Megbénította az Audi ingolstadti üzemében a gyártást a vállalat gyõri motorgyárában napok óta tartó sztrájk. Megbénult az ingolstadti gyártás Hétfõn és kedden teljesen leállnak a szalagok - mondta el a vállalat
Nem tudjuk eddig mennyit emeltek. Én éltem át hasonlót az itteni Morgan Stanleynél pont amikor kezdtek itthon megindulni a bérek fel. Rosszul ment a Morgannak és akkor nem emeltek. Majd amikor jobban ment akkor felvettek egy csomó embert Londonban meg New Yorkban (kinti ember 3x annyiba kerül), itthon meg egyet sem mert már annyira elmentek a fizetések a piaci ártól pedig voltak meghirdetett pozícióink. Meg ugye volt share buyback, meg jó nagy osztalék meg hallelujja, hogy milyen magas a részvény ára, meg 10% közeli tőkearányos megtérülés. Aztán valahogy év végére megint lett egy kis döccenő és jött január és megint nem emeltek (ott évi egyszer van fizetés utána húzás, következő januárig semmi). Na itt lett elegem és léptem (meg a cég itteni tech részlegének a 20%-a kb. 3 hónap alatt). Csak ugye Győrben nincs másik autógyár szóval nekik marad a sztrájk. Így is a győriek dolgoznak a legolcsóbban egész Európában és még az emelés után is ez lesz. Ahogy a múltkor írtam máshol ez most a dolgozók kora. Elfogyott a világban az olcsó munkaerő, nem lehet zsarolni a népeket azzal, hogy elköltöztetjük odébb a gyártást/fejlesztést mert nincs hova. Tessék szépen leadni a pofitokból, mert azok kurva sokat emelkedtek pont emiatt az utóbbi 30 évben.
Ez is igaz, ez vitathatatlan. De azért az ország egyik legjobban fizető cégénél 18%-ot követelni szerintem túlzás. Előző években meg elég volt 6-7% is, most meg a 10% is kevés...
és akkor tegyük hozzá, hogy most akarnak akkugyárat mert felfuttatják az elektromos autó gyártást ez ugye sokkal kevésbé alkatrészigényes sokkal kevesebb élőmunkát igényel ráadásul egy elektromos autó élettartama jóval hosszabb a szervizigénye meg töredéke egy hagyományosnak ez pedig megintcsak visszahat az alaktrészgyártókra, beszállítókra
Volkswagen a hatékonyság jegyében a nagyméretű SUV modelleket a jövőben 3 műszakban gyártaná, míg a kisautókat a világban tapasztalható csökkenő kereslet miatt csak egy műszakban állítanák elő a jövőben. A szlovák portál szerint 1000 embert terveznek elküldeni, a Reuters azonban azt írja, a Volkswagen hétfőn azt jelentette be, hogy500 olyan dolgozójuktól válnak meg, akiket még 2016-ban kölcsönöztek a győri Audi-gyárból.Ezeknek az embereknek a jövője viszont biztosított, a szlovák portál tájékoztatása szerint ők Magyarországon folytathatják a munkát, vagyis nem kerülnek utcára. A lépésekre a járművek iránt mutatkozó csökkenő globális kereslet mellett azért is szükség van, mert a Volkswagen legújabb stratégiájának megfelelően 30 százalékkal hatékonyabbá akarja tenni a termelését 2025-ig.
Szerintem egyszerűen az van, hogy szépen minden országban kialkudták a nagyobb béreket és most amikor a magyarok kerültek volna sorra akkor épp szembe jött valami szopóág az anyacégnél és nagyon nem akarnak itt is emelni. Erre meg joggal jön a sztrájk.
Egy multi az olcsó munkaerő miatt megy külföldre, nem jótékonykodni. Az órabér minden centje ki van kalkulálva több évre előre. Ha pénz nem számítana az ingolstadtiaknak, akkor mennének Kelet-Németországba támogatni a sajátjaikat, de az nem érné meg nekik. Miért gyártanak inkább Mexikóban és nem Usában?
Az Frankfurti reptéri sztrájk meg van? Szerinted bezárják az ottani repteret? Ott vajon mire számíthattak a "fiúk"? A külföldi cégek fontolóra veszik az országból való kivonulásukat? Esetleg leépítenek a bérfejlesztés kapcsán? Ott a melósoknak nem volt elég a 16 euró óránként, 20-at szerettek volna. Soha nem fogom megérteni, hogy magyar emberek nem érik fel ésszel, hogy ha a többi magyar többet fog keresni, akkor ez húzza magával az ő jövedelmüket is.
Ha a fiúk arra számítottak, hogy egy ilyen sztrájk a "Beginning of a beautyful friendship", akkor lehet mellényúltak. Tanulságos egy hét lesz. A sok becsalogatott exportőrnek a héten leesik majd a tantusz az O1G jelentéséről.
"ha elront valamit ami csökkenti vagy lenullázza az előállított értéket, neki akkor is jár a bér, másodpercre pontosan." Az alapbér biztos. A minőségi, mennyiségi bónusz (ilyen esetben) biztosan nem.
Elérte Németországot az Audi-sztrájk - Megbénult a termelés Ingolstadtban
Ugrás a cikkhez