A dnyiprói polgármester levelet ír a türk miniszterelnöknek https://parameter.sk/dnyiproi-polgarmester-levelet-ir-turk-miniszterelnoknek Azzal kezdődött, hogy Orbán Viktor a Karmelitában vendégül látott néhány tenyérből etetett nyugati konzervatív újságírót. A beszélgetésről állítólag nem készült hangfelvétel, és a miniszterelnök kissé elengedte magát. ... Itt következik az újabb felvonás. Borisz Filatov, a milliós Dnyipro város polgármestere a Telegramon nyílt levelet intézett Orbánhoz „Oroszul. Politikai korrektség nélkül.” Úgy szólítja meg: „Szucsja rozsa”, ez szó szerint szukapofát jelent, stílusértéke viszont nem „ribancarc”, mint a magyar médiában elterjedt, hanem oroszul jól tudó ismerősöm szerint „f…fej”. Majd öt pontban válaszol az Ukrajnát megalázó szövegre. ... Egyszóval ami erőszakos bunkóságnak tűnik Filatov nyílt levelében, az az is. ... Filatov ugyanannyira nem ismeri a magyar történelmet, mint egy találomra kiválasztott magyar politikus az ukránt. Ebben viszont igaza van: „Negyedszer, micsoda szemétládának kell lenni ahhoz, hogy megbocsásd a szovjeteknek és utódaiknak '56-ot. Ötödször, teljes erkölcsi söpredéknek kell lenni ahhoz, hogy az EU és a NATO »ernyője« alatt ülve menj neki mindenkinek.” ... A nyílt levél pontosan azért lebilincselő olvasmány, mert az derül ki belőle, mi történik, ha Orbánék nem valamilyen csiszolt, mondhatni, kifinomult nyugati liberális politikust tesznek ellenségükké, hanem olyan embert, amilyenek ők maguk. Aki beleveri az orrukat (rozsa) a saját, izé, kommunikációjukba. ... Mint látható, nem akarom idealizálni Filatov polgármestert. De ilyen levelet semmilyen magyar ellenzéki polgármester nem tudna írni, függetlenül attól, hogy ki a címzett. Nem azért, mert nincs közöttük bunkó, vagy olyan, aki nagyobb gengszter szeretne lenni, mint amekkora, hanem mert – mindig odaírom, hogy tisztelet a kivételnek – általában elfelejtették a szabadság állapotát.
Az előzmények előzményeinek előzményeiből #94154 kiderül, hogy a lopásnál a Völner-ügyre gondoltam. Ez rendítette meg egy kicsit a kognitív disszonanciádat. Nem vagyok jogász (zsidó sem), de úgy látom, hogy a zsidótörvények sem voltak jogellenesek. Törvények voltak és ezek következtében vették el a tulajdonaikat és életüket. Jogászszemmel nézve is ezt látjuk?
Azt a jogszabályi keretek szabják meg, de annál lehetnek szűkebbek a "jóerkölcs" szabályai. Én például saját morális normáimat - az aktív vagy passzív magatartásom terén - igyekszem a második keretei között tartani, még az etikai normák (társadalmi normák) keretein is belül.
mindenesetre az megállapítható, hogy a felcsúti g.ci zsákutcába jutott, most az kérdés, hogy a mindig tévedhetetlen f.szfej beismeri-e a tévedését, és csinál-e egy hátraarcot putyin s.ggéből?
A lopás tényállása más tulajdonának jogellenes elvétele, és ezzel kár okozása. Pro primo, mindenki, aki visszalépett az állami nyugdíjrendszerbe, önként tette, ami nem jogellenes. Még most is sokan magánnyugdíjpénztári tagok. Kár nem érte azt, aki visszalépett, mert amit a magánnyugdíjak fizetnek a teljes nyugdíjból, azt az állam átvállalta, és a reálhozam feletti részt visszakapta.
Látom, vonzódsz a szóláskeveredéshez. Pálcát tör felette (= elítéli) és Lándzsát tör mellette (= kiáll érte) → *Lándzsát tör felette Elrepült felette az idő (= megöregedett) és Megette az idő vasfoga (= megrozsdásodott, elkopott) → *Elrepült felette az idő vasfoga Légvárakat épít és Vágyálmokat kerget → *Légvárakat kerget Egy gyékényen árulnak és Egy tálból cseresznyéznek → *Egy tálon árulják a cseresznyét Nem enged a negyvennyolcból (= nem hagyja a maga igazát) és Úgy kivágja, mint a huszonegyet (= kérkedve fölmutat) → *Nem enged a huszonegyből Túllő a célon (= túloz) és Átesik a ló másik oldalára (= túlzásba esik vagy hirtelen megváltoztatja a véleményét) → *Túllő a lovon A kisujjában van (= kitűnően ismer) és A könyökén jön ki (= un már hallani) → *A kisujján jön ki Vaj van a fején (= hibás, elmarasztalható, habár még nem bizonyították rá) és Van valami a füle mögött (= titkolnivalója van) → *Vaj van a füle mögött Olyan hírek keltek szárnyra, hogy… (=hírek terjednek) és Lába kelt (= elveszett, eltűnt) → *Olyan hírek keltek lábra, hogy… Kemény dió (= nehéz feladat) és Nehéz feladat → *Nehéz dió Összerúgták a patkót (= összevesztek) és Rúgják a port (= táncolnak) → *Összerúgták a port
Nyilván mindenki ápolja a saját kognitív disszonanciáját. Amióta fidesz kifosztotta a nyugdíjpénztárakat, nem szavazok a fideszre. Meg én komolyabban veszem a tízparancsolatból a "Ne lopj!" parancsát is, pedig nem voltam bencés diák.
Megbeszélik, hogy ki merre menekül miután kiderül a fideszokosok számára is, hogy az elmúlt 12 évet végig hazudta orbán, végre el kellene kezdeni kormányozni, de már nincs mibül.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!