A Konzum Rt. jelenleg két fő tevékenységre koncentrál: az egyik az építőanyag-kereskedelem, a másik pedig az ingatlan-hasznosítás (a gépjármű-kereskedelmet leválasztották a csoportról). Az első, vagyis az építőanyag-kereskedelem terén főleg Nyugat-Dunántúlon rendelkezik kiemelkedő pozíciókkal, valamint Kecskemét környékén. Mintegy 30 TÜZÉP-telepen folyik kereskedelem.
..
A SZTORI:
..
Az építőanyag-kereskedelem az éles árverseny miatt jelenleg kevésbé jövedelmező, ezért a TÜZÉP telepeket racionalizálják: a kevésbé nyereségeseket bezárják, és AZ IPARTELEPKÉNT MŰKÖDTETHETŐ INGATLANOKAT ÉRTÉKESÍTIK. Több száz hektárnyi ilyen terület vár értékesítésre országszerte.
..
A Konzum LEGNAGYOBB ÉRTÉKE azonban mégsem ez, hanem a Pécs szívében található NÉGY SZINTES ÁRUHÁZ ÉS a hozzá kapcsolódó IRODAHÁZ (ezt nem birtokolja száz százalékban, de a tulajdonában nem lévő két irodaszintet meg szeretné vásárolni.)
..
A KONZUM ÁRUHÁZ FORGALMI ÉRTÉKE minimum 1,5, de reálisan inkább 2 milliárd forint (a mérlegben alig 500 millió forint könyv szerinti értéken tartják nyilván).
..
A gigantikus ingatlan hasznosítása: jelenleg 100%-ban bérbe van adva, az éves bérleti díj 2-300 millió forintos nagyságrendű.
Hamarosan egy bank költözhet az épület egy teljes szintjére: ingatlanpiaci pletykák szerint horribilis, 5500 Ft/négyzetméter körüli áron adják ki a pénzintézetnek.
..
A RÉSZVÉNY FAIR ÉRTÉKE az ingatlanvagyon alapján kb. 500-700 Ft, óvatos becslések szerint is.
..
De miért volt az árfolyam gyalázatosan alacsony?
..
Az ok a múltban keresendő. A társaság korábban szövetkezetként működött, rengeteg veszteséges üzletággal (bútorgyártástól a fémiparig mindennel foglalkozott). A folyamatosan erodálódó vagyont többször próbálták tőkeemelésekkel pótolgatni, ezért sok befektető (befektetési alapok, tőketársaságok) beszorultak a cégbe – befektetésüket gyakorlatilag leírták. Őket próbálta meg kivásárolni F. úr, a főtulajdonos, aki 90 forinton néhány felszámolás sorsára jutott alapból ki is szedett elég sok részvényt.
..
A főtulaj F. úr nem érdekelt a magas árfolyamban, azonban egyre kevésbé tudja megfékezni a piaci folyamatokat: alacsony áron történő eladásokkal fékezni próbálhatja az árfolyamot (bele-beleadogat), ám ekkor saját vagyonát tékozolja ötödáron. A piaci szereplők szívesen szívnak fel ilyen alacsony áron tőle papírokat – a jelenlegi árfolyamon két-három nagyobb spekuláns lenyelhetné a főtulajnál lévő 4 millió részvényt.
..
Gondoljuk csak meg: a Konzum jelenlegi kapitalizációja 750 millió Ft – kb. a négyszintes áruház alsó szintjéért lehetne ennyit kapni.
Fontos különbség, hogy a Konzum-Opus-Appeninn nem mutyi cégek. Ne hasonlítsuk őket össze a tolvajrészvény szekcióval. Ha valóban fontos a kisbefektetők védelme és nem akarnak pánikot, bizalomvesztést akkor tisztességes áron emelnek. Ha olcsóbban emelnek akkor több új részvény jöhet, ha magasabban akkor kevesebb. Kérdés, hogy zártkörű lesz-e, kik lesznek felkérve jegyezni. Nem-e kötvény lesz. Nem tudunk semmi konkrétat azon túl, hogy lesz tőkeemelés.
