Peterbond immár Cspeli Györgynél is megbukott, nemcsak nálam
(Csepeli aközismert szociálpszichologus aki szintén közismerten nem fideszes
hanem ellenkezőleg): Csepeli az Atv-ben volt vendég pár napja (a video az
atv.hu-n megnézhető), és többek közt a következőket mondta, amikor arról esett
szó hogy ami most van az látszólag akár egypártrendzser is lehetne, ám!, amint
felhívta rá a figyelmet Csepeli: „ megnéztem és megállapítottam, hogy a fidesz
minden alacsony és magasabb, legmagasabb
iskolai végzettséggel rendelkező választói
csoprtban IS magasan vezet...ez azt jelenti, hogy ennek a rendszernek nagyon
sok haszonélvezője van faluban és városokban is egyaránt, tehát nemcsak
legfelül, a felső rétegekben” szóval
akkor ez kell nekünk? , kérdezte a műsorvezető, egy ilyen paternalista jellegű
rendszer? hiszen ez minden hatalomnak megvan, megvolt, de egyszer mégis meg
szoktak bukni, megbuktak, tette hozzá csalódottan a műsorvezető. „igen, mondta erre Csepeli, persze,
megbuktak a múltban az ilyen hatalmak, de aztán mindig jön egy hasonló hatalom
amely épp ugyanolyan mint az előző, tehát itt a csöbör-vödör paradigmáról lehet
beszélni..” szegény Peterbond!! azt a szánalmas baromságot próbálta itt
már sorozatban bemesélni a fórumozóknak, hogy „a bankrabló orbánékat ha
leváltanák, akkor a mai ellenzékből nem válna bankrabló, mert mert ők csak
kiflit lopnak” amire én azt válaszoltam, hogy aki kiflivel kezdi, az igényt
tart a bankra is és amint meglesz rá a lehetősége, azonnal nemcsak hogy
kifosztja, hanem nagyságrendekkel jobban kifosztja majd, hiszen ki van éhezve a
hatalomra és mert régóta üresek a pártkasszái is, meg sok az éhes maroktartó
káderük (orbán ellenzéke az önkormányzatokban már lop is, ahol és amennyit csak
tud..)
„de nem nem nem, - bizonygatta Peterbond - , ez egy
rosszindulatú feltételezés, hogy a kiflilopókból bankrablók lesznek vagy
lennének, ez nem így van”
Pbond, most legalább akkorát buktál és repültél a
képzeletbeli vizsgán, mint a bejruti kikötő kövei a robbanás után, maradjunk annyiban!
kóklernek (és ál-semleges memondóembernek) lehet hogy csillagos 5-ös vagy, de társadalomtudományból
a nullák nullája!!!! – és eddig csak nálam volt nullás osztályzatod, de immár
az országosan ismert és elismert szociálpszichológusnál is totálisan
leszerepeltél, hiszen ő is velem ért egyet!!
Szerintem ha odaállsz és hozzádbasznak pénzeket alkalmanként milliárdos tételben, úgy nehéz neked vagy nekem talpon maradni. Ráhel meg csak áll a vastag lábán és nem borul fel. Ettől több ő minálunk.
"Úgy is neveltem a lányaimat, hogy a saját lábukon meg tudjanak állni,
mert szép dolog, hogy van mellettük egy férfi, de azokra nem lehet
mindig számítani."
Kremlinológiai szempontból vajon ezt úgy kell értelmezni hogy küszöbön áll Tiborcz G-napja, vagy simán önmagából indult ki a gonosz öregember?
Más: most értettem meg kedves vezető erős ellenérzését a mássággal kapcsolatban: "nekem négy lányom és egy fiam van". Nem vagyok az orbán család szakértője, nekem eddig nem tudatosult hogy Gáspárfiam az egyedüli fiú. És akkor viszont nem lesz férfiági leszátmazott, ki fog halni az Orbán-ház. Ez tragédia lehet egy ilyen egészséges magyar férfias férfi számára, aki a szotyi, pálinka, foci és szexizmus bűvkörének olyan szívesen hódol.
(Másképp mondom mert látom érzelmet váltottam ki, ez jó, ez a gyógyulás alapfeltétele. Szóval nem tudom magyarul hogy mondják frappánsan, angolul az számodra az üzenet hogy go get a life. Esetleg kérj meg valakit hogy fordítsa le.)
De azért ha lehetséges ilyet kérnem akkor inkább mégis te húzz el a halálfa szárára. Talán ezt a kérésemet a moderáció is tolerálni fogja. Én meg fogom érteni ha ők megértik.
Modibassza új szintre emelte a trollkodás minőségét. Több oldalon szerepel a neve utolsó hozzászólóként a topiclistában, és még hetekig így lesz ha valaki lapoz, annak ellenére hogy törölték. El kell ismerni, kreatív.
"a zusában vannak a legőrültebb példák, pl. a totális lockdown-t erőltető Kalifornia, ahol jóformán alig tudnak áldozatot felmutatni..." . Arról a Kaliforniáról beszélünk ahol tegnap 197-en haltak meg ( összesen 9700 ) és ezzel ha külön ország lennének a 8.-ak lennének a világranglistán ( össz halott esetében 14.-ek Belgium és Chile között )? Értem én hogy nem napi 50.000 halott van de a te állításod is kb a másik véglet. Az olasz esethez is igen a kimutatott covid halottak átlag életkora 79 év. Ha tizszer ennyi áldozat akkor is ennyi lenne az átlagéletkor mivel az öregebbek biztos többen halnának bele mint a fiatalabbak. Persze egy adott szint felett már a fiatalok aránya nőne mert elfogyna az öreg ember. Április 29.-ig 44%-al több embert halt meg Olaszországban mint a sok éves átlag. kb 100 ezer helyett 150 ezer ember. . A teljes lock down túlzás, de attól még a probléma nem egy nem létező dolog.
És nincs is vita róla a parlamentjükben? Dehogynem, te posztolgattad a videót róla. Nem is lesz második lock down szinte sehol nem hogy olaszoknál, még ha 2-szer annyi lesz az áldozat is mint az első hullámban.
"Soroljad fel azokat, akik abban az időben olcsóbban vették! " . Pont ezt tettem két közeli példával is. Szlovén és Magyar példával. . "Annak örülsz, ha drágábban vesszük a covidos védőfelszereléseket! Csakhogy fikázdhasd!" . Örül a halál. most akkor mikortól lehet ezt szóvá tenni, ha 30.000-et vewszünmk? ha 50.000-et? Ha 3- szoros vagy ha 4-szeres áron vesszük. Meddig kell válat rántani rá? 300.000.000.000-ról beszélünk. 2 hónap alatt egy 4-es metró költségét vertük el. Erre megy a vállrándítás hogy ez van menjünk tovább. Tudom tovább is fogunk menni, de már legalább egy fórumon hadd lehessen már felvetni ha úgyse lesz belőle se vizsgálat se politikai következmény.
megjegyzem a lélegeztetőgép topikban az volt a legvadabb fricska, amikor arról kezdtek el végül cikkezni, hogy tulajdonképpen az esetek többségében szükségtelen és káros...
A fidesz elcseszte az országot.