Te pénznyelő,
Azt ugye tudod, hogy az államháztartásnál az éves hiány a legritkább esetben kétszerese az első félévinek.
Az első félévben általában kicsit több megy ki, mint a másodikban, pl szja visszatérítések miatt.
Vito-nak:
Kedves Vito, persze ez a találtak egy kicsit túlzás, de tény, hogy az egyik adónem (talán az Áfa) a tervezett felett hozott, kb. 200 Mrd-vel.
Vagyis a helyzet nem volt ilyan rossz, mint amennyire az elvtársak visítozták a dolgot.
A hiány magasabb lett volna a tervezettnél, az biztos, de közel sem annyival.
Úgy kb 4.5% lett volna, ehhez jött 1.5%-nyi a közalkalmazotti béremeléssel, meg az egyéb osztogatással, meg még 3% az egyszeri tételekkel.
és ami még érdekes, az a 4.5% nem ugyanaz, mintha mostanában emlegetnek 4.5%-ot, hiszen az elvtársak kreatív könyvelése hozott némi eredményent, elfogadottan tudják kozmetikázni a költségvetést, pl. a magánnyugdíjpénztári befizetésekkel. Ez akkor még nem volt.

A korábban jelentettnél nagyobb hiány volt az államháztartásban
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=75326