Igen alatta biztos, hogy nem vagy azon vagy felette. Opusnál nem volt valódi akkor lett volna ha a 310m részvény 310ft-on történt volna meg a tőkeemelés tehát több mint 85mrdt pakoltak volna bele azaz piacin.
Nem tudom mit gondoljak. Mint tulajdonos nekem nem lenne érdekem előző napi záróáron betolni gigavagyont, de van ez a kisbefektetők védelme dolog amit mondanak. Korábban az itteni mutyicégek névértéken nyomtatták a papírokat amennyit nem szégyelltek. Ehhez képest már az Ott1 féle 180 napos átlagos emelés is jókora előrelépés.
Akkor nem értetted amit írtam, ha feltételezzük, hogy 3000 hufon emelnek tőkét akkor él a példám. Ezek szerint te azt várod, hogy alacsonyabb áron emelnek, amire eleshet a 3000.
Azért rossz példa mert közel volt a 180 napos az aktuális árfolyamhoz. Akkor 32 volt, rosszul emlékeztem, még inkább "rossz példa". A végkimenetel jó lett, s ez a lényeg, de hintába nem szeretnék kerülni egy lefelé lendülő szakaszon, nekem elég a felfelé irány is :)
Vettem akkor 32 HUf-on rv-t miért lenne rossz példa ?? a konzumban az 512 milliót emelhetik 30 milliárdra az opusban 315 millió rv mellé 7 millát raktak be, ráadásul ott más volt a célja a tőkeemelésnek.
Opus is rossz példa. Igaz 310-en emeltek de darabszámban is úgy számolták be, nem volt igazi tőkeemelés, gondolom kellett a játszóshoz a magántőkealapnak így érdekük volt a legmagasabb árfolyam minél kevesebb darabszám.
Nem 1751-re gondoltam, mint 180 napos átlagár. Hanem mondjuk 2500. Vagy akármi. Ez foglalkoztat nagyon, hogy mi lesz a 3 ML részvénynél. Pl Opus 310-n emelt, de a 180 napos kevesebb. Mi van ha megint ott emelnek? Vagy köztes érték.
Az OTT1-nél volt érdemben tőkeemelés még májusban 31 forinton, hol is van az árfolyama? Itt sok a nyitott kérdés, de ha 3000 körül emelnek tőkét nem valószínű, hogy összeomlástól kell majd tartani a közeljövőben. A kérdés inkább az, hogy milyen árfolyamon emelnek tőkét.
Te nem tartasz attól hogy a tőkeemelés valami "kedvezőtlen" árfolyamon megy végbe? Mert ha tegyük fel 3000 a legutóbbi záróár akkor miért éri meg bármely befektetőnek befektetni? Na az nem válasz majd úgyis 6 ezer lesz :-)
Nekem azért továbbra is furcsa ez az egész. Még 9 kereskedési nap van dec 8-ig. Addig már végig csak víszintes vonal lesz? Miért kell ilyen erősen most itt tartani? Az elmúlt napokban még volt egy kis mozgás, de ez a délutáni nagyon durva. Egyébként az is lehet hogy a 3000 nem is 3000 lesz. Ha jól tudom erről nem volt semmilyen hivatalos mondás.
