kicsit se jön le.
az, hogy a concorde adta a nevét hozzá, azért sokat elárul - mert a tolvajokhoz nem szokott asszisztálni
de egyébként bármi lehet - a tőzsdén nincs biztos
csak az, hogy 520 a minimálár - vélhetően nem kisröfik fognak sorban állni érte
A bejelentés jól kommunikált és szerintem van benne egy jó kis csavar.
Hamarosan törzstőke emelés jön, ami általában árfolyam csökkenéssel jár. Nyilván előtte a tulajok magasabb áron csökkenteni szeretnének tulajdoni hányadukat (később visszaveszik olcsóbban, ha látják, hogy jól megy a szekér).
Kedves Eurocent!
Ahogy javul a gazdasági helyzet Európában,Magyarországon úgy várhatóan több Masterplast termékre lesz szükség!A gödörből felfelé az irány.Ezért vett a Plotinus is.Nekem csak jelentős számú Plotinusom van.Talán a Concorde elemzője ajánlotta Zsiday Viktornak a részvényt.Zsiday Viktor a PLotinus(éves +36 százalék)Citadella(éves +23 százalék)
Sok szerencsét a befektetéseidhez!)
A MASTERPLAST Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (8143 Sárszentmihály, Árpád u. 1/A.; a
továbbiakban: „Társaság”, „Masterplast Nyrt.”) tájékoztatja a tisztelt Befektetőket, hogy a Társaság saját gyártású
üvegszövet-hálóval jelenik meg az Európai Unió tagországainak piacain. A Kálon készülő, magas minőségű
termékek piaci bevezetésének támogatására a Társaság több kiállításon is részt vesz.
A Masterplast Nyrt. az üvegszövet-háló gyártás elindítása érdekében 1,4 millió eurós fejlesztést hajt végre káli
gyártóbázisán. A tervek szerint 2013. I. félévében kerülnek majd piacra a vállalat saját gyártású, magas minőségű
termékei. A Kálon előállított üvegszövet-háló minőségben felveszi a versenyt a hasonló nyugat-európai
termékekkel, ugyanakkor az árát tekintve is versenyképes azokkal.
A káli üzem várhatóan 2014-re éri el teljes kapacitását, akkortól évente 10,4 millió négyzetméternyi üvegszövetháló gyártására lesz képes. A tervek szerint az itt előállított termékek túlnyomó részét a Társaság az európai uniós
exportpiacain értékesíti majd. Várakozások szerint 2013-ban mintegy 1,4 milliós, 2014-ben pedig már közel 2,8
millió eurónyi többlet bevételt hozhat a cégcsoportnak az üvegszövet-háló európai uniós országokba történő
értékesítése.
A társaság a Masternet Premium nevet viselő saját gyártású üvegszövet-háló európai uniós piacokra történő
bevezetését komoly marketing tevékenységgel is támogatja. Ennek részeként a Masterplast Nyrt. több jelentős
szakkiállításon – így 2012. október 17-20. között a milánói MADE Építőipari Kiállításon, 2013. január 14-19. között
a müncheni Bau 2013. Szakvásáron - is megjelenik, fókuszban az új termékkel.
MASTERPLAST Nyrt.
Na, tettem be vételt alsó limitre, nemsokára úgyis addig ledobják, remélem lesz pár forint felpattanás onnan -:)
Itt, 570 körül megy a beetetés, aztán nemsokára jön egy csík limitre )))))))
sajnos én az új bevezetésekkel már szkeptikus vagyok. legalább 1 évet kell várni, hogy látható legyen, mi a cél a tőzsdére menetellel.
Ráadásul a TVK is hogy végezte, meg a CIG, meg az ŐRMESTER, meg a HYBRIDBOX, soroljam?
Mind ment a levesbe...
az appeninn még most is elég stabil szerintem, bár én kb nullás vagyok vele hol nyerek hol szívok.kb 400 on vennék most bele egy keveset addig nem zavar meg :)
TE, tudod hogy én mennyire szeretnék már látni egy olyan komoyl befektetési papírt amibe beteszem a zsét és tuti lassan de biztosan fel az irány, és van mögötte funda??? :O
Indok h vettem: minden reszveny felfele indult amit ide hozztak utana esett.ebben bizok en is nem nagy pakk csak speka . Amugy meg hatha kapok kedvezmenyt szigetelesre:-) re:Viktor:-)
igenis sir nagyfőnök :) majd ha elsz történés...bár én még nem sietném el a vételt mert tuti hogy most valamelyik intézményi szeretné a 630-ért vett paperjait 760 körül elpasszolni....de kezdetnek jó.
