Kevesen vagytok, akik letrolloztatok, ezt pampa használta leginkább kínjában, de miután megszüntette magát, szotyime vette át a stafétát, és persze előfordultak egyszeri trollozók is, de azokat hamar elfelejti az ember.
Drága Bad ! Korrigálnom kell magam és az elnézésedet kell kérjem, dehogy vagy te troll. Egy józan gondolkodású ember vagy, aki sajátos fegyverzetet használ a valós és vélt "ellenfeleivel" szemben.
Ebbe a 35 évbe beleszerelmesedett a fityeszes tolvajbanda, az autópályák üzemeltetését is 35 évre adják oda maguknak, a főg.ci kb 93 éves lesz addigra, szerencsére hosszabb időre nem tervez
Inkább az afgán hadsereg, ha pontosítani akarunk. Az okok pedig fel lettek sorolva: nem kaptak időben fizetést, a tálibok lefizették őket, gagyi felszerelésük volt, fejben nem voltak felkészítve.
Az Amerikai csapatok kivonása után a tálibok először lélektani, majd katonai túlerőbe kerültek. A magukra hagyott afgánok egy része megadta magát a másik része pedig próbál menekülni, több - kevesebb sikerrel sajnos. Mit kellett volna tenniük a világ egyik legfanatikusabb, legkegyetlenebb haderejével szemben ? Kíváncsi lennék az álláspontodra!
Tiszteletem Bad úr! Korrekt, igazságos, empatikus hsz., amit örömmel üdvözlök, ha megengeded. Azt, viszont nem értem, miért Shareholder-nek címezted, szerintem Sankának kellett volna.
Ebben a topikban mindenkit lehülyéznek, aki nem hasonlóképpen gondolkodik, mint az itt fórumozók többsége? A briteket a brexit miatt, a fideszeseket Orbán miatt, az amerikaiakat Trump miatt hülyézték itt le, most meg az afgánokat. Gondolom ennek a topiknak a törzsközönsége meg van győződve arról, hogy nagyon okos, jól informált, művelt értelmiségi és ezenkivül még toleráns is, mert ezt is számon kérik itt gyakran. Az is megmosolyogtató, amikor belinkelnek egy hírt vagy cikket és kioktatják a másikat, hogy nem a fideszes lakájmédiából kellene tájékozôdni, majd az ember arcába tolják, hogy látod, belinkeltem az igazságot, olvasd el és megvilágosodsz. El kellene fogadni, hogy vannak akik más nézeteket, értékeket képviselnek, másképpen látják a világot, másképpen gondolkodnak. Ha már annyira fontosnak tartják itt a toleranciát, példát is lehetne mutatni.
Ennyire hülye az afgán nép, visszaengedték a nyakukba a tálibokat, valahogy hasonló a magyar helyzet is mindent ellopnak orbánék, mégis a fideyz kell, őrület.
"A saría (szigorú iszlám törvénykezés) lesz érvényben, erről nincs vita – fogalmazott a tálib vezető." . Ezekután ígérgethetnek pl. a nőknek bármit, az csak kábítás. Arra szolgál, hogy konszolidálják a hatalmukat és elfogadtassák magukat nemzetközileg. SARIA: "tiltják a sajtó működését, a filmkészítést, a mozikat, a televíziót és az internetet, továbbá a világi zenét és az ünnepségeket. A nők számára tiltott a pénzkereset, az iskolai tanulmányok, a kerékpározás és motorozás, sportegyesületbe és múzeumokba történő belépés, rádióműsorban való megszólalás, hangos nevetés, kopogós cipő, ékszer és élénk színek viselése, a hagyományos öltözet elhagyása, a házak erkélyére való kilépés. A férfiaknak kötelező a hagyományos muzulmán öltözet (pl. turbán), valamint a szakáll viselése. Testi fenyítés jár azon férfiaknak, akiknek nem elég hosszú a szakálluk. A férfiszabók számára tilos női ruhák készítése. A tálibok elvárása, hogy mindenki muzulmán legyen, a nem muzulmánoknak sárga csíkot kell viselniük ruhájukon." https://hu.euronews.com/2021/08/16/kik-a-talibok-es-miert-megallithatatlanok
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!