Topiknyitó: Törölt felhasználó 2015. 08. 13. 18:30

Klímaváltozás  

A brit kormány lecsap a palagáz-kitermelés környezeti hatásai miatt aggódó önkormányzatokra



A brit kormány bejelentette, hogy ezentúl közvetlenül adja ki az engedélyt palagáz kitermelésére, annak érdekében, hogy megkerülje a gyakran túl lassú és vonakodó helyi hatóságokat.



A kormány ezen kívül lecsap a palagáz-kitermelést akadályozó önkormányzatokra is. Különösképpen azokat az önkormányzatokat szeretnék azonosítani, akik túllépik a kitermelési engedélykérelem elbírálására adott 16 hetes törvényi határidőt. A kormány szintén hozzáférhet majd az engedélyezési dokumentumokhoz azokban az esetekben, amikor a kitermelésre vonatkozó engedélyt elutasították, de a döntést kifogásolta a vállalat, ami engedélyt kért a fúrásokra.



A konzervatív kormányfő, David Cameron kabinetje lelkes támogatója a palagázhoz kapcsolódó fejlesztéseknek, mivel úgy vélik, hogy az olcsó és nagy mennyiségben rendelkezésre álló energiaforrásra alapozva a gazdaság is bővülhet. De az ambícióik ütköznek a palagáz kitermelés környezeti hatásai miatt aggódó önkormányzatokkal, akik eddig felelősek voltak az engedélyek kiadásáért. (Le Figaro)
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Tagore
Tagore 2020. 03. 04. 08:35
Előzmény: #1476  _Macika_
#1480
Nagyon jó cikk.... remélem látunk majd hosszabb idôtartományról is. Hiszen nem szabad megfeletkezni arról a cseppet sem jelentéktelen részletrôl, Ötzi holttestét egy glecser alatt találták meg ---- tehát 5500 éve az a völgy járható volt, és 7-8000 éve a Szaharai kultúra is magasan fejlett volt kôkorszaki szinten (Tassili hegység).
gombócból_is_sok
gombócból_is_sok 2020. 03. 04. 08:17
Előzmény: #1478  _Macika_
#1479
Mi a gond? Pont ugyanazt kell hozzá csinálni. Technikai akadálya nincs.
_Macika_
_Macika_ 2020. 03. 04. 08:16
#1478
20e  év
agylágyulás
gombócból_is_sok
gombócból_is_sok 2020. 03. 04. 08:13
Előzmény: #1476  _Macika_
#1477
Mutatós. Hogy fest ugyanez vajon húszezer éves időtartamra felrajzolva? 
_Macika_
_Macika_ 2020. 03. 04. 08:09
#1476
https://index.hu/techtud/2020/03/03/globalis_felmelegedes_klimavaltozas_klimacsikok/
2000 év éghajlata, ahogy azt még nem láttuk
_látványos
Törölt felhasználó 2020. 03. 01. 21:24
Törölt hozzászólás
#1475
pitcairn2 2020. 03. 01. 20:39
Előzmény: #1470  gombócból_is_sok
#1474
a politizálás? arra esély sincsen:)
gombócból_is_sok
gombócból_is_sok 2020. 02. 25. 10:24
Előzmény: #1468  Tagore
#1470
Én azzal is beérném, ha a jelenlegi érzelmi alapú klímapolitizálás szakmai és tudományos szintre terelődne.
Tagore
Tagore 2020. 02. 25. 10:22
Előzmény: #1468  Tagore
#1469

