A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Az alvilágnak nincs romantikája az alvilágban nincsen szeretet! Re: kádárnépe)
Törölt felhasználó2017. 09. 20. 11:18
#1199
A Fidesz (és a KDNP) egyetlen kihívója a Fidesz (és a KDNP) – videó
link
kádárnépe )
Törölt felhasználó2017. 09. 19. 10:53
#1198
Mészáros, Garancsi, Tiborcz: nekik tényleg könnyebb
Az Orbán-közeli építőipari császárok jó nagy uniós projekteket nyernek el, és még árversennyel sem találkoznak. Vicces, hogy egyikük, Simicska Lajos, egy ideje csak trollkodik a tendereken
link
"Az Európai Bizottság minden migrációs lépése a “Soros-terv” végrehajtásának irányába mutat, ezért azzal kapcsolatban mindenképp kell egy nemzeti konzultációt tartani – közölte Kósa. Méghozzá azért, folytatta, hogy ne lehessen a magyar embereket megtéveszteni, és tudjuk, hogy ezzel kapcsolatban, mi az álláspontjuk.”Kedves Kósa úr! Leírjuk, hogy ezzel kapcsolatban mi a magyar emberek álláspontja:Nem akarunk több nemzeti konzultációt, manipulatív kérdésekkel, propagandacélból, ellenőrizetlenül, mindezt a közpénzünkből!Nem akarjuk, hogy az elbaltázott, ellopott, elcsórt politikájuk kudarcát egy Soros György nevű emberre testálják, akit csak az elmúlt 2 évben kezdtünk el utálni, azelőtt Önök sem beszéltek róla!Nem akarjuk, hogy egy kreált ellenségképpel szemben adjanak nekünk védelmet, megnyerve ezzel a választást!Igazságot akarunk, végre őszinte, nyílt beszédet, tiszta politikát bűnözők és korrupció nélkül! Maguk fojtják vízbe ezt a nemzetet és maguk lesznek megnevezve a történelemkönyvekben, miután az orbáni rémálom végleg véget ér!(A Holnap Magyarországa)
Törölt felhasználó2017. 09. 14. 11:53
#1193
„Mi, a Színházi Kritikusok Céhének tagsága és elnöksége határozottan tiltakozunk az ellen, hogy az ország vezetői bárkit is veszélyesnek bélyegezzenek meg pusztán azért, mert élt a szabad véleménynyilvánítás alkotmányos jogával, és az ellen is, hogy a kormánypárt kritikusait Magyarországot támadóknak állítsák be. Különösen aggasztónak és megdöbbentőnek találjuk, hogy a hatalmon lévők egy színházi alkotót is közellenségnek kiáltottak ki, mivel ilyesmit a diktatúra megdöntése óta nem tapasztaltunk Magyarországon, és őszintén hittük, hogy a rendszerváltás részben azért is történt meg, hogy soha ne is lehessen újra egy művésztől megvonni a szólásszabadság, a művészi szabadság és a szabad véleményalkotás jogát, sem pedig egyértelmű fenyegetéssel utalni ennek akár csak a puszta lehetőségére is” – olvasható a közleményben.
link
Egy időben figyeltem Pécs helyzetét, és azt kell mondjam, a város lakói, elsősorban az úgynevezett "értelmiség" a balkáni belterjes gondolkodasmódjaval tehet arról, hogy hova jutott a város. Páva, Csízi, Hoppál, de korábban Toller is csak ennek a terméke.
Pécs addig fogja húzni, amíg az egyeteme működik, de már ott is megvannak az előjelei a leépülésnek.
Már a focin is spórolna a gigantikus adóssággal küzdő Pécs
Ritka helyzet, ha egy fideszes városvezetés nem akar pénzt tolni a fociba, de Pécsett pont ez történik.Nem működhet továbbra is az önkormányzat támogatásából a pécsi focicsapat – mondta el Csizi Péter fideszes parlamenti képviselő. A közgyűlés megszavazta, hogy a csapat finanszírozását megszüntessék, így a PMFC működtetése csak "külső forrás bevonásával történhet", azaz szponzort kell szerezni, aki üzleti fantáziát lát egy nagyváros harmadosztályú csapatában.