Esküszöm, hogy olvassa a fórumot a moderátor. Amint elkezdtünk erről lamentálni egyből megmozdult 2 óra után, meg megjelent ez a 19k kamu eladás. Be is indult a para egy kicsit. :D
de pont ez,hogy nem önteni akar hanem szép csendben csöpögtetni(ha tényleg adja) nehogy a végén màs adni kezdi ijedtében:) plusz ha igazi vételi erő lenne nem tudnà pàr 1000-10000 db-bal szinten tartani. mondjuk hozzà tartozik,hogy én àlandóan peszimistàn làtom a dolgokat:)
Így van, gyorsan lehűtötték a kedélyeket, hogy nehogy küzdeniük kelljen a speka tőkével, ha ide mozdulnának. Annyira vicces, ha van egy nagyobb tétel vevő, akkor 1 percen belül bővítik az eladóit 3000-en. Ez egy bazi nagy iceberg, csak az a furcsa, hogy mégsem esik az árfolyam, pedig 2 órája itt állunk és csak töltik újra folyamatosan...
Ha ra akarnak onteni a vevokre, akkor hagyhattak volna megindulni reggel az opussal es parszaz forinttal feljebb is eladhato lett volna. Ehelyett inkabb szoritjak lefele az arfolyamot. A forgalom pedig arrol tanuskodik, hogy a remegok pakkjait kozben szivesen atveszik (atvesszuk:) minden mennyisegben...
Itt szerintem komoly kilövés lesz tőkeemelés után. Nagyon durván szorítják le... Előbb is kikaptak 3k-ról 2000-et és 1 perc múlva ott volt az újabb adag 2000. Opusnál 200 körül volt ugyanez a beszállópont...Év elején könnyen visszaállhat a korábbi 10x-es arány a két papír árfolyamában. 1000--->10000 Nem az Opus ellen beszélek, mert abban is nyakig benne vagyok. A randomos előadáson is mondta a konzumos előadó, hogy jövő év elejére terveznek egy saját befektetői konferenciát, aminek az időzítése nem véletlen, reméli, hogy lesz miről beszélni...Addigra szerintem el is költik a tőkeemelésből befolyt pénzt.Kicsit félek, hogy túl egyértelmű a dolog és nehéz elhinni, hogy sokadjára is ilyen könnyen kínálják tálcán a lehetőséget, de nem látom a kockázatot jelenleg az eddigi tevékenységük alapján. Akkora a kockázat/nyereség ratio, hogy nem bírok leállni itt a bővítéssel 3000 körül...
Nem értem, hogy miért válik ennyire el a Konzum és az Opus mozgása. Meg azt sem, hogy a konferencia után miért nem emelkedett nagyobbat. Tényleg ez a dec. 8. a kritikus pont?
Így van, köszöntem szépen 2998-2999-en is amit adtak. :-) Látszik, hogy itt akarják tartani az árat. Délelőtt majdnem átment 3100-on akkor elszállás lett volna, még időben visszanyomták az ő szemszögükből.
Szevasztok, a forgatókönyv adott, ahhoz tartják magukat kőkeményen, most érdemes még betárazni, mert dec+mikulás rally komoly kitörést fog produkálni sztem. Folyamatosan csipegetem, 6k-m van már; lesz még 4k idén az árf. :D Ügyesen!
Nem érdemes széllel szemben csurgatni... Szerintem is az lesz, hogy tőkeemelésig 3000 Ft körül tartják, majd utána indul a műsor. 3000 alatt viszont akciós a papír :D
A cégérték becslésembe beépítem az időközben bejelentett tranzakciókat, és az árbevétel és eredmény növekedését is. Sőt, azt is meg szoktam nézni, hogy kb. mekkora az implikált, piac által várt növekedés. Ha hiszed, ha nem, nagyon sokszor elszalad a ló a várakozásokkal.
egy kis általános "elemzés": már hetek óta, ha látom, hogy beáll 3-4k eladó, elé meg biztosan még 2K, egy vicc jut eszembe: -- Hova ül a gorilla? --- Ahova akar aztán néha, ha mégis megindul az árfolyam, a Szerelmesfilmből jut eszembe egy mondat, amit Kata idéz Andrásnak a múltból : ---jól összebújtak a kis majmok ....
