Kijevben, a háború több tízezer ukrán áldozatának emlékfalánál. Az első élő bejelentkezésünkre biztonsági okokból magyar idő szerint 11.00 óra körül kerül sor. Jelenleg orosz repülőgépek tartanak az ukrán légtér felé, légiriadó esetén a bejelentkezésünk csúszhat.
Ezekben a percekben érkezünk katonai ellenőrző pontokon keresztül, már ukrán felvezetéssel az éjszakára teljesen lezárt, kihalt Kijevbe. Itteni idő szerint reggel 8.30-kor kezdünk. Az első élő bejelentkezésünk kijevi idő szerint 10.00 (otthoni idő szerint 9.00) órakor várható.Köszönjük a ránk gondolást!
Még nem értünk Kijevbe. Jelenleg az egész országra légiriadót rendeltek el. Még nem tudni az ország melyik részére érkeznek az Oroszországból kilőtt újabb rakéták.Eddig egy MiG31-es orosz gép lépett be pár perce az ukrán légtérbe.Frissítés: a légiriadót lefújták. Indulunk tovább.
Lassan tényleg Oroszország szintjére jut a rogáni propaganda gépezet és az egész kormány.Először azzal hazudják tele a sajtót, hogy fiatalkorúakat zaklattam egy olyan szórakozóhelyen, ahova egyébként 18 év alattiak be sem tehetik a lábukat. Az sem érdekli őket, hogy egy jó hangulatú táncon kívül semmi nem történt az egyetemisták és köztem. A hölgyekkel nem is beszéltem érdemben. A propaganda név és arc nélküli tanúkkal felépít egy önmagának is ellentmondó mesét az apjukkal bulizó (sic), zaklatott lányokról. Aztán most megfizetnek egy hölgyet, aki előad egy újabb mesét arról, hogy vele is erőszakoskodtam. Amiből megint egy szó sem igaz. Olyan mondatokat adnak a számba, amiket én soha senkinek nem írtam és mondtam. Egy nap után kiderült a hölgyről, hogy fideszes önkormányzati jelölt volt…Közben hetek óta azzal fenyegetnek, hogy kompromittáló fényképeket hoznak nyilvánosságra, nem csak rólam, hanem a volt barátnőmről. Többek között olyan - egyébként vállalható - régi fotókat, amiket én soha senkinek nem küldtem el és ráadásul már hónapokkal ezelőtt töröltem a telefonomról. Ebből egyértelműen következik, hogy a titkosszolgálat segítségével korábban is feltörték a telefonomat és mindenféle bírói engedély nélkül arról adatokat tulajdonítottak el. Tegnap már az egyik, orosz propagandát népszerűsítő Rogán troll nyilvánosságra is hozott egy ilyen fotót (ami egyébként egy konditeremben készült). És hogy mi lehet a következő lépés? Újabb, valódi és hamis (mesterséges intelligenciával módosított) képekkel próbálnak majd lejáratni, sőt, ha igazán profik, akkor úgynevezett ‘deep fake’ videókat fognak kreálni rólam. A volt feleségem felhasználásával indított első aljas támadást a sikeres március 15-i demonstrációnk idejére időzítették. A következő hazugságcunamit az őket is meglepő, elképesztő választási eredményünk utánra. Most pedig itt a harmadik, amikor épp úton vagyunk Kijevbe a magyar emberek adományaival az orosz rakétákkal megtámadott ukrán gyerekekhez.Rogán Antal, mi a haditerv következő pontja? Azokat a fotókat is nyilvánosságra hozzátok, amiken a gyerekeim fürdenek? Gyerekgyilkosnak fogtok beállítani? Ahhoz is szereztek hamis tanúkat?Gulyás Gergő, ha ez sem válik be, akkor börtönbe küldtök? Komolyan megteszed ezt a gyermekeimmel, akik közül az egyik a keresztfiad? Pontosan tudod, hogy én soha, egyikőtök