de lehet hogy tavalyelőtt és tavaly csak kb 10 ezret, mivel kéthavonta osztják az osztalékot...persze nekem közöm nincs hozzá mert az ő pénzük, csak akkor kérdezem minek vannak a tőzsdén ha nem az adó miatt...mást ugyanis nem csinálnak a béten
nem szeretem az oylan embereket akik csak személyeskednek, de hagyjuk..erről nem vitáznék...
de a céges magyarázatokat köszi.. a fevitát nem tudtam hogy kivezették, de nem csodálom (bocs nem nézegetem ezeket a szarokat minden nap)...az ehep akkor mégis most miért van még itt? TCB akkor miért is van még itt? mert szeret jelenteni meg a bét-nek fizetni? kartonplast..régről itt maradt..bocs ez vicc...alteo meg finext a francokat! adó miatt! nem akarnak ezek mást csinálni, ne mond már hogy tavaly óta malmoznak..ezt te sem hiszed el..
na ennyit a konkrétumokról, az hogy ki mihez hülye meg hagyjuk, többet erre nem reagálok.
idézd be azt a törvényi cikkelyt ami alapján tőzsdei cég kevesebb nyereség vagy osztalékadót fizet mint más cég.
Sajnos ez nem fog menni, mert ilyen szabály NINCS.
Rövid ideig (kb 2 évig) volt, akkor alacsonyabb volt a TÁNYA a tőzsdei cégeknek de annak már rég vége, 10% volt a 19% helyett. Ez ha jól emlékszem 2 évig állt fenn összesen, erről olvashattál valahol és azt hitted még mindig így van, pedig nem....
az általad leírt cégek közül ki mit keres a BÉT-en:
Fevita: kivezették. ezt legalább megnézhetted volna mielőtt beírod.
Ehep: a budacash ezzel szedte el a pénzt az önkoriktól és itt maradt
tcb: az adókedvezmény miatt jöttek ami rövid idieg fennált de már nincs
alteo: masterplasthoz hasonló, szeretnének majd tőkét bevonni
finext: uaz.
kartonplast: régről itt maradt.
Tényleg jó lenne, ha olyan kijelentéseket tennél aminek előtte utánanézel avyg amihez értesz, mert az látszik, hogy az adózásról lövésed nincs, és a tőszdei cégekről sem sokat tudsz.
a címhez, azaz a masterplasthoz viszont hozzáteszem, lehet hogy ők tényleg nem ez a kategória, csak kicsit lassúak voltak....jobb később mint soha ugye.
nemtom, de agyalás nélküül is megkérdezném mit keresnek az olyan cégek a tőzsdén mint a tcb, alteo, finext, kartonplast..de nézhetjük még akár a minimális közkézzel rendelkező cégeket is mint fevitan, ehep..stb....az a hobbijuk hogy fizessenek a bétnek vagy kötelezően jelentéseket írogassanak??? mivel mást nem csinálnak....tavaly az egyik említett cég az 1000 ft névértékű papírjára valami 46.000 ft osztalékot vett fel....na akkor ennek mi a célja kedves xmann? csak mert szeretnek szórakozni? köszi...de nem vitatkozom, csak leírtam.
A tőzsdei cégek nyereségadója és osztalékadója pont annyi mint a nem tőzsdei cégeké.
Mondjad, milyen adócsalásról tudsz még?
(csak zárójelben jegyzem meg hogy mielőtt az ember nyilatkozik valamiféle témáról előtte tájékozódjon, bár tudom, hogy a magyar politikusok is így csinálják)
csak mondjuk annyit, hogy valahol olvastam hogy valamelyik (talán az usa?, londoni?dax?) piacon kivágják a francba azokat a cégeket amelyek nem érnek el egy igen minimális közkéz forgalmat bizonyos idő alatt...
az hogy ha nem tőzsdei a cég akkor a nyereséget magasabb adóval tudja kiszedni, mintha tőzsdére jön és osztalékként adja magának....nyilvánvaló valami adót mindkét esetben fizet csak a tőzsdén kevesebb mint feleannyit....de, ezenkívül semmilyen tőzsdei műveletet nem végez, és 1 darabot sem ad közkézre....ja, végülis nem bűntény, mert kishazánkban mindenre van kiskapu ja. ugye lehet itt lopni csalni csak találd meg.
drága egyetlen okostojásom, meséld már el miféle tőzsdei adócsalásról van szó, hadd okosodjak ki.
