Ezekben a napokban a kispapírok mennek. Tegnap Megakrant és Oxo-t vettem az alján, és néhány részvényt reggel shortoltam is. Aztán majd meglátjuk. Ha diverzifikálja a portfólióját valaki, akkor valamelyik csak bejön. Tegnap a Deltára azt mondták, hogy vegyek 69-ért, mert várhatóan zárásra 75 lesz, de az elmúlt időszak tapasztalata alapján nem vettem, de nem is lett 75. Lesz ez még jobb napokban 100 felett is szerintem bőven, de azt kivárni nem biztos, hogy érdemes.
No, de erről szól a tőzsde. Nincsenek "tuti-tippek", csak találgatások, felbeszélések és lebeszélések, eladók és vevők, bizonytalanság, stb. - főként az ilyen "kispapíroknál". Már korábban az itt is író egyik kommentelőnek már elmondtam, hogy a döntés alapját képező információkból nem azokat kell kimazsolázni, amelyik a vágyainkkal összhangban van, hanem azokat, amelyek az optimista és a pesszimista lehetőségeket figyelembe veszik. Én hívő, volt bencés diák vagyok, de itt nem hiszek senkinek és semminek, hanem az adott lehetőségeket megpróbálom kihasználni az összecsipegett információkból levont következtetések alapján. Persze, sokszor tévedek is, de azért a diverzifikált portfólió nyeresége összességében nem rossz, még a bukták mellett sem. Fel a fejjel, SZERINTEM most nem igazán célszerű kiszórni a részvényeket (noha 60-is szerintem lehet még mozgás), lesz még ez jobb is, amit már többször leírtam, ugyanis a Takarékbank 150 milliót nem szokott kidobni az ablakon hitel formájában, és az ottani tulajdonosi struktúra remélhetőleg garancia lesz erre.
Mindegyik kispapirt ezt csinalja nezz vegig a beten csak a delta konkretan az emberek szemebe hazudott ahogy a 4ig is.4ig 1200-300 es most ment vissza az 1000es tartomanyba.Delta 160-35-75.4igbe negyedeles volt itt egy picivel nagyobb es biztos vagyok benne hogy a delta is elfog menni 120-150 koze csak nem jott el az ideje.Set is szepet esett nem ott1esekkel meg mivan?Sok papirba jol at lettek baszva az emberek ugy hogy tartalom is van benne.
Azt kapsz amit adsz!! Ezzel a felfogással nem sokra fogod vinni az életben! A rosszindulat és a irigység nem jó tanácsadó! Ne csodálkozz ha majd visszanyal a fagyi🤣
1 átvertek mindenkit 2019 oszen h 210 ér és lesz 2 sok ember idegileg miattuk tönkre megy ment csaladok mentek viznek 3 egy forintot nem keresett velük senki majd en fogok josda res és duplán adom 4 szektaban is azért sokan igazán elégedetlenek kivantak nekik szart a múltban és gyerekeiknek is!! Olvastam
Ez meg nektek holnapra!! Lenne ujra 1,5 a papir megerdemelnetek!! Ezékiel próféta könyve 13:13Ezokáért így szól az Úr Isten: És meghasogatom szélviharral búsulásomban, és ömlő zápor lészen haragomban, és lésznek jégeső kövei búsulásomban annak elrontására. Ezékiel próféta könyve 13:14És ledöntöm a falat, melyet mázzal mázoltatok és levetem a földre, és meztelen lesz fundamentoma; és leomlik, és ti veszszetek el közepette, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Úr.
Azt irjak belebolondulok en már elengedtem a 103 csomag legyen egyszer nullan azt soha többe!! Akik akkor fognak venni örökre beszorulnak!! A josdai res a másik amikor meg veszek majd! Hetfon sem lesz semmi!! Szegyelhetik akik elmennek ezekkel kezet fogni!!
Nem ám! Szekta ujra kammerol ☺️ Ha egyszer lesz ez dupla akkor mindenki adja mert ujra 3-4 év apátia várható!! Méh josdai rea huzza illetve a 3 tehervonat ingyen rv miatt sosem megy feljebb!!
Úgy néz ki, hogy most, a kötvénykibocsátás hírére nagyon nagy réssel nyitnak, rendesen felhúzzák, de ez nem biztos, hogy rövid- és középtávon jó. Én visszamentem 900 alatt, de már az 1.500-nak is örülnék.
Delta az max 81-83 lesz karacsonyig Őfelsege nem jár josdaba?! Szektaban tuloldalt most kapizsgaljak a sok ingyen lock up rv jelentőseget a szerencsétlen bar..k!!!! Bluebalu t is kicsinaltak az ilyenekre az Ur Isten kuldjon minden negativot!!!!
No, ez a kettő (SET, Megakran) aztán olyan hektikusan mozog, hogy három hónappal előre a fene se látja mi lesz. A Megakranban azonban lehet egy-egy felhúzásban pár nap alatt 10-20 %-ot keresni, de veszíteni is.
Ebben a papírban - ismét hozzáteszem, hogy szerintem - a hír arra jó, hogy egy spekakört beindítson, aminek nem lehet látni a végét, de arra nem, hogy stratégiai emelkedést hozzon.
Nem latok a jovobe de sztem akik anno vettek 150 felett sosem lesznek kiolvadva!! Akiknel van rengeteg rv nekik pl 105 erdemes veteli napon egybe radobni hisz mindegy az ingyen * 105 vagy ingyen * 101
A Set-et eladtam 47-körül, most nincs, de gondolkodom, hogy így, 40-körül visszaveszem. Egyébként nekem sötét ló a Set. Van, aki esküszik rá, és van, aki bóvlipapírnak tartja. Elég hektikusan mozgott az elmúlt évben. Fogalmam sincs mi lenne a jó álláspont, de a tapasztalatom eddig az volt, hogy egy-egy spekakörön lehetett 10-20 %-ot keresni.
Ebben is egyetértek, reggel 80 felett venni enyhén szólva is "bátorság" volt. Ugyanakkor szerintem a jövő héten érdekes napoknak nézünk elébe a Deltát illetően. Szerintem hosszabb távon nem lesz rossz a papír, de ha jön egy olyan új tulajdonos/tulajdonosi kör, aki fantáziát lát benne, akkor az lenne a racionális, hogy lenyomná és ott venné meg.
Igen, tapasztalat, mivel eddig több spekakörben benne voltam, de +10 % után eladtam. De most azért valóban nyert egy pályázatot, amit lehet, hogy túlreagáltak/túlreagálnak.
Nekem volt 4iG-m, már túladtam rajt, és DMKER-em is van, bár az első körben még 100 felett vettem, aztán sávozással valahogy kompenzáltam. Egyetértek a haveroddal a Deltát illetően.
Szerintem nem lesz rossz, amire abból is következtetek - amit már írtam - a Takarékbank nem szokott csak úgy mindenkit meghitelezni. De azért szerintem közel sem lesz olyan jó, mint ahogy egyesek vizionálják. Érdekes események zajlanak és a brokik érdekesen játszanak az árfolyammal.
holnap elején biztosan jo lesz a delta,aztán nem tudom ,opus azt sem tudom de kösz makd figyelem nekem van a 71ft delta azt eladom holnap az biztos és figyelön az opus
DELTA LUFI
Mer én tudom hogy megy fel hajrá Magyarország hajrá humet.