"Rossz vágányra került a magyar gazdaságpolitika és a Moody's-leminősítés is ezt jelzi, pontot tett az i-re a leminősítés - vélekedett Mellár Tamás közgazdász
a Duna TV Közbeszéd című műsorában. Meglátása szerint ezért egy új gazdaságpolitikára van szükség.
Pontot tett az i-re a mostani leminősítés, hiszen látható, hogy egy rossz vágányra került a gazdaságpolitika, ezt jelezte az IMF-fel való megegyezéskísérlet
is. Egy új típusú gazdaságpolitikára lenne szükség, mert ebben a helyzetben védtelenek vagyunk az ellenséges viselkedéssel, a spekulációval szemben - nyilatkozta
Mellár Tamás közgazdász a péntek esti műsorban.
Az elmúlt másfél évben nem sikerült stabilizálni a magyar gazdaságot, a növekedés feltételei nem állnak rendelkezésre, jövőre stagnálás várható, a kormánynak
nem lesz lehetősége élénkítésre, hiszen 1400 milliárd forintot ki kell vennie a büdzséből, amivel az ország teherbíró képessége jóval kisebb lesz - tette
hozzá.
A mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a megújuló energia területén szükség lenne olyan intézkedésekre, melyek elindíthatnának egy fellendülést, mozgósítanák
a vidéki munkaerőt, megerősítenék a belső piacokat. Mindez a külső környezettől függetlenül egy 2-3 százalékos gazdasági növekedést eredményezhetne - magyarázta
Mellár, aki szerint egy hiteles gazdaságpolitikát kellene felvázolni, mely kiszámítható, tervezhető, egy-másfél éves menetrendet tartalmaz, és próbálja
azt betartani.
Nem arra lenne szükség, hogy felderítsék, ki áll egy esetleges spekuláció mögött, hanem a bizalmat kellene visszaszerezni, és a bizonytalanságot csökkenteni
- kritizálta a kormány reakcióját, miszerint spekuláció áll a leminősítés és a forint gyengülése mögött.
Várakozása szerint legkésőbb a jövő év elején a gazdaságpolitika változtatására kényszerül a kormány."
Nem vitatkozom veled.
Egyrészt, mert a stílusod az továbbra sem tetszik (jelezném a sértő megjegyzéseket sem én kezdtem).
Másrészt tudom, hogy sok mindenben igazad van, de a világ nem fekete és fehér.
Kb. ahogy a ma éjszakai hírre sem állok egyik szélső oldalra sem. E.g. a károgók oldalára, hogy ez csak a jelenlegi kormány áldásos tevékenységének a következménye és a kormány olalára sem, hogy mindez csak az ország elleni pénzügyi összeesküvés része. Az igazság valahol a kettő közt van, bár azért csendben megjegyezném, hogy a Moody's érvelése az ország finanszírozási lehetőségeivel kapcsolatban nem oka a leminősítésnek, hanem éppen a következménye.
Amúgy meg léptem, mert a feltételezéseddel szemben nem politikus vagyok, hanem mérnök és kell a pénz otthon.
Ahogy ezek a semmire kellők haladnak hidd el lesz abból 3év is, és nem a brüsszeli akta tologatók miatt.
Te gondolom büszke vagy arra ami az országban folyik. Biztos politikus vagy vagy csak anyád hülye fia aki a betonba is beleköt hogy igaza legyen aztán anyázik.
Szerinted normális dolog hogy szétvernek egy szabályozási rendszert hogy jobbat alkossanak,majd évekig nincs helyette semmi?
Milyen befektető mer szerinted befektetni ennek tudatában gyökszi?
Rábából Pannergybe szállnak át
A Rába-ajánlat esetében valószínűleg meglesz az 50 százalék feletti állami részesedés, így a kisbefektetők többsége, még ha veszteséggel is, de felajánlja részvényeit − mondta a Napi Gazdaságnak Vavrek Zsolt. Ezeket a pénzeket elsősorban Pannergybe forgatják át az Equilor igazgatójának véleménye szerint, de sokan vesznek FHB-t is a Rába helyett.
2013 jan.-ig sehogy sem jön ki a 3 év matekzseni. A brüsszeli akta tologatást meg nem nagyon korrekt a kormány nyakába varrni.
Végül : gyökér a te jó édes anyukád, csak hogy én is 'stilusos' legyek.
3 év ?
Akkor még egy bizonyos Gy. Ferenc volt a miniszterelnök !
Túlzásokba azért nem kéne esni. Ha már a stílusod ennyire alpári, akkor legalább legyél tényszerű.
Mi a fa..nak nevezel ki államtitkárt a klíma és energetikai ügyek felelősének, ha egy szaros METÁR jogszabályt 3 év alatt sem tud megalkotni, törvénybe léptetni?
Szóljál már légy szíves ezeknek a b.lfasz Bencsikéknek hogy csináljanak végre valamit, vagy hajtsd el a p.csába mindegyiket!Miért nem lehet szakértőket ültetni a megfelelő helyekre?
"Rábából Pannergybe szállnak át
A Rába-ajánlat esetében valószínűleg meglesz az 50 százalék feletti állami részesedés, így a kisbefektetők többsége, még ha veszteséggel is, de felajánlja részvényeit − mondta a Napi Gazdaságnak Vavrek Zsolt. Ezeket a pénzeket elsősorban Pannergybe forgatják át az Equilor igazgatójának véleménye szerint, de sokan vesznek FHB-t is a Rába helyett."
PANNERGY