Az alábbi linken olvasható bejegyzések alapján komoly egészségügyi problémával néz szembe a Világ, ami rövidesen jelentős hatással lehet a világgazdaságra is
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live
Covid az nem sima influenza, amit ki lehet feküdni, sok fiatalt visz el sajnos, akik ha talán fölveszik az oltást megúszhatták volna. Lehet vacakolni, hogy bízom magamban egészségemben, de vannak sajnos ellenpéldák.
Majd ha a gyereked kórházban lesz levegőt kapkodva, meg fogod bánni. Unokatesóméknál kisgyerekük covid fertőzés miatt most is kórházban van, csak reménykednek... A gyerekek terjeszthetik egyébként tünetmentesen is....
"Akik követték Csollányt a közösségi médiában, azok az utóbbi hónapokban, évben láthatták, hogy több posztot is megosztott a vírustagadó Gödény Györgytől, s nem igazán hitt az oltás hatékonyságában sem."....."Szilveszter három héttel ezelőtt kapta el a betegséget, de akkor még nem tűnt súlyosnak a baj – mondta lapunknak az olimpiai bajnok egyik közeli ismerőse. – Bő egy héttel ezelőtt aztán súlyosabbra fordult az állapota, olyannyira, hogy végül Sopronból egy fővárosi kórházba szállították, intenzív osztályra került, lélegeztetőgépre.": két hétig bízott a természetes immunitásában. Neki sem hagyott időt a covid....
Kóbor: "Felesége Zsóka vitte kórházba rosszullétekor, majd bent is tartották a SOTE Pulmonológiai Klinikáján, amely a légúti, tüdődaganatos, tüdőbetegségek kiemelt centrumaként működik. Az állapotáról nem sokat lehet tudni, az viszont biztos, hogy átszállították Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára."
Ez a hsz.-ed teljesen nyilvánvalóvá teszi,hogy egy kalap alá veszed az ÖSSZES vakcinát: nem teszel kükönbséget,mint ahogyan azt a minap állítottad! Mivel a lezárásokat, a maszk használatát is hasonló módon elutasítottad már régen,akkor megyint csak felmerül a kérdés,hogy: a legjobb megoldás az lett volna (EZSRINTED!),ha zsebre tet kézzel megvárjik,hogy ki marad életben a covid(ok!) elvonulása(?) után?
"H hol vannak a szemészek és mozgásszervi orvosok Covid alatt?": azokon a magánklinikákon,ahol nincsenek covid részlegek (sehol nincs!),de egy csípőprotézis műtétre egy hetet kell várni (tesztelés ideje), és 2 milliárt már túl is vagy rajta. (konkrét eset a családban!). A TB-s intézetek legjobb orvosai,ápolói már a magánba vannak, Csakhogy kevés sokan nem tudják megfizetni az ilyen prompt beavatkozásokat,ők vannak a várólistákon. Minden a pénzról szól....
" Kislányom idén 3x volt 40 fokos lázas kb. 3 napig mert a játszótéren összeszedett valamit"..."a túlzott izolációtól az immunrendszere legyengült" : ezzel a történettel az a baj,hogy ha nem működne az immunrendszere,akkor nemhpgy 3x,de 1x se lázasodott volna be úgy,hogy 3 nap alatt legyűrje a fertőzést....A láz az immunrendszer fegyvere a kórokozókkal szemben. Amásik:ha ez valóban a maszktól lett volna,az a maszk hibája,hanem a használat módjának a hibája... Sokan azt hiszik,hogy egy maszkot napokig lehet hordani....Aztán megy a csodálkozás,hogy mitől lett beteg....
"hol vannak a szemészek és mozgásszervi orvosok Covid alatt?" Most igen, viszont amikor lehetett se volt orvoslás, műtét, nyáron műtők álltak, nem műtöttek oka, az egészségügy lerohasztása, mind anyagilag, mind morálisan, az orvosok egy része szarik a betegekre, hatalmas bajok vannak és te tetted ezt orbán az országgal.
Nagynéném tavaly került kórházba, műtét után össze is szedett itt egy kórházi fertőzést, rá egy hónapra elment. :( Volt kollégám felesége múlt héten balesetet szenvedett. Kórházba került és pár nap után bent kapta el a covidot. Most elég rosszul van a baleset következményeivel együtt.
CoronaVirus
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live