Ez gyorsan megváltozna, ha nem arra használnák, hogy szépen kitalicskázzák belőle a nyereséget. Nekem egy barátom pályázott közbeszerzési tendereken, de vagy nagyon alacsony áron adta ajánlatát, vagy elbukott. Először még a veszteséget is bevállalta, csak juthasson be az áhított körbe, de később már inkább nem is indult. Apósomnál óriási ünnepség volt, mikor sikerült több termékével is bekerülni egy üzletlánchoz. Két év után meg azt ünnepelte, hogy bírság nélkül ki tudott lépni. Tudom, ez orbán strómanjánál nem így működik, náluk inkább az a fontos, minél több közpénz kerüljön magánszámlára illetve zsebbe. Nem zsebekbe!!! És ez a fontos. Nem akarnak ezek osztozkodni senki mással, hiszen a tőzsde előtt is meg tudták oldani, nem kellett ezer társtulajdonos ehhez.
Hányadék az egész. MOL-ostul, otépéstől, mindenestül. De ez a papír a cseresznye a tejszínhabon. Én ma befejezem a nézegetését, tönkreteszi MINDEN napomat. MINDET. . Gondoljátok végig logikusan. Csak az elmúlt 2 hetet. Fertő tavi munkák, Paksi munkák, az e heti 12 Mrd, a Scope minősítés, és most a csarnok amiben az MM alvállalkozó lesz, nyilván több 10Mrd ez is. Na ha ezt összeadjuk, az eddigi idei 100Mrd mellé jött 10 munkanap alatt nagyjából 30Mrd és egy jó minősítés. . Értelmezhetetlen, de ez a papír erre is képes esni egész héten. El kell engedni a nézegetését. NagyKópé, BigProfit, Gyuri és a többiek is ezt tették szerintem. Forum is kuka. Az egész ami az opus körül van szégyen, és remélem nem ez a mai magyar valóság lenyomata, mert akkor felfoghatatlanul nagy baj van. Egy ilyen céget úgy kellene felépíteni, hogy nemzetközileg is ismert legyen, és büszke lehessen rá minden részvényese. Ehhez most minden adott. Mégis pont az ellenkezője történik. . Én nem látom, nem érzékelem, pedig sok multinak dolgozok azt a nagy virusparát sem amit mondanak. Nem értem hogy a BUX miért ragadt meg, és miért tudott minden más visszamenni, csak ez rekedt meg az emelkedés 1/3-ánál. Mintha olyan stori lenne az USA hogy minden pénz oda megy, ez meg a döglődő hal a parton. Ezt nem érzékelik a BÉT-nél, hogy ha napi néhány Mrd a forgalom akkor valami nem stimmel? Nem kellene vonzóvá tenni a tőzsdét, indítani segíteni néhány emelkedést BUX szinten komplett? . Az OPUS-nak nem kellene kommunikálnia, hogy itt az ősz, a nyáron mig mindenki többalatonozott, mi behúztunk 70Mrd-ot az építőiparba, a szállodák pörögnek, a felújítások így állnak. A balaton turist megtellt, a Kall és a Viresol 100%-on pörög. Ja és a Titász szeptemr végére várható. Vagy valamit nem kellene? . Ilyen fos 444-ekről kell híreket megtudni? Ez komoly? Hogyan lehetséges ez? Egy iszonyat jó stori ez az egész csomag így egyben, amiből lehetne valami KK-Eu szinten meghatározót csinálni. De nem történik semmi. Bejelentik hogy indul a BuBe építés egy kínai tárgyaláson, itt semmi reakció nincs rá pedig mi építjük. . Komolyan nem értem. Száguldanunk kellene, napi milliárdokkal... Na szevasztok. Jó hétvégét, és kurvára ne idegeskedjetek ez miatt.
alakul gyerekek! alakul! Ez egy igazi inverz papír! Minél jobban nő a saját tőke annál jobban csökken az árfolyam! Ilyet utoljára a Lófej ködben járva tapasztaltam a Trappenpappen csillagközi tőzsdén. Mert ugye ebben az Univerzumban nincs ilyen papír az tuti!
Tobb reszvenyt egy idoben csaptak meg.Rohadt brokik nem birnak magukkal.Vicc,hogy par ezer darabbal gallyra lehet vagni az arfolyamot.A cegvezetes meg nezi tatott szajjal,hogy lekuldik nekik a lompost.
Árfolyammal és a kommunikációval abszolut nem foglalkozik a cég. Már csak abban bízok, hogy sok beragadt haver van és még a választási para előtt csinálnak nekik egy 400- 500 közötti kiszállót.
q.rva életbe! Már megint nyertünk xx Milliárdot! Ha jól számolom akkor ez tíz forintos árfolyamesést jelent a mai napra. Legalábbis az eddigi tapasztalatok szerint. :)
NEW OPUS GLOBAL