Topiknyitó: Törölt felhasználó 2015. 08. 13. 18:30

Klímaváltozás  

A brit kormány lecsap a palagáz-kitermelés környezeti hatásai miatt aggódó önkormányzatokra



A brit kormány bejelentette, hogy ezentúl közvetlenül adja ki az engedélyt palagáz kitermelésére, annak érdekében, hogy megkerülje a gyakran túl lassú és vonakodó helyi hatóságokat.



A kormány ezen kívül lecsap a palagáz-kitermelést akadályozó önkormányzatokra is. Különösképpen azokat az önkormányzatokat szeretnék azonosítani, akik túllépik a kitermelési engedélykérelem elbírálására adott 16 hetes törvényi határidőt. A kormány szintén hozzáférhet majd az engedélyezési dokumentumokhoz azokban az esetekben, amikor a kitermelésre vonatkozó engedélyt elutasították, de a döntést kifogásolta a vállalat, ami engedélyt kért a fúrásokra.



A konzervatív kormányfő, David Cameron kabinetje lelkes támogatója a palagázhoz kapcsolódó fejlesztéseknek, mivel úgy vélik, hogy az olcsó és nagy mennyiségben rendelkezésre álló energiaforrásra alapozva a gazdaság is bővülhet. De az ambícióik ütköznek a palagáz kitermelés környezeti hatásai miatt aggódó önkormányzatokkal, akik eddig felelősek voltak az engedélyek kiadásáért. (Le Figaro)
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
pitcairn2 2015. 09. 03. 16:22
Előzmény: #118  Törölt felhasználó
#120
eljegesedésközben vagyunk...

Interglacial
link

kb. 100 ezer évente van egy ilyen __néhány ezer éves__ intermezzo...

és mindez már több millió éve tart...
pitcairn2 2015. 09. 03. 16:20
Előzmény: #118  Törölt felhasználó
#119
2,6 millió éve "bipoláris" jégkorszakban vagyunk...

Quaternary glaciation
link

Törölt felhasználó 2015. 09. 03. 16:16
Előzmény: #116  pitcairn2
#118
jégkorszakban vagyunk?
no lehet.. mihez képest...?

mert ha abban vagyunk akkor még előttünk a felmelegedés

nem de
pitcairn2 2015. 09. 03. 16:16
Előzmény: #113  Törölt felhasználó
#117
mi több azt sem vitatják, hogy a hőmérséklet-változás több száz év __késéssel__ követte a CO szint változását (rengeteg empirikus adat van erről...)

mindössze "elbagatellizálják"...

Climate myths: Ice cores show CO2 increases lag behind temperature rises, disproving the link to global warming
link

szóval alább én mindössze a __mainstream__ tudomány által elfogadott __tényeket__ vetettem fel...
pitcairn2 2015. 09. 03. 16:11
Előzmény: #113  Törölt felhasználó
#116
azt pedig, hogy a jelenkor mindössze eljegesedésköz - azaz interglaciális - olyannyira nem vitatja az IPCC, hogy kb. 1. perc alatt még ilyen fejezetcímet is össze lehet guglizni a honlapjukról...

6.5 The Current Interglacial
link

szóval a CO2 frász központja - az IPCC - sem vitatja azt, hogy a jelenkor glaciológiai értelemben mindössze egy eljegesedésköz...

azaz mi még jégkorszakban vagyunk...

ez a hivatalos IPCC álláspont...
pitcairn2 2015. 09. 03. 16:02
Előzmény: #113  Törölt felhasználó
#115
a holocén klímaoptimum különben a 90-es években még vastagon enne volt az IPCC kiadványokban is...

pl. lásd alább a 204 oldalon kezdődő alfejezetet (Climate of the Holocene optimum 5000 to 6000 years BP)
link

a 90-as évek végén arra való hivatkozással dobták ki ezt a részt, hogy nem volt akkoriban az egész világra kiterjedő monitoringrendszer...

pitcairn2 2015. 09. 03. 15:48
Előzmény: #113  Törölt felhasználó
#114
olyan __mainstream__ tudomány amivel az IPCC-s példaképeid sohasem mennének nyíltan szembe...

PS.: a kommentelés kapcsán pedig ha lehet ne oktasson ki egy copy-paste huszár...
Törölt felhasználó 2015. 09. 03. 15:31
Előzmény: #112  pitcairn2
#113
mi ez csomó "beírás?
egy darabból nem tudod megcsinálni?

felesleges olyanokat írni amik egyszerűen
nem igazak

pitcairn2 2015. 09. 03. 15:21
Előzmény: #106  Törölt felhasználó
#112
és azt külön is kihangsúlyoznám, hogy ha az antropogén CO2 kibocsátás tényleg valós veszélyt képviselne (nem vagyok meggyőződve efelől...), az sem bizonyítaná azt, hogy a CO2-frász mögött felsorakozott __szocialisták__ központi tervgazdálkodása indokolt lenne...

a kettő ugyanis nem feltételezi egymást...
pitcairn2 2015. 09. 03. 15:12
Előzmény: #106  Törölt felhasználó
#111
a __találgatással__ viszonylag pontosan fogalmaztál, kb. annyit tudnak, hogy a CO2 üvegházgáz, arról azonban radikálisan eltérő elméletek vannak, hogy ez milyen szerepet játszik a légköri folyamatokban...

