a történelmi alkotmányunk (mely tudtommal még ma is érvényes) lehetőséget ad mindenkinek a hatalommal való szembeszállásra, ha az a nemzet érdekei ellen cselekszik ez az ellenállási záradék, sőt ez kötelessége is mindenkinek
Két szimpla kérdés merült fel bennem. És pedig az, hogy a magukat történelmi egyházakként aposztrofáló közösségek erkölcsös vezetői miért hallgatnak évről-évre a ratyiparádé kapcsán, mint akik benn sz@rtak?! Miért nem állnak ki a nyáj erkölcsének védelmében, a Biblia, vagy a papi reverenda méltóságának meggyalázása ellen?!
Törölt felhasználó2009. 09. 08. 13:35
#3693
erről a témáról jut eszemben 2006 szeptember 19 - 21 között mikor az ávó ember vadászatott rendezett Pest utcáin készült egy videó amin a földön fekvő síró fiatal fiúk láthatók összeverve nekem róluk az jutott eszembe, hogy melegek
következő évben meg azóta lehet pont az őket összeverő karhatalmisták "védik" őket a "csőcseléktől"
elég paradox
A ratyiknak joga van végigvonaglania fél Pesten, a cigányok egy jelentős többségének joga van következmények nélkül bűnöznie, a politikusoknak joga van mindenféle következmény nélkül hazudni, az állami cégek vezetőinek joga van szétlopni a reájuk bízott állami (nemzeti) vagyont, stb. stb.; az átlag magyarnak mihez van ezek után joga? Kussban eltűrni. Pl.
Mondom mégegyszer. a papi ruha meg a Biblia valóban sértő, e tekintetben teljesen jogos a felháborodás. De matgab olyanokat írt az analógiájában, amiknek a megfelelőit messze nem követték el. Maradjunk a tényeknél.
Törölt felhasználó2009. 09. 08. 13:16
#3690
hát ez nem semmi amit itt írtok:)
amúgy ténylegesen megtörtént, hogy parádén rózsaszín bibliát dörzsölt egy nyomorult a nemi szervéhez talán 2006-ban vagy 2007-ben
elég bizar és sértő a világ sok százmillió keresztény embere számára
a legnagyobb gond az, hogy szélsőségesen liberális körök élükön az SZDSZ-el ezeket az embereket kihasználják politikai céljaikra
hangsúlyozom szerintem a melegek nagy része is elítéli az ilyesmit és még egy szimpla felvonuláson sem venne részt
"azért kíváncsi lennék, hogy mi lenne a véleményed, hogy ha a másokat nem bántó homo felvonulás helyett (ahol a korábbi években még papi ruhában pucér seggel, vagy bibliát lengető meztelen emberek párzó mozdulatokat mutattak be, provokálva az akkor még békés és tűrő többséget) mondjuk egy olyan békés felvonulásról kellene írkálnod, ahol mondjuk a békés menet talmudot tépked széjjel, csnedben izraeli zászlókat éget és zsidó vallási jelképekkel végeznének párzó mozdulatokat mindenféle emberek."
Ugyanis nem tépkedtek szét bibliát (ez ugye a talmud széttépése az analógiádban), nem égettek magyar zászlót és nem végeztek keresztény jelképekkel párzó mozdulatokat. Továbbá:
"Esetleg a transzparenseken lazán viccelődnének a gázosításról, a ciklon B-ről és egyéb dolgokkal..."
Pláne nem viccelődtek transzparensen keresztények kiírtásáról, (a ciklon B-nek nincs megfelelője).
A példád tehát ultrabrutál csúsztatás. Arra próbálsz analógiát találni, ami az eredeti felállásban nem történt. A felvonuláson a fentiből egyedül a papi ruha a valós, az tényleg megtörtént. És az szerintem is nagyon gáz és problémás. Szerintem meztelenkedés sem nagyon történt, mert az közszeméremsértés lenne ugyebár, és nem emlékszem ilyen felháborodásra, tehát valószínűleg nem is történt ilyen.
