Alex!
Nos a Krokodil Dundee féle méretű kés mellé be kell még szereznem egy malacot is valószínű. Hogy az áruk mostanság Alex?
Olyan fajta kéne, mely érzékenyebben reagál a nem megfelelő közeledésre.
LEGÁLISAN milyen önvédelmi fegyvereket lehet magunknál tartani ma Magyarországon?
A felhívásomra eddig még nem jelentkezett senki. Én bemásoltam az internetutalás bizonylatát.
Törölt felhasználó2006. 10. 17. 15:28
#76
Én csak annyit teszek hozzá az itt hozzászólokhoz:
Magyarázzátok majd el a pozitív diszkriminációt az agyonvert tanár gyerekeinek, akik végig nézték az egészet. Szerintettek milyen emberek lesznek majd belõlük?
Na azoknak lehet majd osztani az észt a felebaráti szeretettrõl meg a kisebbségvédelemrõl.
„Tartom a véleményemet” – mondta a FigyelőNetnek Bayer Zsolt. Hozzátette: unom, és nem akarok toleráns lenni. Mint mondta, a hétvégén agyonvertek egy embert a helyi kocsmában, vasárnap pedig egy ártatlan embert öltek meg brutálisan Olaszliszkán a cigányok. „Egyszer ki kell mondani, hogy ebből elég” – fogalmazott Bayer.
Az újságíró a FigyelőNet kérdésre elmondta, hogy szerinte a cikkével nem gerjesztett rasszizmust, mivel Magyarországot nem szövi át jobban a rasszizmus, mint a többi országot. Példaként említette az Egyesült Államokat, ahol tíz éve még a repülőn egy kis füzetet adtak, hogy mely területek veszélyesek a feketék miatt. „Ha ma Magyarországon a Nemzetbiztonsági Hivatal azt mondja, hogy aki békés tüntetésen vesz részt, az megvalósítja a pszichikai bűnsegéd tényállását, akkor miért nem viszik be az 50 cigányt , aki végignézte a verést?” – mondta el véleményét Bayer.
A korábbi évtizedekben sok cigánnyal dolgoztattam, de akkor különösebb probléma nem volt velük, még a munkabér nagysága sem okozott különösebb nehézséget, inkább a családi pótlék érdekelhette őket.
Ám az utóbbi egy-két évtizedben egyre agresszívabbakká váltak, főleg, ha csoportosan jelentek meg.
Ma már az természetes náluk, ha learatják más terményét, kivágják egyes térségek erdeit, mert ők olyan rendes emberek, hogy nem hagyják a tíz gyereküket éhezni.
És mi lett ennek a neve?: ún. megélhetési bűnözés.
És halljuk, hogy ez Közép-Európa problémája lett, Szlovákiában ún. éhséglázadás tört ki, az élelmiszerboltokat kirabolták, a problémát ott is rendőrökkel kellett megoldani.
Egy rokonomnál egy házaló cigánynak meg lett mondva, hogy nem vesznek tőle semmit, menjen dolgozni, mire a viszontválasz a következő volt: majd dolgoztok helyettünk ti magyarok !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Egy ismerősömnél Szigetszentmiklóson, miután leszedték volna a garázs fémtetőjét, puskájukkal seggbelőtte a cigányokat, - nem tölténnyel, - azóta síri csaend van a környéken.
Tehát, ha keményebb fellépéssel találkoznak az eredményes lehet?
Mindenesetre érdekes, hogy más etnikumnál hasonló problémák egyáltalán nem fordulnak elő!, vajon miért ??????????????????,
Persze, hogy rendet kell rakni, de nem ugyanolyan erőszakossággal, úgyhogy a skinheadbeavatkozás csak tovább éltetné ezt a ököljog-hagyományt. Akinek rendet kell tennie az a rendőrség és a bíróságok - remélem komoly, sokévi fegyház büntetést kapnak a fő hangadók, hogy példaként szolgáljanak arra, hogy ebben az országban ilyesmiket nem szabad tenni. Az, hogy cigányok voltak az elkövetők joggal súlyosbítja az esetet, mivel aránytalanul nagy részük van az ilyen erőszakcselekményekben.
valakinek pedig rendet kell rakni a putriban, attól, hogy itt sajnálgatjuk az alkoholista büdös munkanélküli önbíráskodó köztörvényes bűnözőket csak magunkról állítunk ki szegénységi és életképtelenségi bizonyítványt.
Bekaphatja minden nyávogó, remélem ők lesznek a következők, hogy gyakorolhassák a megbocsájtást.
Ez a fatökű gyáva duma nem lesz megoldás az ilyen jellegű problémákra.
Az ilyen patkányfajzatokat vasraverve be kell zárni a börtönbe, (sajnos másra nincs lehetőség). A köcsög disznókat meg kell rendesen büntetni és el kell zárni őket életük végéig.
Nem értem, hogy miért kell összeszarnunk magunkat minden rezzenésnél és miért kell azt megköszönni ha a fejünkre szarnak.
Ez az életképtelenség legékesebb bizonyítéka.
Oké, globus, a reggeli durvaságokhoz képest sokat finomodtál, ez már jó irány. Abszolút megértem, hogy ilyen esetek után ideges lesz valaki, de az indulatok és a düh semmire nem vezet. Egyébként jó, hogy beidézte tko Horváth Aladár szövegét, egyetértek vele, erről írtam én is lejjebb. Ez bűncselekmény, nem cigány - nem cigány ügy. Nem jó összekeverni a kettőt.
(ha pl. a kocsiban egy roma ül, nyilván ugyanez a borzasztó vége a történetnek)
én még életemben nem vertem meg senkit, az egyszeru dumámmal viszont okoztam fizikai fájdalmat mindazoknak akik sérelmet okoztak nekem.
Ha a cigányok, csak szidalmazták volna a szerencsétlen embert, akkor most a fotex-et figyelném és veled se vitáznék, mellesleg élne egy ember.
Éppen ezért ne hasonlítsál össze a heves indulatu, gyilkos cigányokkal.
Amit leirtál, azt majd mond el személyesen az árváknak, hátha jót dumálgattok a témáról, nem ugy mint velem.
az olaszliszkai eset