Korábban a Beva több tagja - köztük Katona Zsolt, BÉT vezérigazgatója, Nyitrai Győző az OTP Bank igazgatója, Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára, és Patai Mihály a Bankszövetség elnöke - levelet írt a testület elnökének, Hardy Ilonának, amelynek azt kérték, hogy halasszák el a pénteki döntést.
Az Index úgy tudja: ebben amellett érvelnek, hogy különféle okokból nem lehet megalapozott döntést hozni. Például azért, mert:
a fiktív Quaestor-kötvényekről szóló jogi szakvélemények egymásnak ellentmondanak, az egyik szerint a fiktív kötvényesek is jogosultak a Beva-kártérítésre, a másik szerint viszont egyáltalán nem;
a testület tagjai szerdán kaptak meghívót a pénteki ülésre, tehát csupán két napjuk volt, hogy a szakvélemények alapján állást foglaljanak;
nem tisztázott, hogy milyen következményei vannak az igazgatóság döntésének (amire egyébként a Beva-tagságtól nem is kaptak felhatalmazást): például kérdés, hogy a döntés hatálya visszamenőleges lesz-e vagy sem, ami ugye pont a Quaestor-ügy miatt fontos kérdés, de az sem világos, hogy a kártérítés a mostani 20 000 eurós, vagy a Lázár János miniszter által is bemondott 100 000 eurós összeghatárra vonatkozik-e.
sajnos ezt suglaja a kormány propaganda... csalj majd az állam megsegit. sajnos ez a mentalitás az önkormányzatoknál is ,leszarják a gazdaságos működés.
OTP részvényesek ide!