Új, demokratikus Médiatörvény - Létrejövő Médiegyensúly!
Eredményekben, Egészségben, Összefogásban és Szeretetben Gazdag Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!
Az idő megérett arra, hogy ezt a fórumot is megnyithatjuk hál'Istennek! :-)
20 év kellett, hogy Magyarországon el kezdjen kialakulni a médiaegyensúly!
Azonban pozitív változások vették kezdetét, és a 2011-es év a demokratikus médiarendszer éve lesz!
Íme a nagyszerű hír:
Megjelent a médiatörvény a Magyar Közlönyben
link
Továbbá nemzeti érzelmű, polgári szemléletű vezetői lesznek az M1-nek és M2-nek is!
link
Kinevezték a köztévé két csatornájának új vezetőit
Medveczky Balázs a Magyar Televízió vezérigazgatója az m1 vezetőjévé Rákay Philipet, az m2 intendánsává pedig Süveges Gergőt nevezte ki - közölte az MTV.
A nemzeti összefogás létrejött a Médiatörvény ügyében is!
"Szijjártó Péter mai közleménye szerint Orbán Viktor a közelmúltban elfogadott új médiatörvényről azt mondta, az csak olyan jogi megoldásokat tartalmaz, amelyek tételesen szerepelnek más uniós tagállamok médiatörvényeiben; a törvényben egyetlen speciális magyar szabály sincs.
"Éppen ezért az EU egyik legfontosabb értéke, a diszkrimináció-mentesség alapján elképzelhetetlen lenne a magyar médiatörvény bizonyos passzusainak megváltoztatása anélkül, hogy más tagországokat is ugyanezen passzusok megváltoztatására köteleznének" - tudatta a kormányfői szóvivő.
Az a nyomorúlt a viselkedésével és a magyar gyűlöletével írta ki magát a magyarságból, nem volt neki nehéz, mert sosem volt magyar csak magyarnak látszó.
kb annyira magyar, mint azok a cigányok, akik azt mondják "dzsaljunk magyart" ölni.
Pampa, a személyeskedés az, amikor a írt/mondott szöveg helyett annak előadóját támadom. Nem azt írtam, hogy hülye vagy, hanem azt, hogy hülyeséget írtál. Mondjuk nem lep meg, hogy mé gmindig nem érted a különbséget.
Érdemben meg nincs igazán mire reagáljak, mert ismét hülyeségeket írtál. Mert igen, az EU, amihez csatlakoztunk, az bizony egy országok felett álló intézmény. És ha már EU és csatlakozás, ugye tudod, hogy 84% volt az igen szavazatok száma annó. Ezt hívják népakaratnak, nem?
Nem vagyok vele egyedül, ti is ezt a színvonalat képviselitek, csak a saját szemetekben nem veszitek észre a gerendát...
Miért szól bele az EU, hogy egy ország milyen tv-t alkot a média szabályozására?
Esetleg alkossanak (az EU. Parlament erre a feladatra létrehozott eseti bizottsága) meg egy média tv.-t és az kötelezően bevezetendő legyen minden EU. országban.
Amennyiben ez nem valósítható meg akkor ne szóljanak bele az országok által megalkotott tv.-be.
és megint ez a személyeskedés amit te sohasem követsz el....
ugord át a beírásomat, nem kell neked erre reagálnod...