magánéletével sem foglalkoztam, hogy csak politikai kritikát fogalmaztunk meg a kormány döntéseivel kapcsolatban. Miért féltek a szakmai, politikai kritikákra válaszolni? Miért személyében akarjátok tönkretenni a politikai versenytársatokat? Hogy adhatod te ehhez a neved? Mindenközben egyetlen egy szakmai, politikai, jogi kritikákra sem válaszoltok sem a kampányban, sem azóta. Semmi más fegyveretek nincs, mint aljas, hazug bűncselekményekkel lejáratni a politikai ellenfeleteket. Pont, mint Oroszországban.És természetesen továbbra sem adja meg a lehetőséget sem a ‘köz’média, sem a kormánypropaganda többi ága, hogy a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjeként, élő adásban reagálhassak az aljas lejárató kampány hazugságaira.A Fidesz korábban pont azért módosította a vonatkozó jogszabályokat, hogy semmilyen érdemi lehetőség ne legyen még a legképtelenebb hazugságok kapcsán sem érdemi jogi elégtételt követelni. Állíthatják rólad, hogy háborúpárti vagy, hogy egy szexragadozó vagy, hogy bűncselekményeket követtél el, semmilyen lehetőséged nem maradt, az egyszerű cáfolaton kívül. Pont mint Oroszországban.Pártállástól függetlenül az a kérésem minden jóérzésű magyar ember felé, hogy ne higgyenek el egyetlen szót se a minden erkölcsi határt átlépő maffia hazugságaiból.Készüljetek, legkésőbb 650 nap múlva leváltjuk ezt a korrupt, velejéig romlott hatalmat és minden lehetséges módon elszámoltatjuk őket!A magánéletemmel kapcsolatos hazugságokra a továbbiakban nem reagálok. És a magam részéről továbbra sem fogok foglalkozni a fideszes politikusok magánéletével. Minden erőmmel a hazánk előtt tornyosuló problémák és feladatok megoldására koncentrálok.
Holnap hajnalban a TISZA Párt és a magyar emberek képviseletében Kijevbe utazom. Apaként nem tehetek másként.A tegnapi szörnyű orosz rakétatámadás a kijevi gyermekkórház ellen mindenkit megdöbbentett. Nincs háborúzó gyerek. Ők nem tehetnek semmiről. Még esélyük sem volt az életre.Mi magyarok, jobb- és baloldaliak közösen utasítjuk el az erőszakot és háborút. Szolidárisak vagyunk, a gyermekek egészsége és a biztonsága a legfontosabb számunkra. Ezért rendkívüli humanitárius akciót szervezünk.A Medspot Alapítvány segítségével jelentős mennyiségű egészségügyi és orvosi eszközt juttatunk el a legjobban rászoruló helyi kórházaknak. A magam nevében, magánszemélyként 1 millió forintot ajánlok fel az Alapítványnak. Ha szeretnétek csatlakozni az akcióhoz, akkor kérem, hogy ma délután 17.00 óráig hozzatok kötszereket, bébiételeket, vitaminokat, gyerekvitaminokat, vérnyomásmérőket, vércukormérőket, pelenkát, konzerveket, tésztát vagy rizst a Medspot Alapítvány telephelyére (1126. Budapest, Derkovits utca 10). Továbbá átutalással is segíthetitek a háború legkiszolgáltatottabb áldozatait, a gyerekeket. Az összegyűlt forrásokból az Alapítvány gyógyszereket és egészségügyi eszközöket juttat el a kórházaknak.Közvetlen utaláshoz a MedSpot Alapítvány bankszámlaszáma: 16200010-10068182A közlemény rovatba kérjük, írd be megjegyzésként: "adományozás - TISZA”, valamint írj e-mail címet is, ha szeretnéd, hogy kapcsolatba lépjen veled az Alapítvány.“ Aki egy életet megment, az az egész világot menti meg.”