A Szabad Pécs azt írta: kérdéses, hogy a PMFC felnőtt csapata már azt a pénzt sem kapja-e meg, amelyet még 2017-re ígértek nekik, vagy csak 2018-tól nem jön egy fillér sem a várostól. A klub idén közel 200 milliót kapott volna az önkormányzattól.
link
az a helyzet, hogy fokozatosan növekszik a fidesszel elégedetlenek tábora.
és ezt csak egy darabig lehet ellensúlyozni azzal, hogy a fidesz a saját táborát egyben próbálja tartani. a maszop is így nyert sokáig (megosztott jobboldal, monolit maszop) aztán az inkompetens kormányzás után összeomlottak.
namost a fidesz sokkal többet hibázik és a lopáson kívül semmi máshoz nem értők is egyre több pozíciót foglalnak el. ebből nagy pofáraesés lesz, nyilván nem 2018-ban, de hát 2008-ban még a szocik sem sejthették, hogy tíz évre rá a parlamenti küszöböt és nézniük kell majd.
Rosszul vagy informálva arról, hogy mit mondanak a fideszben a pécsi polgármesterről! Költői a találgatásod a cikkel kapcsolatban is!
Csődben van a fidesz? Szeretnék sokan látni, hátha valaki még el is hiszi!?
Törölt felhasználó2017. 09. 07. 12:49
#1182
Orbán nem boldog, hogy "egy ekkora pancser" vezeti Pécset
A Fideszben azt mondják, még maga Orbán Viktor is tehetetlen a pécsi polgármester ügyetlenségét szemlélve. Leléptetni ugyanis nem tudja. Helyette találták ki a Miniszterelnökségen, hogy a város gazdálkodásának rendbetételére egy stratégiai testületet hoznak létre. Páva Zsolt több ciklust a feltételezések szerint nem kap, de nem csak az ő karrierje bánhatja a helyzetet.
Nem a város van csődben, hanem a helyi Fideszlink
50 milliárddal drágították tavaly a lakosságnak adott gázt
link
Törölt felhasználó2017. 08. 30. 20:34
#1179
Idén augusztus elejéig 22 vállalat kapott 36,3 milliárd forintnyi állami támogatást, ezek közül heten magyarok. A legtöbb pénz a keményítőgyártással foglalkozó Visonta Projekt Kft.-hez jutott, csak idén 6,2 milliárdot kaptak. A 2015-ben alapított cég egyik tulajdonosa Mészáros Lőrinc a Mészáros és Mészáros Kft.-n keresztül, a másik tulajdonos a Szíjj László-féle Duna Aszfalt Kft. A cég fennállása óta még egy forint bevételt nem produkált, mégis jól megy nekik. Idén 6 milliárd forintos állami támogatás mellett még az Eximbanktól és az MKB Banktól is kaptak hitelt.
link
Törölt felhasználó2017. 08. 28. 11:26
#1178
Kurvák, dílerek, randalírozás – állandósult a káosz a bulinegyedben, menesztették a rendőrkapitányt
„Nem kétlem, hogy a rendőrség nagyon sok energiát fordít arra, hogy ott valamennyire konszolidálja a helyzetet, de nem sikerül láthatóan. Én nem tudom ezt elfogadni, hogy gyakorlatilag nyugaton azzal megy a hirdetés a bulinegyedre, hogy itt mindent megtehetsz, semmilyen kontroll nincsen, szabadjára engedheted az indulataidat, és közben az erzsébetvárosiak, akik itt laknak, elköltözni kényszerülnek.”link
Ezt a témát rohadtul túltolta a fidesz. Már mindenkinek a könyökén jön ki, igazán lapozhatnának már, erről a rókáról már úgysem tudnak több bőrt lehúzni!
Törölt felhasználó2017. 08. 22. 15:34
#1175
link
"Jó napot kívánok, a Fidesz nevében keresem. Azért hívom, mert önnek is tudnia kell, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke megsértette a nyugdíjasokat. Azt mondta róluk, hogy szennyvíz folyt a szájukból, magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, és trágárul ordibálnak.
...xxxx..
