Az alábbi linken olvasható bejegyzések alapján komoly egészségügyi problémával néz szembe a Világ, ami rövidesen jelentős hatással lehet a világgazdaságra is
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live
Fauci szerint az emberek már hozzászoktak ahhoz, hogy maszkot kell viselni, ráadásul látszódnak ennek jótékony hatásai is: idén gyakorlatilag nem volt influenza-szezon, köszönhetően azoknak az óvintézkedéseknek, amelyeket az emberek a koronavírus miatt tartottak be. Az egészségügyi szakember szerint ezek után elképzelhető, hogy 1-2 év múlva, bizonyos szezonális betegségek idején az emberek maszkot fognak viselni, hogy magukat és másokat is védjenek a megfertőződéstől. Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) ajánlása szerint azok, akik már teljes védettséget élveznek a vakcinák által, a szabadban maszk viselése nélkül is sportolhatnak és találkozhatnak kisebb csoportokban, azonban beltéren, tömegben, továbbra is maszk viselését javasolja. A CDC adatai szerint vasárnap az amerikai népesség több mint 45%-a megkapta már legalább az első oltást, 33,9%-uk pedig mindkét dózist. 🙄
De miből gondolod? Mert a 20-30-as korosztályig szerintem még nem ért el a csodálatos rendszer. Még azt sem tudja senki, mennyi utólag regisztráló nincs is igazából regisztrálva a hulladék IT miatt.
Látom téged nagyon zavar, hogy sokan nem állnak be a birkasorba. Ne aggódj, az 5 milla oltott meglesz, különben hogyan lehetne ropni a táncot a lagziban! :))
Egy bemondásos statisztika bemondása végén közlöd, hogy a bemondásos statisztikákat nem kell komolyan venni.
Törölt felhasználó2021. 05. 09. 18:19
#40686
a sötétségnek levés az ideje,ezért igyekszik,nemcsak oltakozás,láthatjuk kik is szolgálják a sátánt,lehull a lepel mindenröl mindenkiröl és meglátszik ,a valoság.a Fény nyomására történik,örvendezzenek az Igazak.
Az oltatlanok többsége már megbékélt azzal, hogy nem mehet állatkertbe, színházba, stb. Látszik a 16-18 évesek regisztrációjánál is, hogy nem nagyon érdekli őket a "no vakcina, no party" szlogen...
CoronaVirus
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live