Idézet Vakmajomtól........ de osztom......
Tagore
Tagore 2020. 02. 25. 10:21
#1468
"A másik dolog, ami miatt nem vagyunk a klímapánik hívei, gyakorlati és szakmai. Jogászként és közgazdászként a szakterületünk az emberi társadalmak működése és kormányzása. Tehát amikor azt mondják (üvöltik), hogy 10 éven belül radikálisan vissza kell szorítani a széndioxid-kibocsátást, különben mindmeghalunk, akkor óhatatlanul elkezdünk azon agyalni, hogy ez pontosan hogyan lehetséges, és mivel járna. És hát az a helyzet, hogy a jelenlegi technológiai színvonalon ez gyakorlatilag megvalósíthatatlan. Illetve akkor lenne megvalósítható, ha idehívnánk Thanos-t, hogy az ujjával csettintve irtsa ki az emberiség felét. Vagy vezessünk be Pol Pot-hoz hasonlóan egy olyan totalitárius diktatúrát, ahol kizárólag kézi erővel termelhet mindenki annyi élelmet, hogy pont ne haljon éhen. Mivel a fenti megoldások nem túl praktikusak és kívánatosak, marad a másik út, amit az emberiség eddig is követett: rábízni az innovációra és a technológiai fejlődésre, hogy találjon (tökéletlen, de működő) megoldásokat. És az eddigi tapasztalatok alapján nincs olyan rendszer, amely jobban serkentené az innovációt és technológiai fejlődést, mint a piaci kapitalizmus. Mivel egyértelmű, hogy menekülni csak előre tudunk, fontos, hogy ne bénítsuk le magunkat pánikkal és olyan végig nem gondolt, kapkodó intézkedésekkel, amik több kárt okoznának, mint hasznot."
gombócból_is_sok
gombócból_is_sok 2020. 02. 17. 15:06
Előzmény: #1463  _Macika_
#1467
Ezt a két dolgot egy hozzászólásod tartalmazza:
1.  Az adatok szerint 1981 és 2018 között az ország négy óceáni régiójában 0,1-0,2 Celsius-fokkal emelkedett a hőmérséklet
2. Megfőttek a kagylók.
 
Elég hőérzékenyek.
pitcairn2 2020. 02. 17. 14:12
Előzmény: #1464  _Macika_
#1465
az "északi sark" egy pont, ráadásul több mint 1000 méter mély tenger fedi
a "talajt" ott max csak atomtengeralattjáróval lehet vizslatni:)
Nautilus submarine travels under North Pole - HISTORY
_Macika_
_Macika_ 2020. 02. 17. 13:40
#1464
A NASA tudósai több mint 400 alkalommal repültek el az Északi-sark felett, hogy megnézzék, hol szivárog a metán a talajból. A helyzet egyáltalán nem jó.
https://hvg.hu/tudomany/20200217_globalis_felmelegedes_klimavaltozas_metan_nasa_eszaki_sark#rss
_Macika_
_Macika_ 2020. 02. 17. 11:00
#1463
Több százezer kagyló főtt meg élve az Új-Zéland környéki vizekben – írja a Business Insider. Brandon Ferguson északi-szigeti lakos a helyi Maunganui Bluff Beach-en sétált, amikor megtalálta az elpusztult állatokat. A férfi a Facebookra töltött fel egy videót a látottakról.Ferguson korábban már tapasztalt hasonlót ugyanazon a partszakaszon. A férfi szerint a jelenség hátterében a tenger felmelegedése, az alacsony nappali dagály és a magas nyomás állhat. Andrew Jeffs, az Aucklandi Egyetem munkatársa úgy gondolja, hogy az állatok valóban hőstresszben pusztulhattak el.A szakértő kiemelte, ha a hőmérséklet tovább nő, a kagylók eltűnhetnek Új-Zéland környékéről.Egy 2019-es új-zélandi kormányzati jelentés alapján a helyi vizek valóban egyre melegednek, ez pedig súlyos hatással van az őshonos tengeri fajokra. Az adatok szerint 1981 és 2018 között az ország négy óceáni régiójában 0,1-0,2 Celsius-fokkal emelkedett a hőmérséklet.Vicky Robertson környezetvédelmi titkár a dokumentumban azt írta, a környező vizek a vártnál több szén-dioxidot vehetnek fel, a víz melegedésével viszont egyre kevesebb gázt tudnak majd elraktározni. Robertson azt is kiemelte, hogy a tengerszint is folyamatosan emelkedik, ami komoly veszélyt jelent a part menti közösségekre.
gombócból_is_sok
gombócból_is_sok 2020. 02. 16. 14:06
Előzmény: #1458  BeginnerSon
#1462
Amennyiben az értelmetlen kommunikáció is számít, teljesen.
pitcairn2 2020. 02. 16. 13:51
Előzmény: #1291  _Macika_
#1461
Barents 1596-os "jégügyi" tapasztalatai...
38. perc - ÚJ FÖLD / [2011] [Teljes Film Magyarul] 
https://youtu.be/l1RSvTfaHoE?t=2299
és ez úgymond a "kis jégkorszak" időszaka lenne...
Tagore
Tagore 2020. 02. 15. 14:08
#1460

