Na próbáljuk meg ezt a topikot BUXnak és határidejének. Eros 12-13topikja teljesen kihalt, elavult, Eros befejezte a tradet. Sokan nem is tudják mi az.
Két verziót látok a topikokban, az egyik szerint valakik tönkre akarják tenni a céget, mert olcsón meg akarják vásárolni, a másik szerint a cég valami ordas nagy csalást követett el. Nem tudom melyik verzió az igaz. A könyvvizsgáló nem fogalmazott meg ellenvéleményt, egyszerűen felmondott, erős jelzés szerintem. Egyébként, ha az első verzió fut és egyesek már annyira bátrak, hogy a tőzsdén jegyzett cégnek mennek neki maffia módszerekkel, akkor a magyar gazdaság olyan reputációs kockázatot fut, hogy menekíteni kell a tőkét, nem holnap, nem holnapután, hanem azonnal, akkor ez már nem a profitról szól, hanem a befektetés megvédéséről. Itt felmerül, hogy a hatóságok (incl titkosszolgálat) miért nem lépnek fel, mert egy ilyen történés veszélyezteti az ország pénzügyi, gazdasági stabilitását. Ha a második - ennek talán nagyobb a relevanciája - h a nyereséget valamilyen technikával kiszedték a cégből. Mutyisztánban tudjuk működik, állami cégekkel, saját cégekkel, de ez egy tőzsdén jegyzett cég, a befektetők védelme pénzügyi stabilitási kérdés is. Mindezek mellett az is lehet, hogy a fenti két teória után egy harmadik lesz a befutó, meglátjuk, nem irigylem a befektetőket.
bux topic : nem szívesen teszem meg...... az információk alapján, amik a hivatalos bét oldalon találhatóak mindenképpen kuriózum ami történik, és találgatásnál többet nem tudok én sem: ami a legvalószínűbb, hogy a neren belül , mellett zajlik valami, vagy a tulajdonosok között, és megjósolhatatlan a kimenet, mindenesetre ez több, mint baljós árnyak! egyébként lehet egyszerűbb megkérdezni a technikai repertoárral rendelkezőket, hátha ők látnak az árfolyammozgásban valamit ami bennfentes kereskedésre utal, én nem látok semmit ebből..... zárógondolat: amennyiben a cég megmarad egészben szállítói-vevői körrel és működik akkor kérdés, hogy egy várható falling down-nal van-e teendő, vagy nincs! Ehhez a döntéshez még nincs információ......mindenesetre a TURKEY2.0-T fenntartom,,mert gőzerővel haladunk ugyanabba az irányba, és ez sok befektetői kérdést felvet???? szabad-e magyar részvényt venni??? sztem szabad, de a diszkontrátákat erősen kell használni, és néha jön olyan esemény, ami hungaricum.....és sakk-matt!
A tőzsdék alapvetően a jövőt árazzák és nem a jelenlegi eseményeket, így gyakran fordul elő, hogy a piacokon egészen más tapasztalható, mint ami éppen történik a gazdaságban. Így lehetséges az, hogy a koronavírus-vakcinával beoltottak száma folyamatosan nő, sorra érkeznek a kedvező gazdasági adatok, de a piacok ezeknek a kedvező hatásoknak egy nagy részét már beárazhatták az elmúlt időszakban. Ennek kapcsán pedig arra figyelmeztetnek a Goldman Sachs elemzői, hogy a következő hónapokban emiatt már egyáltalán nem biztos, hogy erős teljesítmény várható a tőzsdéken. Ez a véleményem : de ezt nektek már leírtam úgy másfél hónapja .......most megírta a GS is........ a nyitás már veszélyes a tőzsdékre......
Ez egy, nem előre kalkulálható esemény, ami fel rúghat mindent. Alkalmazkodni kell a kialakult helyzethez. Attól még fontosnak tartom az elliott elemzési hibák kiszűréset. Tök mindegy minek a chartján van.
Rosszul írtam. 3-3-3 wxy korrekció. Engem az érdekelne, hogy miért hibás az én várakozásom, hol hibázik a gondolatmenetem, vagyis ilyen szituba miért nem alakulhatna ki a nagy A felett az X pont? https://invst.ly/uigm8
És miért adsz nagyobb valószínűséget annak, hogy már ki alakult az X és nem egy ilyen verzióban alakul ki az X? Vagyis az érdekelne, hogy miért nem lehetséges az álltalam felvázolt korrekció? https://invst.ly/uifgk
Az 5 hullámos emelkedést én is felfüggesztettem, mert vannak kritériumok amik nem teljesültek, de bear verzióban is benne van egy 3-3-3-as abc korrekció. Az érdekelne, hogy miért x-el jelölted? Elliott szabály szerint, vagy a körvonalazódás szerint? Egyetértek azzal, hogy a kispapírok nem elég likvidek, és nem csak bizonyos személyek, hanem kis traderek is jelentős elmozdulást tudnak generálni az üres könyvekben. Ezért érdemes csak kiegészítésnek használni Elliott-ot ezekben a papírokban, de még a kis forgalom ellenére is működnek a TA elemek.
Akár vége is lehetett volna, erről írtam egy korábbi elemzésemben. Ugyanakkor láthatóan a medvék vannak többségben január közepe óta (nézd meg azt a nagy kanócos gyertyát, az nem utal egy harmadik hullám elindulásra), így elővettem a bear lehetőséget. A bull verzió még nem tört, de jelentősen megnőtt a bear folytatás esélye. . Két dolgot mondanék még mellé, az egyik, hogy a hullámelmélet csak korlátozottan alkalmazható az ilyen kispapíroknál, hiszen több alap tétel is sérül (nem likvid és vannak bizonyos szereplők, akik döntően tudják befolyásolni az árfolyamot). . A másik, amit a bejegyzésben is írtam, bennem az kezd körvonalazódni, hogy ezek a mutyi papírok a teljes emelkedést vissza fogják adni, ahonnan a megnyúlásuk elindult, az Appennin már megtette, lehet követi a többi is. Ez az ott1 felfüggesztés lehet, hogy csak a kezdet.
igen,nagy esést látok,mondom úgy őszintn,hogy poziba vagyok,bukóban sp500 certinél és ideje lenne belátni kollégák,hogy nincs értelme már tovább húzni most,de egy kiadósabb korrekcio sokat nagyobb löketet adna azoknak a vállalatoknak,akik tényleg érték alapú fejlesztést akarnak a világnak és nem pedig az ember pusztítása legyen a cél,ne a vakcina legyen az új üzletág!!!
BUX index, BUX határidő, BÉT!
Ha valakit érdekel BUX Hajrá!