mai nyilatkozata a médiatörvényről. ha jól értem, visszavonul. azt hitte a hobbyfocista, hogy érdemes belemenni a "gyáva nyúl" játékba egy trabanttal a kamionnal szembe. közel fél évig félreértette a (számára szokatlanul) udvarias figyelmeztetéseket. ebből pszichiátria lesz megint
az EU szép lassan megérteti a hobbyfocistával, hogy a választásokon szerzett óriási felhatalmazása legfeljebb "gagarin" igazolvánnyal egyenértékű. talán még azzal sem
a viceházmesterek többsége voltak a régi érában a hatalom által megbízva azzal , hogy jelentsék fel a házban lakók közül azokat , akik általa gyanúsnak ítélt a hatalommal szembeni bárminemű megnyilatkozását és viselkedését / és kik mikor járnak hozzá stb,stb
Törölt felhasználó2011. 01. 06. 11:02
Előzmény:
törölt hozzászólás
#165
na ja... meghallgattam az érveket az iksz részéről tegnap több helyen is , ami érvek sztem elég gyenge lábakon állnak azzal együtt , hogy valóban eléggé silány c a dolog az rtl-n. ( kevés a szabadon fogható csatorna , a iksz faszi szerint három , holott hét van stb,stb )
a probléma abban áll - és pont itt van a médiatörv. egyik hibája - , hogy vannak legalább 1 milkányian akik ezt a műsort szeretik nézni egy kereskedelmi tv-n /nekem nincs is rtl-em mert kinyírtam már elég rég a programok beállításánál / .
sztem legalább ugyan ennyien beírtak az iksz felhívására ellenkező véleménnyel ( hiszen elképzelhetetlen hogy nem ) de ezt az iksz szigorúan elhallgatja , pláne hogy elkottyantotta egy fél mondatban azt is, hogy az elutasítást jelző/kérő nézők száma pár száz volt .
innentől fogva kamú az egész , és így azt tudom írni ehhez , hogy bármikor bármilyen olyan műsorhoz az iksz vagy más ( aki meg éppen "a pornó legyen több !" )nevű szervezet tud gyűjteni szavazókat a saját szája és izlése szerint , hiszen sehol sem kell hitelesen bizonyítania hogy ténylegesen a felhívásukra mennyien kérték az műsor levételét a bármelyik csatorna bármelyik műsorának palettájáról -ilyen olyan indokkal.
a szellem kiszabadult a palackból , és elég korán így meg is mutatta a m.törvény alkalmatlanságát ezen lehetősége .
ez olyan feljelentgetős c, és viceházmesteresre generálódik és silányul le majd sorozatban.
De igen, emlékszem rá. Sőt még a hatvanas évek egy részére is. Sem olyan fiatal, sem olyan öreg nem vagyok, hogy ne emlékeznék rá. Eszerint Schiff Andrásnak - talán a tehetsége okán - szerencséje volt, hogy tanulhatott, taníthatott és külföldre utazhatott. Attól még fenntartom, hogy ezek alapvető emberi jogok, és egy ország nem kegyet gyakorol, ha ezt megengedi. Legalábbis egy demokráciában. De úgy látom, ebben nincs is közöttünk nézeteltérés. Inkább abban van, hogy jól látja-e Schiff András azt, ami nálunk folyik, és szabad-e ezt a nyilvánosság előtt elmondania.
Törölt felhasználó2011. 01. 06. 09:17
Törölt hozzászólás
#163
Törölt felhasználó2011. 01. 06. 09:14
Előzmény:
törölt hozzászólás
#162
egyetlen oldalmentes heti lap van sztem a placcon és az a HVG / elég régóta
most is van egy frankó veretes írása /a több közül
Új, demokratikus Médiatörvény - Létrejövő Médiegyensúly!
Az idő megérett arra, hogy ezt a fórumot is megnyithatjuk hál'Istennek! :-)
20 év kellett, hogy Magyarországon el kezdjen kialakulni a médiaegyensúly!
Azonban pozitív változások vették kezdetét, és a 2011-es év a demokratikus médiarendszer éve lesz!
Íme a nagyszerű hír:
Megjelent a médiatörvény a Magyar Közlönyben
link
Továbbá nemzeti érzelmű, polgári szemléletű vezetői lesznek az M1-nek és M2-nek is!
link
Kinevezték a köztévé két csatornájának új vezetőit
Medveczky Balázs a Magyar Televízió vezérigazgatója az m1 vezetőjévé Rákay Philipet, az m2 intendánsává pedig Süveges Gergőt nevezte ki - közölte az MTV.
A nemzeti összefogás létrejött a Médiatörvény ügyében is!