és azt sem sikerült meggyőzően bizonyítani, hogy a CO2 korábban vmi szuper üvegházgáz lett volna a légkörben...

New research in Antarctica shows CO2 follows temperature “by a few hundred years at most”
link
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2015. 09. 03. 15:10
Előzmény: #106  Törölt felhasználó
#110
beakadt a lemez és igen, meg kellene nézned az inkriminált sp részt, talán jót tenne
pitcairn2 2015. 09. 03. 15:08
Előzmény: #106  Törölt felhasználó
#109
a jelenkorban különben volt már jóval melegebb is...

Holocene climatic optimum
link

ha az utóbbi 5000 évre illeszted a trendvonalat (és nem a legutolsó 120 évre fixálsz...), akkor bizony __csökkent__ a földi átlaghőmérséklet...
pitcairn2 2015. 09. 03. 15:05
Előzmény: #106  Törölt felhasználó
#108
glaciológiai értelemben

poláris eljegesedés = jégkorszak

szóval még most is vastagon jégkorszakban vagyunk, egész pontosan egy eljesedésközben... (az interglaciális kapcsán ez pontosabb fordítás a jégkorszakköznél)

"Glaciologically, ice age implies the presence of extensive ice sheets in the northern and southern hemispheres.[1] By this definition, we are in an interglacial period—the Holocene—of the ice age that began 2.6 million years ago at the start of the Pleistocene epoch"

Ice age
link

pitcairn2 2015. 09. 03. 15:02
Előzmény: #106  Törölt felhasználó
#107
a klímaváltozás kb. azóta tart amióta van klíma

a "jégkorszak" pedig hivatalosan sohasem ért véget mivel glaciológiai értelemben még most is jégkorszakban, egész pontosan egy interglaciálisban (jégkorszakközben) vagyunk...

"The Holocene warming is an interglacial period and there is no reason to believe that it represents a permanent end to the current ice age"

Holocene
link
Törölt felhasználó 2015. 09. 03. 14:16
Előzmény: #104  Bekre_Pal
#106
milyen érdemi vita? disznóra vitázzak? )))))

átugorva:
igen a föld klímaváltozáson megy át, és ezt mindenki tudja. ez a folyamat az utolsó jégkorszak óta tart kb 10e éve - melegszik a föld.
ehhez a folyamatos klímaváltozáshoz/felmelegedéshez tesz hozzá az emberiség egy nagy lapáttal (hogy ez mekkora arra csak találgatások vannak).

teszi ezt sokféle módon például tudtad hogy a szénerőművek még mindig ontják tömegével a légkőrbe a szennyezést?
de a felgyorsult technikai civilizáció a növekvő fosszilis felhasználása mellett más olyan anyagokat is a levegőbe juttat mint például a metán, (igen nagy mennyiségben) ami sokkal nagyobb hatást fejt ki klímaváltozásra mint más.

az hogy nincs klímaváltozás egyszerűen áltudomány

Törölt felhasználó 2015. 09. 03. 14:13
Törölt hozzászólás
#105
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2015. 09. 03. 13:59
Előzmény: #103  Törölt felhasználó
#104
értem

én meg azt hittem, rá lehet venni téged arra, hogy próbálj érdemi vitát folytatni, valamint hogy tudd, miről mondasz ítéletet. merthogy ítélkezel felettem valami miatt, aztán amikor megpróbállak képbe hozni, akkor ugorjunkozol. nem vagyok kisegítve azzal, ha ezek után továbbra is rendes embernek tartasz, ilyen alapon bárminek tarthatnál.
Törölt felhasználó 2015. 09. 03. 13:09
Előzmény: #102  Bekre_Pal
#103
pali maradjunk a topiktémánál
én továbbra is rendes embernek tartalak . ugorjunk
jó?
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2015. 09. 03. 13:00
Előzmény: #101  Törölt felhasználó
#102
rákattintottál a linkre?

tudod, mi a medvedisznóember?
Törölt felhasználó 2015. 09. 03. 12:43
Előzmény: #100  Bekre_Pal
#101
tévedés ne essék, én nem haragszom rád
csak megjegyeztem.. a szóhasználatot

sajnálom hogy ilyet mondtál

Topik gazda

aktív fórumozók


friss hírek További hírek