Rosszul tudod, a kitöltési útmutatóban a téma 2 mondata: "A veszteség elszámolására csak az adóév, vagy az azt megelőző két év ügyleti vesztesége esetén van mód, .." Tehát adóévi veszteség is elszámolható.
az erste 2017 évi kimutatásában korrekt volt a nyereség kimutatás, külön oldalon ebből levonták a 12 hónap alatt kifizetett állománydíjat és havi díjat.Januártól decemberig végignéztem a havi kivonatokat és az is jó volt.A nyereségből levonták a költésgeket és azt az eredményt küldték be a NAV-nak. A reál time díjakat nem vették bele. Felhívtam őket, azt mondta az nem képezi az alapszerződés költségeit, de ha akarom vonjam le magam mert az is költség. Ekkor viszont nem egyezne a bevallásom az Erste igazolásával. A 2017-es fizetett reál time díjam 13.950 Ft volt. Ennyi pénzért én szarozok a NAV-al.
Ha jobban bele gondolok ha így lenne akkor miért van ott a 212es sor amiben a 2015ös év nyereségének adóját lehet feltüntetni mint figyelembe vehető összeg.
Végül is nekem bőven elég a 2017es nyereségből levonni csak azért variálok,hogy nehogy ne tetszen nekik azt utána lehet sz@rakodni a javítással. 2017re van 400kadó míg 2016ra 50k veszteség és ugye ennek csak a 15%át lehet leírni.
Ennek azért nézz utána még. Én úgy tudom, hogy a veszteséget csak a következő két év nyereségéből lehet levonni. Tehát előző évek veszteségét a későbbi nyereségből. Fordítva nem. És csak akkor, ha adott évben bevallottad a veszteséget. Ha nem tetted, önellenőrzéssel még megteheted, és akkor nincs akadálya a későbbi nyereségből levonni.
Sziasztok! Az alábbiakhoz szeretnék egy kis segítséget kérni, kitöltési útmutatók alapján ez nekem nem egyértelmű. Majdnem minden papírom TBSZ-en van, de ERSTE "rendes" számlán 2017 januárjában keletkezett 2923 Ft nettó nyereségem (amikor bejelentették a Plotinus BÉT-ről kivezetését, eladtam, nem akartam benne ragadni a zrt.-ben - aztán még mindig a BÉT-en van... - a vételi/eladási jutalékok levonása után ennyi nettó nyereségem maradt a részvények után). ERSTE-nél és a KBC-nél is van számlám és több TBSZ-em. Az ERSTE 2017 évi számlavezetési díjként kimutatott (TBSZ-ekkel együtt) 21.230 Ft díjat, ezt levonta a Plotinus nyereségemből, így az ERSTE az adózási összesítőben a 172. sorhoz beírt -18.307 Ft "veszteséget". KBC-nél nem volt rendes számlán nyereség/veszteség 2017-ben, a KBC 2017-ben 1769 Ft számlavez.díjat számolt fel. NAV: a tervezetben a 172. sorra beírt 20.076 Ft "veszteséget"... (ERSTE-s Plotinus nyereség - ERSTE - KBC számlavez. díjak) A KBC számlavez. díjat én eleve nem vonnám le (KBC-nél nem volt normál számlás tranzakción elért nyereség, amiből levonhatnám), a KBC számlavez.díj nem kapcsolódik az ERSTE-s Plotinus eladásomhoz, illetve a számlavezetési díjakat én nem merném teljesen levonni és "veszteségként" beállítani. Szerintetek normális, amit a NAV beírt a tervezetbe? A 172. sorba Ti mit írnátok be? - semmit (Plotinus ügyleti nyereségből levonva az ezt fedező ERSTE számlavez. díjból a 0-ig levonható részt, kiüti a "nyereséget") - szigorúan a Plotinus "tartáshoz, eladáshoz kapcsolódó" január havi ERSTE számlavez.díj levonása után maradó Plotinus nyereséget (2.240 Ft) - ERSTE szerinti -18.307 Ft-ot "veszteségként"? - NAV szerinti -20.076 Ft-ot "veszteségként"? Köszönöm szépen!
Ok akkor beírom. köszi Mondjuk nem értem minek ezt is így bonyolítani miért nem az van,hogy simán csökkenthetem a veszteség 15 vagy 16%-ával az adómat hisz erről van szó.
Ha 2015 nyereséges volt, 2016 veszteséges, akkor 2016-ban lehetett volna adókiegyenlítéssel adót visszaigényelni. Ez elmaradt, de most ugyanúgy beírhatod a 2015-ös nyereséget is a három év adatai közé és most visszakapod a 2015-ös adót részben vagy egészében, attól függően, hogy a 2016-os veszteség kisebb vagy nagyobb volt. A lényeg, hogy most mindhárom évre írd be az adatokat.
2015 is nyereséges volt és nem volt még adókiegyenlítés . kitöltési útmutatóban ez áll. "Ezekben a sorokban kell feltüntetni az adóévet megelőző két adóévben és az adóévben
megállapított jövedelme, valamint a bevalláskor hatályos mértékű adókulccsal meghatározott
adó összegét. Vegye elő a 1553-as és a 16SZJA jelű bevallásait! Az adókiegyenlítési keret megállapításához össze kell adnia a 2015., 2016. és 2017. adóévben megállapított jövedelmei
adójának összegét."
