egy osztrák úgy veszi fel a fizetését, hogy az ország kitermeli, és a lakosság zöme nem a béka segge alatt él.
ezek a gyökerek meg, úgy óhajtanak jól élni, hogy nincs elvégzett érdemi munka, amit ők produkálnak.
ezek a gyökerek meg, úgy óhajtanak jól élni, hogy nincs elvégzett érdemi munka, amit ők produkálnak.
Lázár János öt orvos fizetését tenné zsebre!
Összehasonlításképpen: felmérések szerint a magyarországi szakorvosok bruttó fizetése havonta megközelítően 240 ezer forint körül alakul. Vagyis a parlamenti frakcióvezetők 5 szakorvos fizetését tennék zsebre úgy, hogy semmiféle kötelezettségük nem lenne arra nézve, mennyi időt kell az Országgyűlésben végzett munkával tölteniük.
Lázár János hangsúlyozta:
Nagy erkölcsi dilemma, hogy a mai szociális viszonyok között egy bérrendezés aktuális lehet-e egyáltalán, ugyanakkor a mai válságos helyzetben nem lehetőség, hanem kötelesség rendezni ezt a szimbolikus kérdést.
Most sem szűkölködnek a képviselők:
… fix összegű, havi 115 950 forint lakhatási támogatás is jár a képviselőknek.
További kedélyromboló részletek:
link
Nem is tudom, mit mondjak!
Találok szavakat, de nem tudom, nem lenne-e túlzottan méltánytalan az anyjukra nézve.