ELÉG LEGYEN AZ ÁLLANDÓ FANYALGÁSBÓL!.... TÖBBFUNKCIÓS A CSARNOK!...MINEK ODA FŰTÉS, HA TÉLEN JÉGKORONG MÉRKŐZÉSEKET RENDEZNEK BENNE!....
Nem építették ki a fűtést a Duna Arénában, téli versenyeken nem lehetne használni a tízmilliárdokból épült uszodát
link
Találgatok, találgatok mi lehet a hírek hátterében! Hiányosak a tálalásaid! Ki ellene egészíteni objektív eseményekkel. Így csak találgathatok. Megyek az események után!
Kiváló matematikus válna belőled, de jobb lenne, ha indulnál az önkormányzati választásokon!
Garantált, hogy az az önkormányzat gazdálkodása legyen az Csenyétén vagy Szaporcán megoldott lenne ilyen nagytudású képviselőkkel!
Törölt felhasználó2017. 07. 18. 15:35
Előzmény:
törölt hozzászólás
#1154
Megkérdezhetem Te melyik országban élsz?
Törölt felhasználó2017. 07. 18. 15:34
#1153
„Nem feküdt le a politikának” – Épp a fideszes polgármester feleségének adják a túl önálló igazgató székét
Volt a csurgói gimnáziumban minden: piszkálás, feljelentés, lejáratás. Végül az eddigi igazgató megunta, és felállt. Utóda gyorsan meglett.
És nagyon berágott Orbán Viktorra. Vagy a vizes vb-re. Vagy mindkettőre. Mindenesetre a vébé egyik helyszínétől, a Batthyány tértől nem messze lóg egy társasház épületén a „Fuck you Orbán” felirat pár napja, majdnem szemben a Parlamenttel.
link
Rászorultaknak, nyugdíjasoknak feltétel nélküli jövedelmet. Majd a GSorois fizeti, hisz nagyon tud ilyen megoldásokat támogatni!
Gyerünk elő a propagandával!
Tetszett volna 30 évvel ezelőtt korrigáltatni a privatizátorokkal a béreket is! Nem lenne mivel szórakoztatni magadat a nyugdíjakkal!
Kis pénz kis nyugdíj, nagy pénz nagy nyugdíj!
"és főképp a nyugdíjak őrizték mög a vásárlóerejüket"
egymillióan, vagyis a nyugdíjasok fele kap havi 50-100 ezer forint közötti összeget, több mint 72 ezer embernek pedig 50 ezer forintnál is kevesebb jár havonta
link
Tilos biciklizni a vizes vb-re épült biciklihídon, aminek egyébként sincs semmi értelme
Eleve elég drágán, az eredetileg becsülthöz képest majdnem dupla áron - több mint 400 millióból - épült meg az a kerékpáros híd, ami a Duna Arénától a mellette húzódó Rákos-patak felett egy szomszédos parkolóba vezet.
Törölt felhasználó2017. 07. 13. 08:07
#1127
Pécsnek sokmilliárdos hiánya van, de az önkormányzat sem tudja, ez hogy jött összeFÁK 2017.07.11. 19:24
5 milliárdos hiányt halmozott fel a pécsi önkormányzat, a város cégeit is beleszámolva a hiány 9 milliárd forint is lehet – ismerte el Páva Zsolt pécsi polgármester a szabadpécs.hu-nak. A baranyai megyeszékhely a Magyar Államkincstár segítségét kérte, „hogy ez a pécsi helyzet megoldódjék”.
Pécs városa anyagilag nehéz helyzetbe került, és most először a polgármester is elismerte, hogy komoly hiányt halmoztak fel. Páva Zsolt azt reméli, hogy év végéig rendeződhet a helyzet, elsősorban az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok eladásától, például a reptér értékesítésétől várják a megoldást. A polgármester azt hangsúlyozza, hogy fogalmilag képtelenség csődről beszélni, mert „a Stabilitási törvény az önkormányzatok esetében kizárja az éven túlnyúló ügyeket”.Pécs városa már külső segítséget is kért.
