foci baratoknak kedvelőknek ide irjatok mindenfele dolgot ami eszetekbe jut,lehet dicsérni szidni magasztalni mindent es mindenkit és természetesen tippelni.
Igazából az időpont nem volt annyira jó, a fiúk ilyenkor aludni szoktak,
meg a nap is pont rossz szögben sütött a pályára.
Az első gólnál a Tibit elfektették egy testcsellel,
aztán a Gullit a kapus Gabesz mellett laposan a hálóba guritotta a labdát.
A második gólról egyáltalán nem mi tehettünk, a partjelző intett valamit,
mi meg minndannyian félreértettük.
A meleg is egy kicsit megnyomta a fiúkat,a hátvéd Gabesz kicsit frontérzékeny.
A 3. gólról sajnos kicsit lemaradtam, mert éppen akkor ápoltak.
A 4. gólnál éppen a Gabeszt cserélték be, és nem sikerült felvennie a ritmust.
Az 5. gól előtt lett volna egy helyzetünk, de csak a félpályáig sikerült eljutnunk.
A szünetben az edző Gabesz bá mondta, hogy figyeljünk a szélekre,
úgyhogy mindannyian kihúzodtunk, aztán középen maradt egy hatalmas üres terület.
Ez jelentette igazán a meccs fordulópontját.
Ezután az ellenféltől kiállítottak két játékost, ettől megzavarodtak a fiúk.
A Gabesz utolérte volna a Gullitot, csak megbotlott egy vakondtúrásban,
A Gullit kitette szélre a Kannavárónak, aki már várta a labdát,
a Gabesz meg üres területre futott ahol meg már nem volt senki,
onnan meg már a Gullit elfutott, de addigra már gól lett.
A 7. gól olyan gyors volt, hogy nem is láttuk, majd a videóról kielemezzük.
Aztán gyors 3 góltól megzavarodtunk egy kicsit, egyszerűen kihagytak a fiúk és gyorsan bekaptunk még kettőt.
A 13-nál a szabadrugásnál már úgy tünt, hogy mellé fölé megy a labda,
de egy arra szálló sirály tarkóján megpattant és beesett a kapuba.
Igazából fejben elfáradtunk, de jó tapasztalat volt, amit a jövőben tudunk hasznosítani.
Elismerem, jobbak voltak. CR nem érdemelt volna továbbjutást. Ma viszont Németország a favoritom, a brazilok már elfelejtették rég a szambát, semmi szépség nincs a játékukban, vagy csak nyomokban...
Hagyd a tőzsdet lazulj foci van
Jo szurkolast