Mit csalnak el szerinted, osztalékadót? nyereségadót? vagy mit????
nem kérdéses, hogy vannak olyan részvények amelyek azért jönnek a BÉT-re hogy elvegyék a kisbefektetők pénzét, de a masterplast pont nem tűnik ilyen cégnek.
ehhez nem kell érteni semmit te szerencsétlen, van vagy 5-6 cég a béten akik az életben nem adtak el egy darabot se közkézre csak pl. az osztalékért csalnak...ennyi
Persze ... az intézményiek már azért diszkont áron lejegyeztek, hogy a megemelt árú lakossági jegyzés után indulhasson a borítás... 20-as P/E-ről indulna a buli. Irreális, természetesen...
buxolonak teljesen igaza van, a masterplast semmi rosszat nem tett eddig, hanem teljesen normálisan járt el. az hogy te nem érted a tőzsde funkcióját és működési mechanizmusát nem az ő bajuk
nekem már nincsenek illúzióim a bétre jövő cégekkel kapcsolatban, egyetlen egyet nem ajánlanék befektetésre most....persze volt idő, de már régen...csakhogy mostmár normális cégek se jönnek még amik esetleg annak látszanak azok se, nem beszélve a tolvajpapírokról.....nade a másik véglet az a cég amely már hónapok óta itt van és nulla az összforgalma...bocs. bár legyen neked igazad én igazán betenném már a pénzem egy megbízható befektetést ajánló papírba
Előszőr nyrt.-vé alakultak és bejöttek a tőzsdére. Sikeres zártkörű részvénykibocsájtást hajtottak végre intézményi befektetőkkel, ez mindenképpen ígéretes, s egyáltalán nem azt mutatja, hogy csalók volnának - éppen ellenkezőleg! Csak idő kérdése, mikor kerülnek a piacra az első részvények, s onnantól megindulhat a kereskedés, a közkéz pedig lassan egyre nőni fog. Sztem szép tőzsdei pályafutás várhat a cégre.
Tegyük hozzá, hogy ettől függetlenül én örülnék, ha BÉT-re jönnének.
A sok szar hulladék cég után (amiket az utóbbi időkben beengedtek, egyedül talán a Plotinus a normális közülük) végre egy normálisabb újonc.
lassan időszerű lesz elővvenni ezt a témát.
és mivel ezt megtettem hozzáfűzök egy kis véleményt ezen céghez, a 2010-es beszámolója alapján.
jó kis bevezetés lesz ez...a tulajdonosainak.
magas bevétel(86milliárd) alacsony profit(200milla mérleg szerint) kedvezőtlen iparági környezet, jó pénzkererseti lehetőség...a tulajdonosoknak
kíváncsian várom a bevezetést.
Masterplast
011. április 20.-tól Masterplast Nyrt. néven működik tovább a Masterplast Group Zrt., a váltás része a társaság középtávú stratégiájának. A vállalat az első negyedévben 13,1 millió eurós bevételt ért el, amely megfelel az előzetes terveknek.
Nyilvánosan működő részvénytársasággá alakult át 2011. április 20.-tól a Masterplast Group Zrt. A működési forma váltással együtt átalakult a vállalat legfelső vezetése is. Létrejött az Igazgatótanács, amely ellátja az igazgatóság és a felügyelőbizottság feladatait. Az Igazgatótanács elnöke Tibor Dávid, alelnöke pedig Ács Balázs. Létrejött az Audit bizottság is, amelyben az Igazgatótanács független tagjai - Bojár Gábor, Dr. Gara Iván, és Andrew Szőnyi - kaptak helyet.
"A jelenlegi átalakulás szerves része a vállalat középtávú stratégiájának" - jelentette ki a változással kapcsolatban Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. Igazgatótanácsának elnöke. "A cég fejlődése már évek óta ezen stratégia alapján történik, és amint elérkezettnek látjuk az időt újabb jelentős lépést teszünk a tőzsdei bevezetés irányába" - tette hozzá Tibor Dávid.
A Masterplast Nyrt. 2011. első negyedévében 13,125 millió eurós bevételt ért el, amely megegyezik az előzetes célkitűzésekkel, és csak minimális mértékben marad el az egy évvel korábbi, 13,302 millió eurós forgalomtól. "Elégedettek lehetünk az első három hónappal, hiszen annak ellenére, hogy az elmúlt évben végrehajtott racionalizálás miatt kevesebb leányvállalattal dolgoztunk, sikerült megismételni a tavalyi bevételt" - közölte az első három hónap eredményeivel kapcsolatban Tibor Dávid.
Háttérinformáció:
Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió egyik vezető építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 12 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal. A vállalat 2010-es árbevétele 85,2 millió euró volt. A társaság 2008 óta tagja a Budapesti Értéktőzsde Tőzsdeképes Cégek Klubjának.