"A fundával, a számokkal az a baj, hogy mire kiderülnek kb fél éves
csúszásban vannak ha nem több, így mindig csak a múltat látod belőlük,
miközben lehet a köztes félévben bejelentettek pár felvásárlást,
tranzakciót." Na igen, pont ezt mondtam Signal2-nek is, hogy amíg elemzi a múltat elmegy mellette a jelen. (nem bántásból mondom)
A tradingview-ban be lehet állítani h dátumtól dátumig legyen chart, ne csak úgy h utóbbi 3 hónap, 1 év, 5 év és kezdetektől, hanem konkrét dátumtól dátumig?
1000 köszönet a válaszért! Főleg a tradingview-t használod, technikai és fundamentális elemzésre is a legjobb? Finviz és Investing-et mire érdemes használni?
A fundával, a számokkal az a baj, hogy mire kiderülnek kb fél éves csúszásban vannak ha nem több, így mindig csak a múltat látod belőlük, miközben lehet a köztes félévben bejelentettek pár felvásárlást, tranzakciót. Nálam ezért problémás a funda, mert lemaradó. Mint mondani szokták, minden papír annyit ér amennyit adnak érte, ez igaz mindhárom mészáros papírra is. Mutyisztán...igen, így van, Mészáros és ezek a cégek se lehetnének most így ott ahol vannak. Viszont úgy gondolom, nekünk befektetőknek mindegy, mi váltja ki az árfolyam emelkedést, amit ki tudunk használni, hogy nyereséget termeljünk. A november elejei összeomlás várható volt, annyi limitelés után, csak idő kérdése volt mikor omlik össze. Aki szemfüles volt időben ki tudott szállni, a fák sem nőnek az égig egy huzamban, aki kicsit is tapasztalt tudja ezt és számított rá, hogy villámgyorsan kell kiszállni majd. Nyár elején dettó ugyan ez volt, ez a tőzsde velejárója. Persze ezekben a papírokban és karöltve a többi kicsiben is mostanában felfokozott hype van. Szépen le kell kereskedni. Visszatérve a cégekre, mivel a jövő évi választásoknak valós politikai kockázata nincs, ezért én nem aggódnék az itteni folytatást illetően. Eddig minden abba az irányba mutat, hogy nem viccelnek a fiúk, és tényleg komoly vállalatokat építenek és nem tesznek keresztbe a kisbefektetőknek sem. Szerintem az érdekeik hosszútávon ezt kívánják, a politikai kötődés miatt is, miközben természetesen mutyiznak, de ha közben nekünk is kedveznek akkor kvázi hol érdekel minket, mint befektetőket, úgy is tisztában vagyunk ezzel. Én azt mondom tartsák meg jó szokásukat, ahogy idén is a legtöbben nagyon nyertünk vele.
Hát, Valóban nem szokványos, Megkockaztatom' nem is túl ízléses, Valos eredményadatok kellenének az arfolyamoknak csak az igazolása hoz, Mit gondolsz ki fog derülni, a partpotentatok közül kik voltak képben a november elején történt ML papirok beboritasaval kapcsolatban? Harsogta a kormány kezében lévő média, újságok sokasaga, hogy ej, de cudar dolog történt a kisbufikkel? Sőt abban az országban ahol minden becsületes magyar a két keze munkájával kel gyarapodni, úgy kell a kapzsi, haszonlesoknek! Csak a 2015_ év bulijat említem, ahol adoforintjainkat fialtatta a kormány torvenytelenul. Mondom mindezeket, miközben én is a vonaton vagyok. Persze, lehetnek ezek a cégek nagyok. De csak mutyisztanban. Valós piacgazdaságban a gázszerelő csak jó gázszerelő lenne hethatarban. Mindamellett éhes vagyok én is a cashre. Bocsi de telóról a hibákkal együtt ment csak.