Szerintem nem kell feltétlenül kitölteni, de tudni kéne, hogy 2015 veszteséges vagy nyereséges volt-e, illetve csináltál-e már adókiegyenlítést. Mert ha például 2015-ből is van elszámolható veszteséged, érdemesebb azzal szembeállítani a 2017-es nyereséget, mert a 3 éves szabály miatt 2015 most vehető figyelembe utoljára.
Kedves Ibolya ! Írtad,hogy Erstés vagy . Havonta vonnak Állománydíjat . Neked levonták a nyereségedből azt az összeget amit év közben levontak tőled Állománydíjra ? Köszönöm válaszod.
Egyszerú a képlet, mielött túlbonyolítanád. Ez esetben TBSZ számlán levő részvény tranzakciók után nem kell adóznod és még be esm kell vallanod. Persze ,ha vmikor feltörnéd idő előtt a szlád, na akkor kellene utólag agyalnod ,hogy mit hogyan is tüntess fel.
nekem ez nem vilégos, aki tud segítsen: adott egy tbsz a Randomnál. volt rajta Mol vétel még a nyolcadolás előtt. elkészült a random évvégi igazolása a nyreség-veszteség kimutatásssal. abban szerepel szept. 26-i dátummal egy "kikerülés", illetve ugyanazon sorban fel lett tüntetve a pár ezer Ft-os vételi jutalék mint 2017 évi veszteség. eladva amúgy nem lettek a részvények, csak a nyolcadolás miatt került be ez a sor. kérdések: 1. ez a párezres összeg feltüntethető-e az adóbevallásban mint 2017 évi veszteség? vagy veszteségként csak a fix költégek , pl. számlavezetési díj tüntethető fel ( ami a randomnál jeleneleg nincs is)? 2. ha feltüntethető, akkor van jelentősége?, hiszen tbsz számláról van szó. itt hozzátenném h. a random nem is ad ki valódi adóigazolást csak egy iylen nyereség-veszteség listát és bolgogul vele /értelmezd úgy ahogy tudod, ami nem könnyíti meg a bevalló befektető dolgát..
Az OTP is így küldte. De Nekem a kötési költséget nem vonta le a nyereségből a NAV, hiába volt külön sorban feltüntetve amúgy. Én azért levonhatom ugye?
Köszönöm. Még annyi, hogy mindezt magánszemélyként vagy cégként csináltad? A kérdésedre pedig nem tudom biztosan a válaszod, de eddigi utánjárásaim alapján nem.
Üdv! Tud valaki segíteni abban,hogy TBSZ számlán tartott külföldi részvények után kapott osztalékkal kapcsolatosan mi a pontos teendő? Úgy tudom,hogy adózni nem kell,ellenben bevallani nekünk kell,mert a brókercég erről adatot nem továbbít a NAV felé. Kérdésem az lenne,hogy melyik sorban kell ezt szerepeltetni? Köszönettel, T.
A NAV tudja,hogy mennyit keresel a tőzsdén, megküldte nekem az SZJA tervezetet és pontosan benne van a nyereségem, még a költségeket is figyelembe vették, mert az erste így küldte meg neki. A bróker cégnek első,hogy az adószámodat elkéri.Vajon miért??
Nekem az erste a 2017-es kimutatásban kihozta a nyereséget é s azután kimutatott egy egyéb díj összeget. Ez tartalmazta a real time díjakat és havi díjakat. A 172. sorban a nyerség minusz egyéb díjak = nettó nyereség van és a NAV is ezt kapta meg tőle.Tehát le lehet vonni a díjakat a nyereségből. Én pedig nem tudom biztosan hogy EHO 14%-ot kell-e fizetni a nyereség után??
A vételi jutalék a számlán lévő kp-ból levonják, de a nyereség csak akkor lehet ha eladtad. Akkor még az eladási jutalékot is levonják, de a brókercéged tisztán kihozza neked a nyereséget-vagy veszteséget, még a számlavezetési díjat és realtime díjat is beszámítja a nyereségbe.
Tudja valaki, ha veszek részvényt, a vételi jutalékot abban az évben tudom elszámolni, amikor vettem, vagy abban az évben amikor eladom? Úgy emlékszem, hogy eladáskor, de a NAV által kitöltött bevallásban úgy látom a vétel évében szerepel veszteségként.
Sziasztok!! Sajnos van egy 10000db Synegonom -18M és van még 20000db Keg részvényem 2.2M. Ellenben tavaly volt egy kis nyereségem,de állítólag egyik részvény veszteségét sem tudom jóváírni sem eladni ilyenkor van megoldás??Vagy a szopó ágon vagyok és fizetnem kell a számla vezetési díjat is ,mert mind a két papír még a KBC számláján van a portfóliómban -20M értékkel. Valakinek ötlete???
Szia ! Ha több cégnél kereskedtél tavaly, akkor az azokon elért eredményt (kivéve a TBSZ-es számlákat ha van) össze kell adni, és azt kell a tavalyi évi nyereségnek vagy veszteségnek megfelelő rublikába beírni. Szóval nem kell részletezni, hogy innen ennyi illetve onnan meg annyi.
Tőzsdei ügyletből származó jövedelem (SZJA)
Az idén kezdtem el tőzsdézgetni, most szerettem volna kiszámítani a tőzsdei ügyletekből származó jövedelmet, de teljesen belezavarodtam.
Ti ezt nyilvántartjátok valahogy? Amennyiben igen, tudnátok nekem küldeni valami módszertani útmutatót, vagy táblázatot?