Jövőre lehetne kezdeményezned hivatalos szinten (is), hogy a ratyik, bocsánat, "a kiközösítés mezsgyéjén létező a többségi társadalomtól eltérő nemi identitású csoport" Szegeden, a Csillag udvarán parádézzanak körbe-körbe. Sünármádia nem kell(ene), és valószínűleg a bennélők egy jelentős része még "külön jutalomban" is részesítené őket. Házon belül, anélkül, hogy a homofób nácikat zavarná, pöpecül le lehetne vezényelni a genyók vonaglását. Micsoda sok pénzmagot, meg ideget meg lehet(ne) spórolni, nem?!
csa-csi,
azért kíváncsi lennék, hogy mi lenne a véleményed, hogy ha a másokat nem bántó homo felvonulás helyett (ahol a korábbi években még papi ruhában pucér seggel, vagy bibliát lengető meztelen emberek párzó mozdulatokat mutattak be, provokálva az akkor még békés és tűrő többséget) mondjuk egy olyan békés felvonulásról kellene írkálnod, ahol mondjuk a békés menet talmudot tépked széjjel, csnedben izraeli zászlókat éget és zsidó vallási jelképekkel végeznének párzó mozdulatokat mindenféle emberek.
Esetleg a transzparenseken lazán viccelődnének a gázosításról, a ciklon B-ről és egyéb dolgokkal...
Mondjuk tennék ezt a síratófal mellett...
Kíváncsi lennék, hogy az izraeli rendőrség hány mennyi ideig védené a békés menetet a jogosan dühöngő lakosságtól..??
Bár az objektivitás és az azonos megítélés soha nem tartozott erősségeid közé...
liberálisnak és maminak meg üzenném, hogy ha ilyen ritkán írtok, akkor nem fogtok felkerülni a pártlista 12. fokozatára! Tessék sokkal több baromsággal szétoffolni a jobboldali topikokat és még ennél is lejjebb vinni a szellemi nívót, mert ez így nagyon kevés, ennél többet vár el tőletek a PÁRT!

Törölt felhasználó2009. 09. 07. 23:51
#3684
beszélünk itt mindenről a világ pedig körülöttünk lassan, de biztosan teljesen megváltozik 2012-ben sokak szerint megszűnik a jelenlegi civilizáció és egy új lelki, szellemi dimenzióba lépnek át az emberi mivoltukat megőrizni képesek
szerintem ezen a fórumon nem sok vizet zavar, hogy ki mit ír nem befolyásolnak ezek senkit, mint ahogy te meg én sem
de ha igen azokat csak sajnálni tudom
nem az a kérdés, sosem számít a többség
a kérdés ti vagytok, te és az elvtársaid ebben a topikban pld
az a kérdés, ti mit szóltok hozzá
mert majd az dönti el, hogy a többség mit fog gondolni róla
politika és társadalom ahogy én látom (2)
Személyes találkozónk során egy magas rangú kormánypárti barátunk őszintén mesélt a PÁRT-ról, a 6
főből álló mindent elsöprő hatalmi csoportról (Szili, Szekeres, Veres,
Kiss, Lamperth, Gyurcsány) és a gazdasági döntések hátteréről. És Gál
J.Zoli barátjáról is, aki bár szakközepes érettségije van csak,
egyszemélyben irányítja a magyar sajtót és valójában akkor van lapzárta
a Népszabadságnál, ha Gál J. Zoli rábólint. Nincs annyi időm és erőm,
hogy mindent leírjak. Legyen elég annyi, ha eddig jelentéktelen pondró
porszemnek éreztem is magam, a tegnapi beszélgetés után még annak sem.
Semmik vagyunk. Még csak plebejusok, közkatonák, szorgos hangyák,
rabszolgák sem. Semmik.
Közöltem vele, hogy legszivesebben berontanék a Parlamentbe testemre
tekert 50 méternyi töltényhevederrel, kezemben 1-1darab, a vietnámi
filmekből ismert helikopter géppuskával és mindenkit,mondom MINDENKIT
halomra lőnék. És minden eddigi bűnömet ezzel megváltva a mennyországba
kerülnék, Szent Péter jobbjára.Közvetlenül.
Ő csak nevetett gyermeki hevülésemen. Nem sértően, picit irigykedve.
Mert azt látta bennem, amire ők pont építenek, számítanak. Az idolokba,
igazságba vetett hitet, az álmokat kergető, s ezért minden szar igéretet
elhivő naiv állampolgárt. A választót.
Akinek akarata, véleménye, álmai, céljai, fájdalmai, keserűsége, gondjai
pont senkit nem érdekelnek. Legfőképp azokat nem, akiket választhat,
akiket megszavaz."