Az a több mint 7k támasz pakk, amit napközben kivettek egyben, az vajon a karbantartó bróker játszós pakkja lehetett? :) Nem akarták azt eladni szerintem annyiért. :)
Konzum napos chart: https://invst.ly/5xmkb Érdekes lett gyertya azzal a felszúrással 3080-ig, akkor lett volna jó ha 3040-50 között zárunk, de így sem olyan rossz. Látszott, hogy amint megindult volna fel, lenyomták 3k-ra és folyamatosan adták rá az új vevőkre, 10Ft-ot sem hagyták menni, ami a tőkeemeléssel magyarázható amit fejtegettünk alább már. Bollingerek szűkülésnek indultak. Jövő héten meglátjuk mire mennek a fékezéssel, ha Opus megy tovább fel és beindul a vételi effektus itt is esetleg.
Ez a lényege az egésznek, amit leírtál, én is ugyanígy látom...Ez olyan lehetőség most, mint 320-nál az Appeninn volt. Ott is előtte már megcsinálták ugyanazt a két másik cégnél, ezért lehetett tudni, hogy mi lesz az ajánlati ár után. Most ugyanígy lehet tudni a Konzum forgatókönyvét, mert az Opus már végigjárta ezt az utat. Ez pedig: Tőkeemelés korrekt áron --->Növekvő részvényszám--->likviditás---->prémium kategória---->intézményi befektetők megjelenése----> árfolyam elszállása.
Így van saját konszernje lesz majd ahová a cégeit bepakolja, de az nem az opus és nem a konzum lesz hanem egy teljesen új, most, hogy hírneve van a tőzsdén is hülye lenne ezt nem kihasználni!
Én is benne vagyok és már nagyon remeg a kezem. Megnéztem az elmúlt időszak adatait és november 10. óta folyamatosan emelkedik az árfolyam. Előbb utóbb korrekciónak kell jönnie.
Én ugyanezt gondoltam, ki is szálltam augusztusban. Aztán ősszel vissza előbb opiba, nemrég ide. A forgalom győzött meg. Csak a konzi 3 havi átlagforgalma napi 200k rv. Ezt nem lehet kisbüfikre ráönteni, nem tudnának kiszállni a nagyok.
Ezzel teljesen egyetértek! Hír viszont van ML folyamat a maga kis várát építgeti. Opus topikban ami ott megy már szinte elmebeteg! ML megnyer a saját cégének 2 pályázatot és erre úgy fogják fel mintha az opus vette volna! Opus meg a konzum mögött egy jó sztori van ami árfelhajtásra kiváló ezért is szálltak be bő fél éve, és nem alapított saját konszernt(lóvészerzésre és a tőzsdelépés előtti tesztnek kiváló). Valószínűleg a 2 tőkealap és a mögötte álló brokercsapatnak az a dolga, hogy ebből minél több pénzt ki tudjanak facsarni!
Ez alapesetben igaz, egyet is értek a gondolatmeneteddel. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ez nem szokványos helyzet, itt egy (3) nagyvállalat épül fel kormányzati hátszéllel, a hozzájuk köthető gazdasági szereplők támogatásával. Jövőre választások is lesznek. Nem engedhetik meg maguknak, hogy arról harsogjon a sajtó, hogy "feleztek" a Mészáros-papírok. Sokkal inkább az ellenkezője várható. Aztán ha nem így lesz, akkor tévedtem! :-)
Reménykedni lehet, mivel semmi valós információ nincs közzétéve, csak a találgatás megy. Az biztos, hogy a közzétett számok szerint az összes ML részvény túlárazott és nagyon jó híreknek kell jönniük, hogy ezt az árat alátámasszák. Persze aki bennük ül, az bizakodik és felbeszéli, de azért aki nem kezdő az azért tudja, hogy a tőzsdén nemcsak nyerni lehet, hanem bukni is és ez hatványozottan érvényes a kis papírokra. Sokan szálltak be mostanában ezekbe a részvényekbe és főleg a fórumon lehet látni épp a birkaeffektust. Soha nem írtam, hogy nem lehet keresni az ilyen befektetéseken, csak egy kicsit nevetséges, hogy hat hónapos "brókerek" el vannak szállva maguktól, meg a tudományuktól, mert véletlenül kerestek vele. Magyarázzák a megmagyarázhatatlant. Büszke, bátor nemzet!