A Magyar Államkincstár segítségét kértem annak érdekében, hogy ez a „pécsi helyzet” megoldódjék, és egy objektív, tőlünk független szakvélemény szülessen” – mondta Páva Zsolt a Szabad Pécsnek. A városvezető azt hangsúlyozza, hogy nem revizorokról van szó, hanem külső szakértők igénybe vételéről, „akik átnézik a pécsi költségvetést”. A polgármester szavai szerint ők „a rendszert nézik át tehát, a struktúrát, arra kíváncsiak, hogy az a helyzet, ami Pécsett kialakult, az legalább részben rendszerhiba következménye-e, avagy tisztán egyedi ügy”.
A tavaly elfogadott 2017-es pécsi költségvetés nagyjából 48 milliárd forintos, vagyis az alsó, 5 milliárdos becslés szerint is a városi büdzsé 10 százalékára rúg a most megszellőztetett hiány.link
Törölt felhasználó2017. 07. 06. 15:16
#1126
Térképen a teljes földárverés
Az Átlátszó.hu térképeken és különböző grafikonokon mutatta be a 2015-ben és 2016-ban lebonyolított földárverések eredményeit. A térképek alapján kiderül, hogy a legnagyobb nyertesek Mészáros Lőrincék lettek: a felcsúti polgármester és családtagjai összesen több mint 1550 hektár állami földet vettek meg.
Az első térkép azt mutatja meg, hogy mely településekhez tartozó földeket árverezték el. A második térképről az derül ki, hogy az egyes településeken összesen mennyi pénzt adtak a földekért. A harmadik térképen az látható, hogy összesen hány hektárnyi földet osztottak ki a településeken. A negyedik térképen pedig az látható, hogy egy hektárra lebontva hol voltak a legdrágábbak a földek.
A térképek alapján látszik, hogy:
a legdrágább földeket Hajdú-Bihar megyében értékesítették: Ebes, Debrecen, Hajdúszoboszló, Nagyhegyes földjei voltak a legértékesebbek.
A földárverések egyik kitétele az volt, hogy az új tulajdonosoknak “helyben”, vagyis 20 km-en belül kell lakniuk. Ez összességében sikerült is, pusztán a vevők 8 százalékának esetében nagyobb a lakcímük és a földjük közötti távolság 20 kilométernél.
A másik kitétel az volt, hogy egy tulajdonos maximum 300 hektárhoz juthat: ehhez képest Mészáros Lőrinc (egyedül vagy azonos nevű fiával együtt) a pályázatokon összesen 440,4 hektárnyi földet szerzett meg.
link
Bár trollokat nem etetek, azt azért le kell szögeznem, hogy nekem nem az a bajom a narancskomcsikkal, hogy lopnak (amiből ráadásul még ki is maradok). Nekem nem kell a zsákmányukból, mert nincs szükségem lopott holmira. Azzal van bajom, hogy lopás közben mindent tönkrevágnak, amihez hozzányúlnak. Primitív untermensch banda a legtöbb fideszes majom, csak jó a PR-juk, részben mert sok az idióta Mo.-on. Néhány apró részsikertől eltekintve nem tudnék olyat említeni, amit jobbá tettek. Ez persze a szegfűkomcsikra is érvényes. Mo. egy lefelé tartó spirálban van, amin akár be is gyorsulhat, s amihez az "üzemanyagot" az idióták serege adja leginkább. A spirál persze relatíve (a versenytársakhoz képest) értendő: ha mi helyben állnánk, az is relatív lemaradást jelentene.
2018-ig lezavarják a tendert, és a szerződésben jó nagy kötbér lesz arra az esetre, ha elállna az állam tőle. Jelen állás szerint amúgy 2018-ban is nyernek, legfeljebb a 100-as IQ alattiakra veszélyes vírus (vagy valami korrekt csapat) tudná kb. visszatartani a narancskomcsikat a köv. OGY választásokon a győzelemtől. Talán ha símacskalalinak van valami ütős bizonyítéka, az beindítana pármillió protestszavazatot, stb.
Éheztek a sok milliárdra? Mindenki kap, már csak neked nem jut! A gazdasági tanulmányaidat sutba dobhatod, ha azt a Soros alapítványok segítségével abszolváltad!
Nem akarhatod, hogy sajátláb ráhel éhezzen! Ami közbe(n)szerzés le volt osztva az olimpia ürügyén, azt már nem lehet visszamondani. Hogy nézne már ki, hogy a slepp nem kap semmit... :)
A Fidesz rendbeteszi az országot
link