Igaz előtte még itt a fórumot is ki fogják kompresszorozni ahogy elnézem.. ahogy közeledik az eredmény, úgy az eddig magabiztosak is elkezdik dobálni. A túlfűtött várakozásnak meg lesznek a negatív hatásai..
Az a tippem, hogy most, vagy jövő hétvégén fognak kompresszorozni, mert csak így oldható meg, hogy legalább 2 piacmentes napon tudjanak dolgozni, majd a bejelentést hétfői nyitás előtt megtenni. :)
A mondandóm csupán annyi volt, hogy két geotermikus projekt között micsoda különbség lehet. A miskolcinak 4x nagyobb a költsége, de 20x több hőbevétele van. Mindezt a belinkelt Chikán cikkel kapcsolatban, ahol mondott egy jó nagy általánosságot a geotermikus fűtőművekről, ami így nehezen értelmezhető SZVSZ.
A megtérüléssel kapcsolatosan még nem igen vannak számok (pláne megnyugtató számok).
A költségek kibontása, illetve a tulajdonosoknak történő megmagyarázása viszont hiányzik.
Az biztos, hogy a 80-90%-os EBITDA hányadtól jelentősen elmarad Miskolc, egyelőre.
Ennek okáról semmilyen magyarázattal nem szolgált a menedzsment. (pedig lenne mit, nem feltétlen konkrét számokra, hanem egyszeri költségek nagysága, költségtípusok, Mifű kérdés, stb.)
Tök mindegy mi a megtérülés ha a menedzsment ellopja a potenciális nyereséget. Már most is olyan sokszázmilliós éves költségek vannak a cégben amit nehéz magyarázni, de mi akadályozza meg hogy ha 2x ennyi cash folyna be a leányokból , tehát miskolc és győrből, akkor 2szer ennyi költség legyen?
Lehet hogy a geotermia jó buli, de a részvényeseknek egyáltalán nem biztos hogy az lesz. A pannergy költségszerkezete teljességgel átláthatatlan és megmagyarázhatatlan
Egy problémám van a Chikán cikkel, hogy az általánosságban beszél a geotermikus fűtőművek megtérüléséről, miközben erről nem lehet általánosságban beszélni SZVSZ. Ugyanis ez eléggé projekt specifikus. Nagyon nem mindegy milyen számokról beszélünk.
Hasonlítsuk össze a miskolci és a másik, mostanában megépült, szegedi projekt számait.
Másik képen látható daru pedig alkalmas a 100-200 méter termelőcső bedaruzására a kompresszoros termeltetéshez. Ezek a felszerelések nem lennének ott, ha teljesen süket kutat fúrtak volna, mint Gödöllőn.
Mondjuk nagy kérdés lesz az első közléskori vízhozam, mert 40 l/s alatt ugyan gyenge (lenne), azonban valószínű, hogy a termeltetés nagyon korai fázisában már közleményt kell kiadniuk, mert a gőzfelhőket nem lehet sokáig takargatni (esetleg esténként csinálják..) Vagyis a végleges adatokban is lesz még növekmény valószínűleg.
Persze mindez csak akkor érvényes, ha sikeres volt a fúrás!
Az egyik képen az a kis "kéményes" tartály látható, mint ami a fenti linken miskolcon volt kompizáskor.
Ezt a tartályt arra használják elvileg, hogy ide érkezik a forró víz-gőz keverék, a túlhevült gőz a kis kéményen távozik, míg a víz a tartály alsó részéről nyitott csövön megy a hűtőtóba.
anélkül, hogy mélyre ástam volna a témában, így Chikánra hagyatkozva: link
az a probléma tehát, hogy a jelenlegi szabályozás szerint az árképletet jelentős részben az üzemeltetéshez szükséges fűtőanyag ára határozza meg.
Az meg geotermia esetén minimális (így hátrányban van (lehet) a gázüzemmel szemben), így nagy a kockázata, hogy a kezdeti nagy beruházás figyelmen kívül hagyása esetén, az nem térül meg, vagy csak nagyon hosszú idő alatt.
Ez mondjuk látható is, hiszen Miskolcon országos szinten a legalacsonyabb között van a távhő átvételi ára.
Az Audi tehát egyértelmű diverzifikációt jelent, mert a földgáz alapú hőtermeléssel száll harcba piaci körülmények között. Ezen a területen tud érvényesülni tehát legjobban a geotermia alacsonyabb hőára.
PANNERGY