KONZUM story
A társaság bemutatása, áttekintése
..
A Konzum Rt. jelenleg két fő tevékenységre koncentrál: az egyik az építőanyag-kereskedelem, a másik pedig az ingatlan-hasznosítás (a gépjármű-kereskedelmet leválasztották a csoportról). Az első, vagyis az építőanyag-kereskedelem terén főleg Nyugat-Dunántúlon rendelkezik kiemelkedő pozíciókkal, valamint Kecskemét környékén. Mintegy 30 TÜZÉP-telepen folyik kereskedelem.
..
A SZTORI:
..
Az építőanyag-kereskedelem az éles árverseny miatt jelenleg kevésbé jövedelmező, ezért a TÜZÉP telepeket racionalizálják: a kevésbé nyereségeseket bezárják, és AZ IPARTELEPKÉNT MŰKÖDTETHETŐ INGATLANOKAT ÉRTÉKESÍTIK. Több száz hektárnyi ilyen terület vár értékesítésre országszerte.
..
A Konzum LEGNAGYOBB ÉRTÉKE azonban mégsem ez, hanem a Pécs szívében található NÉGY SZINTES ÁRUHÁZ ÉS a hozzá kapcsolódó IRODAHÁZ (ezt nem birtokolja száz százalékban, de a tulajdonában nem lévő két irodaszintet meg szeretné vásárolni.)
..
A KONZUM ÁRUHÁZ FORGALMI ÉRTÉKE minimum 1,5, de reálisan inkább 2 milliárd forint (a mérlegben alig 500 millió forint könyv szerinti értéken tartják nyilván).
..
A gigantikus ingatlan hasznosítása: jelenleg 100%-ban bérbe van adva, az éves bérleti díj 2-300 millió forintos nagyságrendű.
Hamarosan egy bank költözhet az épület egy teljes szintjére: ingatlanpiaci pletykák szerint horribilis, 5500 Ft/négyzetméter körüli áron adják ki a pénzintézetnek.
..
A RÉSZVÉNY FAIR ÉRTÉKE az ingatlanvagyon alapján kb. 500-700 Ft, óvatos becslések szerint is.
..
De miért volt az árfolyam gyalázatosan alacsony?
..
Az ok a múltban keresendő. A társaság korábban szövetkezetként működött, rengeteg veszteséges üzletággal (bútorgyártástól a fémiparig mindennel foglalkozott). A folyamatosan erodálódó vagyont többször próbálták tőkeemelésekkel pótolgatni, ezért sok befektető (befektetési alapok, tőketársaságok) beszorultak a cégbe – befektetésüket gyakorlatilag leírták. Őket próbálta meg kivásárolni F. úr, a főtulajdonos, aki 90 forinton néhány felszámolás sorsára jutott alapból ki is szedett elég sok részvényt.
..
A főtulaj F. úr nem érdekelt a magas árfolyamban, azonban egyre kevésbé tudja megfékezni a piaci folyamatokat: alacsony áron történő eladásokkal fékezni próbálhatja az árfolyamot (bele-beleadogat), ám ekkor saját vagyonát tékozolja ötödáron. A piaci szereplők szívesen szívnak fel ilyen alacsony áron tőle papírokat – a jelenlegi árfolyamon két-három nagyobb spekuláns lenyelhetné a főtulajnál lévő 4 millió részvényt.
..
Gondoljuk csak meg: a Konzum jelenlegi kapitalizációja 750 millió Ft – kb. a négyszintes áruház alsó szintjéért lehetne ennyit kapni.