foci baratoknak kedvelőknek ide irjatok mindenfele dolgot ami eszetekbe jut,lehet dicsérni szidni magasztalni mindent es mindenkit és természetesen tippelni.
Kérem valamelyik nagy Fidesz hívő írja be a mai hét után hogy a fejlődés megkérdőjelezhetetlen. Ne csak a Horvátok elleni győzelem után tessék írogatni. Tessék most írni egy 1-0-ás Azeri siker után is ahol a 90. perc után egy szabályos gólt vettek el az azeriektől. Komolyan mondom és ezek az emberek hiszik hogy segítik a magyar focit ha a problémákat a szőnyeg alá söprik csak azért mert az imádott Fideszük nem tehet semmit ami rossz....
Bocsánatkéréssel kezdte Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a 2018-ban vb-ezüstérmes Horvátország ellen idegenben elszenvedett 3-0-s vereség után az M4 Sport kamerái előtt. Az olasz edző a válogatottat Splitbe elkísérő, becslése szerint 1-2000 szurkolótól kért elnézést a csütörtökön mutatott játék miatt, mert mint mondta, az benne volt a pakliban, hogy kikapnak, de nem ilyen játékkal. A mérkőzés alatt úgy tűnhetett a csapat teljesítménye, mintha egy süllyedő hajón lettek volna, de bármi is van, ő ennek a hajónak a kapitánya – vállalta magára a felelősséget Rossi. „Idejöttünk és úgy játszottunk, mint a nyulak. Öt-hat gyermeteg hibát követtek el a játékosok, ebből három gólt kaptunk. A sorozatos korai hibák pedig csak növelték a bizonytalanságot. Egyelőre nem tudok magyarázatot adni, miért történhetett" – ezt már a sajtótájékoztatón mondta Rossi.
Hááát. Az első félidő még fölhergelheti a választókat, mert a meccs még urnazárás előtt kezdődik. Sok választó még bizonytalan. Nem mindegy, hogy az első félidőben ide vagy oda lesz 6:0.
Nem építünk elég stadiont. A kurvapecérek elorgiázzák azt a rengeteg közpénzt, amiből sok-sok stadiont építhetnénk. Kleinheisler kiállítása lelkileg is megtörte a csapatot. Mármint a horvát csapatot. A kiállítás után már nem lőttek gólt, láthatóan nem is nagyon akartak, sőt a második félidő közepén már a horvát kapura is lőttünk. Egyszer. A horvát kapusnak szerencséje volt. Elkapta a labdát, mint mókus a mogyorót.
A vereség mértéke és módja hatással lesz a vasárnapi választás eredményére is. Nagyobb eséllyel tűnnek el a régi kurvapecérek és jönnek vissza a még régebbiek.
Az eredmeny maga meg vallalhato is lenne a korulmenyekhez kepest. Sok hianyzo es serult idegenben a vb 2. ellen. . Csak epp a horvatok fele annyit se hoztak mint pl a szlovakok elleni mecsen. Mi 2 golt ajandekba adtunk mar az elejen es nem is a cserek hanem a "rutinos" alap tagok. A 2. felidore mar teljesen edzomecsre vettek a horvatok es tartalekoltak Wales ellen. Szoval a mutatok jatek alapjan ez nagyon gyenge volt. Es ezen nem segit majd az azeriek elleni gyozelem se mert az a minimum. A Wales elleni mecs maradt mar csak ertekmeronek. Sajna a ket legfontosabbat ( szlovakok elleni idegen es hazai ) mar buktuk es valszin azon mult a kijutasunk.
Áá! Horvátoknak ez eddzőmeccs volt. Pályán kívül is lesz összecsapás az tuti. Elkeseredett magyarok, őket cukkoló horvátokkal szemben 😃 Remélem ott legalább nem kapunk ki ennyire 😄
és ő a szomszédod másik fia, right? ;) figyú! mentek egyet! Szerintem ez a Puskás Tivadar-díj egy remek dolog, örülök, hogy létrehozták. ;))))) semmi ok a kesergésre! Ha ennyi migráns jön, és Soros így támadja a szopuszt, akkor teljesen érthető az eredmény. Nem szabad keseregni, itt van nekünk a 6:3!! https://youtu.be/Pfw11Wa4gNg?t=46
Hagyd a tőzsdet lazulj foci van
Jo szurkolast