A szakgyógyszerész által közzétett koronavírus-körképből kiderül, hogy Lettországban leállt az élet november 15-ig, csak a létszükségleti cikkeket árusító boltok vannak nyitva. Az emberek reggel 8 és délután 5 között hagyhatják el otthonaikat. Az országban az oltási ráta alacsony, részben a nagyarányú orosz lakosság miatt. . Most visszaüt az orosz lakosság másodrendűként való kezelése és az ebből fakadó bizalmatlanság. A helyi lakosság alig több, mint fele oltott teljesen – jegyzi meg Dobson. . Észtországgal kapcsolatban kiemeli, hogy október 25-től szigorú maszkhordás és egyéb szabályok lépnek érvénybe. Tömegrendezvényeket kizárólag oltott vagy fertőzésen átesett emberek látogathatnak. A lakosság durván 55%-a oltott teljesen. . Románia az egészségügy az összeomlás szélén van, a halálozás jelenleg világelső, már Magyarországra küldenek betegeket. A lakosságnak csupán 34,8%-a oltott teljesen – hívja fel a figyelmet a szakember. Dobson Szabolcs hangsúlyozza, hogy Csehországban és Szlovákiában is emelkednek a megbetegedési mutatók. . Csehországban jövő héttől FFP2 maszkok kötelezők a beltéri munkahelyeken, kivéve azokat, ahol egyedül vannak egy helységben. A kb. 10,7 millió lakosból nagyjából 6 millió van beoltva. Szlovákiában már több, mint 1000 Covid-19 beteget kezelnek kórházakban. . Horvátországban és Bulgáriában is egyre rosszabb a helyzet, a megbetegedések száma jelentősen emelkedik. Ennek hatására a német Szövetségi Kormány vasárnaptól magas kockázatú országként sorolja be őket. . Oroszországban kilenc napos leállást és súlyos korlátozásokat vezetett be az orosz elnök, a halálozás rekordot döntött szerdán egy nap alatt 1036 áldozattal, miközben a lakosságnak durván csak a 30%-a oltott – mutatott rá a szakgyógyszerész. . Dobson Szabolcs Ukrajnával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a járványhelyzet Oroszországhoz hasonlóan nagyon súlyos, de leállást még nem vezettek be. Oltási igazolás vagy negatív PCR teszt kell a távolsági utazáskor, különösen a súlyos helyzetben lévő régiókban. A lakosságnak pedig csak a 15%-a oltott.
Ez nekem már nehéz pálya.ű Az esést jól megéreztem, bár nem ilyen mértéket vártam. Utána volt néhány hiba, inkább hagyom. Kis fel- visszahúzás után további esést vártam. de majd 20 pontot húztak fel az sp-n.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link