 https://qubit.hu/2020/02/15/jobban-elunk-mint-tizezer-eve?fbclid=IwAR3mlc9jqFV-5IQCFBg56ZtSsQFCybjuAEvIbrH4oLlmFMX8dDL0k3ehh8U
_Macika_
_Macika_ 2020. 02. 14. 10:03
#1459
Az Európai Űrügynökség műholdas felvételei alapján óriási jéghegy szakadt le a nyugat-antarktiszi Pine-szigeti gleccserről, majd kisebb darabokra esett szét – számol be az IFLScience. Az eredetileg 300 négyzetkilométeres jéghegyről 2019 februárja és 2020 február 11-én készültek képek, az utolsó fotón a jéghegy már teljesen szétrepedezett.A kutatók attól tartanak, hogy a Pine-szigeti gleccser a közeli Thwaites-gleccserhez hasonlóan drámai átalakulás előtt áll. A jégtömegek darabolódásával és olvadásával rengeteg víz szabadul fel, ami nagyban hozzájárul a tengerszint emelkedéséhez.
BeginnerSon
BeginnerSon 2020. 02. 13. 20:55
#1458
hoax, Soros, klímahiszti, libernyákok.
Mo. kormánya kompatibilis voltam?
_Macika_
_Macika_ 2020. 02. 13. 20:48
#1457
20:36A Föld legmelegebb januárján vagyunk túl
már az emberiség  mérései alapján
üdv afrikai unióban
gombócból_is_sok
gombócból_is_sok 2020. 02. 11. 15:04
Előzmény: #1453  _Macika_
#1454
elszomorít, hogy olyan világban élünk, ahol az állszíjas pingvinek helyét egyre inkább szamárpingvinek veszik át
_Macika_
_Macika_ 2020. 02. 11. 14:27
#1453
Egy friss felmérés alapján drámaian csökkent az állszíjas pingvinek száma az Antarktiszon: egyes kolóniákban mostanra akár 77 százalékkal is csökkent a példányszáma legutóbbi, 1970-es években végzett utolsó felmérések adataihoz képest – írja az MTI.A Stony Brook-i Egyetem és a Northwestern Egyetem kutatócsoportja a Greenpeace két hajóján utazva több mint egy hónapig dolgozott a térségben, ahol kézi eszközökkel és drónokkal mérték fel a károk nagyságát. A tudósok összes vizsgált szigeten jóval kevesebb pingvint találtak, mint amennyinek a rendelkezésre álló adatok alapján lennie kellett volna ott. Ugyan ebben sok tényező játszhat szerepet, a jelenlegi bizonyítékok mindegyike arra utal, hogy a globális felmelegedés állhat a csőre alatt futó vékony fekete csík miatt állszíjasnak nevezett pingvinfaj hanyatlásának hátterében.Azt egyelőre nem osztották meg, hogy pontosan hány pingvint számoltak össze, de azt már elmondták, hogy a trend egyértelmű:AZ ÁLLSZÍJAS PINGVINEK SZÁMA ROHAMOSAN CSÖKKEN, A HELYÜKET PEDGI A SZAMÁRPINGVINEK VESZIK ÁT.Az egyik kutató szerint a jelenlegi eredmények alapján valami egyértelműen tönkrement, vagy megváltozott a helyi ökológiában a hetvenes évek óta, egy másik szakember pedig elmondta, a tápláléklánc alapvető építőköveivel történik valami. Kevesebb élelem áll rendelkezésre, ezért a pingvinek idővel egyre kevesebben és kevesebben vannak, a kérdés pedig az, hogy így megy-e tovább – tette hozzá a kutató.A Meteorológiai Világszervezet múlt héten közölte, hogy egy antarktiszi kutatóbázison az eddigi legmagasabb hőmérsékletet, 18,3 Celsius-fokot mértek a feljegyzések kezdete óta. A változásoknak természetesen vannak nyertesei is – mint a korábban emlegetett szamárpingvinek –, ám egyértelmű, hogy több faj jár rosszul a dologgal. Egy tavaly megjelent kutatás szerint például a kihalás szélére sodródhatnak a császárpingvinek, ha a felmelegedés a jelenlegi ütemben folytatódik tovább.
gombócból_is_sok
gombócból_is_sok 2020. 02. 09. 16:37
Előzmény: #1451  _Macika_
#1452
De szép, ki rajzolta?
Phylaxa 2020. 02. 09. 15:33
Előzmény: #1449  Tagore
#1450
Ha jól tudom, akkor csak azt kellene megtudni, hogy mikor éri el ismét a monszun. Ehhez persze baromi sok és ismert paraméter kellene, a szuperszámítógépek már talán képesek lennének kiszámolni. Az algoritmus múlna csak az emberiségen. Azok a fránya paraméterek. Mik lehetnek azok? :)
Tagore
Tagore 2020. 02. 09. 14:39
Előzmény: #1445  xmann
#1449
Igen. Érdekes kultúrák voltak ott. ....és ha újra kizöldül, megfordul a népvándorlás. :) /pártunknak annyi/ ......
Phylaxa 2020. 02. 09. 14:22
Előzmény: #1442  _Macika_
#1448
A napokban olvastam, hogy -92 C alatt járnak már. :)
Phylaxa 2020. 02. 09. 14:20
Előzmény: #1444  xmann
#1447
:)
xmann 2020. 02. 09. 12:46
Előzmény: #1443  Tagore
#1445
Ez a Mad Max is jó. Egyébként azt tudtátok, hogy ha melegszik a bolygó akkor több lesz a csapadék? A szárazságokat mindig a lehűlések okozzák, nem a felmelegedések. Pl. a Szahara mindig a meleg időszakokban szokott kizöldülni, pl. 8-10 ezer éve a jégkorszak vége utáni legmelegebb időszakban (Holocene Climate Optimum) hirtelen sivatagból sztyeppévé vált, óriási tavakkal (pl. Lake Megachad), emberekkel. 4-5 ezer éve kiszáradt, az emberek betelepültek a Nílus mellé (már aki nem halt meg), az elefántok meg az Atlasz hegység felé húzódtak, ahol elkapták őket Hannibálék és azzal mentek Róma ellen. Csuda dolgok vannak!
xmann 2020. 02. 09. 12:40
Előzmény: #1442  _Macika_
#1444