Pont egy hónapja ültettük el közösen az ország fáját, a több, mint 500 településről tőletek kapott föld segítségével Aznap még sokan nem sejtettük, hogy június 9-én micsoda világraszóló eredményt érünk majd el. Azóta már sok víz lefolyt a Tiszán. Legyen ez a fa az összetartozásunk és a remény szimbóluma! Köszönöm, hogy oly sokan gondozzátok minden nap szeretettel, ezt a számunkra olyannyira kedves “Tisza” fát.
Folyik az operatív munka a TISZA Párt központjában. Köszönjük a rengeteg javaslatot, támogatást. Napról napra többen vagyunk. Szombat óta több, mint ötezren adták le jelentkezésüket a honlapunkon keresztül a TISZA Pártba.Év végére mi leszünk Magyarország legjobban szervezett politikai közössége.ui.: Hallod-e te Gulyás Gergő, látom a kormányinfón a bulizási szokásaimmal foglalkozol és visszhangzod a saját propagandátok aljas hazugságait. Én eddig nem akartam a te bulizási és egyéb szokásaiddal fárasztani a nyilvánosságot, de ha gondolod, változtathatunk ezen. Nekem még hazudoznom se kellene
A politikai rocksztár és utcai harcos korszaknak vége. Mostantól a közös építkezésen van a hangsúly.A honlapunkon már tudtok jelentkezni párttagnak, vagy tudtok csatlakozni a közösségünkhöz, hogy együtt dolgozzunk. Július végétől megkezdődik a 106 egyéni országgyűlési képviselőjelölt kiválasztása. Szeptembertől pedig folytatódik az országjárás. És még meglepetést is tartogatunk. Ha anyagilag hozzá tudsz járulni a rendszerváltáshoz, azt egyedi és havi rendszerességű támogatás formájában is megteheted a honlapunkon. Természetesen továbbra is számítunk az önkénteseink munkájára. Minden segítséget szívből köszönünk! Lépésről lépésre
Ma az aljas, hazug fideszes propaganda egy olyan szintet ért el, amire nincsenek szavak. Eddig is lehazudták már névtelen forrásokra és nem létező rendőrségi információkra hivatkozva a csillagokat is az égről az elhíresült bulival kapcsolatban, de ma újabb szintet léptek.Ma már azt állítja Rogán Antal médiája, hogy én kiskorú lányokat zaklattam, fenyegettem és különböző ajánlatokat tettem nekik és erőszakosan léptem fel. Olyan szavakat és mondatokat adnak a számba, amiket én soha nem mondtam. Név nélküli szereplőket (pl. egy édesapát) idéz a cikk, akire hivatkozva egy kitalált történetet adtak elő. A valóság ezzel szemben az, hogy a már ismert helyen mintegy fél órát táncoltunk és szelfiztünk jókedvűen egyetemistákkal (hölgyekkel és fiatalemberekkel közösen). Ennyi történt, minden más hazugság, abból, ami a Ripost című szennylapban megjelent, egy árva szó sem igaz. Ahogy a korábban megjelent “beszámolókból” sem sok.Ugyan nem szeretném az értékes időt jogi eljárások indításával tölteni, de egy ilyen aljas lejárató anyag kapcsán nem tehetek mást, mint, hogy az összes olyan médium főszerkesztőjét feljelentem holnap nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért, amely az említett cikket lehozza, vagy hivatkozik rá. Ahogy már korábban elmondtam, felvételeink vannak az ominózus estéről, amelyeket kérés esetén a hatóság rendelkezésére bocsátunk. Illetve az érintett fiatalok közül is többen megkerestek azzal, hogy szükség esetén tanúként megerősítik, hogy a cikkben foglaltakból egy szó sem igaz.Nyilvánvalóan azért fordul ilyen aljas eszközökhöz a fideszes médiagépezet, mert pontosan látják a választások utáni friss közvéleménykutatási adatokat, amelyek egyöntetűen a TISZA Párt további erősödését mutatják.
most maratoni futás lesz 2026 ig és ha nem lesz hadiállapot akkor a tiszapárt csinál egy rendszerváltást.az a kérdés háttérhatalom nyomására,vagy tényleg a magyar népnek lett elege a viperafajzat politikusoktol.
/ TISZA PÁRT/