“A kormány tegnap jelentette be, hogy 40%-ról 95%-ra emeli az Ural/Brent különbségre kivetett különadót. Ezt a MOL az orosz olaj hazai vásárlása után fizeti a költségvetésbe. Véleményünk: Az adó éves szinten 200 milliárd forint extra bevételt jelenthet a kormánynak, ha a Duna finomító 70%-os Ural arányát és 90%-os kapacitás kihasználtságot feltételezzük. Ez kb. megegyezik azzal az éves 150-250 milliárd forintos pozitív hatással, ami a hazai üzemanyag ársapka eltörléséből származik a MOL számára. Így a két lépés hatása ellentétes és nagyságrendileg megegyezik, a MOL helyzete alig változott a két nappal korábbi helyzethez képest. Az új adó felgyorsíthatja az Ural olajról való leválást, mivel ennek a költségelőnye már csak kismértékben haladja meg a tengeri olajokét a magas különadó miatt, miközben az ellátási kockázat magas Oroszország felől.”
Az új adó felgyorsíthatja az Ural olajról való leválást, mivel ennek a költségelőnye már csak kismértékben haladja meg a tengeri olajokét a magas különadó miatt, miközben az ellátási kockázat magas Oroszország felől.
Nincs eladó. Igaz, vevő sem. De én nagyobb esésre számítottam. Ha jól számolok, a magasabb adónak inkább csak pszichés hatása van: még inkább eltántorítja a befektetőket a piacba gátlástalanul belenyúló illiberális fasiszta kormány voluntarizmusa. De a konrkrét javaslatnak nem lesz nagy hatása a nyereségre. Elveszik az extraprofitot (amitől az agyhalott nemzeti szocialista - pontosabban nemzeti kommunista - szavazóik nyáladzani és ejalkulálni kezdenek), viszont a piaci árak miatt ennyi vissza is jön a MOL-nak. Tehát ott vagyunk, mint tegnapelőtt, azzal a különbséggel, hogy már nem is lehet abban bízni, hogy az ársapka eltörlésével jelentős profitemelekdés lesz. Én erre amúgy sem számítottam. Ha ideén is lesz a tavalyihoz hasonló osztalék, akkor jelentős lehet még az áremelkedés. Meglátjuk, egyelőre tőzsdén lévő tőke kb. kilencedével szálltam be.
Ha-Ha-Ha! Hogy rohadtam volna meg, amikor az első forintot befektettem a béten. (Meg amikor adott volt a lehetőség és nem hagytam itt ezt a kupleráj országot)
Az átállást nem engedné Orbán! Szabadság harcának finanszírozására van szüksége a MOL extra profitjának. Ezt a lakossággal fizetteti meg, mert ezt a fajta adó emelést rá lehet fogni az Unióra.
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.