"Ijesztően tavaszodik az Antarktiszon"
na az már tényleg érdekes ha az Antarktiszon tavaszodik, mert ott most ősz jön tudtommal
_Macika_
_Macika_ 2020. 02. 07. 13:42
#1442
Ijesztően tavaszodik az Antarktiszon
.
Három év kellett a rekorddöntéshez.18,3 Celsius-fokot mértek csütörtökön az Antarktiszon lévő esperanzai kutatóállomáson. Ez az eddigi rekord, 0,8 fokkal haladja meg a 2015 márciusában mért korábbi csúcsot – számolt be a The Guardian.Az argentin meteorológiai intézet pénteken közölte a mérés eredményét. Az állomáson 1961 óta gyűjtik az adatokat.
.
Az Antarktisz Dél-Amerika felé kinyúló félszigete az egyik leggyorsabban melegedő hely a Földön, az elmúlt 50 évben csaknem 3 fokkal nőtt az átlaghőmérséklete. A terület minden gleccsere folyamatosan olvad.A félsziget felmelegedése azért is aggasztó, mert a jégpajzsok összeomlása esetén rendkívüli módon megemelkedne a tengerszint.Az Antarktiszon mért legalacsonyabb hőmérséklet az orosz Vosztok állomáson állt elő – jóval közelebb a Déli-sarkhoz –, 1983-ban ott mínusz 89,2 fokot mértek.
_Macika_
_Macika_ 2020. 02. 05. 20:47
#1441
klímaváltozás
nem környezetvédelem
bakter

Topik gazda

aktív fórumozók