Az alábbi linken olvasható bejegyzések alapján komoly egészségügyi problémával néz szembe a Világ, ami rövidesen jelentős hatással lehet a világgazdaságra is
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live
Pontosan erről beszélek prokarióta viselkedés alatt. Nagypn nagy szabadságharcosok voltatok az elmúlt háromnegyed évben és semmit sem értetek el vele, leszámítva, hogy Ázsiához vagy a világ átlagához képest sokkal jobban letarolta a járvány Magyarországot, magyarán megöltetek néhány ezer magyar állampolgárt, csak azért, mert nem volt kötelező megvédeni őket, gondolkodni meg nem sikerült.
Ez nem így történt. Olaszországban auguszrus második felétől vezették be szórakozóhelyekre a kötelező maszkhasználatot és valamikor októberben szigorítottak rajta.
Megkérnélek, hogy rám ne reagálj covid témában a későbbiekben. Én sem teszem feléd. Ha nincs 360 forintod, hogy elolvasd a hvg360-os cikket, iderakok egy részletet, hátha ezzel az életedet mentem meg ha netán elkapnád a kórt. Mentősök tapasztalják: "A javarészt idősebb betegek kezdetben a körzeti orvost hívogatják, mert nem akarnak kórházba kerülni. A többnapos rosszullét során – időszakosan – lázcsillapítóval el is tudják nyomni a tüneteket. Mire aztán a beteg – vagy a háziorvosa – mentőt hív, napok óta ágyban fekszik már nehézlégzéssel, holott a tüdő leterhelése esetén inkább alá kéne támasztani a törzset, vagyis enyhén ülő helyzetben kéne pihenni. A szakápolók érkezésére a betegek felöltöznek, ajtót nyitni is képesek, de a hirtelen erőfeszítésre a szervezetük megborul. Amikor a mentők véroxigénszintet mérnek, olyan alacsony adatot kapnak, ami – tudatánál lévő beteg esetén – a tankönyv szerint a gép meghibásodását jelzi. De a pótműszer is ugyanazt az értéket mutatja. „A betegek egy részének még a mentőben összeesik a légzése, kisvártatva a keringése is. Amikor a műszak során később visszamegyünk a kórházba, azt halljuk, hogy gépre kerültek, vagy már letakarták őket” – mondja egy szakápoló."
Csak arról feledkeztél meg, hogy mikor vezetták be a szigorításokat Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Csehországban és még sorolhatnám. Érdekes módon minden tetőzés előtt kb 3 héttel ott volt a szigorítás.
Nem Kínára gondolok. A te szótáradban lehet, hogy Kína jelenti Ázsiát, az enyémben nem. Ázsia halálozása van a szövegben és a linkben. Ázsiához hozzátartozik még többek között India, Japán, Dél-Korea, a Fülöp-szigetek, Szingapúr, Malájzia, Indonézia, Vietnám, stb ahol korábban megértették az emberek, hogy fel kell venniük a maszkot.
"All across Europe, Covid cases began to accelerate around October 1st, peaked about 4-5 weeks later and are now declining just as rapidly. The fall Covid season seems to be waning.
BTW, these nations had very different Covid policies - this is seasonality, not control." http://pbs.twimg.com/media/EnNRvpXUcAAJZBD?format=jpg&name=small
Kínára gondolsz? ott azért igen kemény előzményei vannak ennek:) https://www.youtube.com/watch?v=xYnCAFKC7gE és legalább rend van ott is február óta hisz újra mindenki befogja a száját:)
CoronaVirus
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live